Adventi imaórát tartottak az önkéntes beteglátogatók Szatmárnémetiben

Külhoni – 2015. december 17., csütörtök | 11:28

Az önkéntes beteglátogatók december 12-ei adventi találkozója az imádságos készülődés alkalma volt Szatmárnémetiben.


Az egyházmegyei önkéntes beteglátogatók hivatása a szolgálat, a betegek felkeresése, a vigasz elvitele, az evangélium felmutatása. Ahhoz azonban, hogy szolgálatuknak eleget tudjanak tenni, erőt kell meríteniük az imából, a szentségekből. Ezért is tartottak imaórát adventi találkozójukon, december 12-én, szombaton, a szatmárnémeti Szent István-teremben.


Az imaórát énekkel kezdték, a bevezető ima és a zsoltár után együtt elmélkedtek a bűnbánatról, Krisztus második eljöveteléről: „Az adventi idő nemcsak bűnbánati jellegű, hanem megerősít Krisztus második eljövetelének várásában is. A keresztény már tudatában van annak, hogy a Messiás eljött, mivel az ő nevét viseli, de várja, és életével mintegy sietteti végső eljövetelét. A hűséges és evangélium szerinti élethez azonban kitartás, sőt bátorság szükséges a gyorsan változó és összetett világban. Ebben a helyzetben Jézus szava a reményt növeli bennünk: »Ne féljetek! Én veletek vagyok mindennap a világ végéig!«”


Az imaórát követően a találkozó résztvevői a személyes és a szellemi ajándékokról beszélgettek, de meg is ajándékozták egymást nem tárgyi jellegű figyelmességgel.

Forrás és fotó: Szatmári Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria