„A templom, ahol otthon vagyok” címmel irodalmi pályázatot hirdet a Kaposvári Egyházmegye

Hazai – 2023. január 27., péntek | 16:45

A Kaposvári Egyházmegye „A templom, ahol otthon vagyok” címmel irodalmi pályázatot hirdet az egyházmegye területén élő hittanos gyerekek, fiatalok, valamint felnőttek számára. A pályázat beküldési határideje: január 30.

A Kaposvári Egyházmegye létrejötte 30. évfordulója alkalmából A templom, ahol otthon vagyok mottóval – az ugyanilyen című rajz- és művészeti pályázathoz hasonlóan – irodalmi alkotópályázatra hívja az egyházmegye területén élő hittanos gyerekeket és fiatalokat, valamint a téma iránt érdeklődő felnőtteket.

A téma maga a mottó, így a pályamunkával szembeni legfontosabb követelmény, hogy jelenjen meg benne az alkotó saját templomához való kötődése. (Az alkotó élményalapú írásával bemutathatja a saját plébániaközösségét, a templomukat, a hitét; az írás kapcsolódhat egy plébániai közösségi ünnephez, egyházi ünnephez, a liturgia bármelyik részéhez. Ha megtörtént eseményről szól az írás, a templom neve megjelenhet a műben, de a szereplők neve megváltoztatandó. Olyan írásokat is várnak, melyek akár századokkal ezelőtti eseményekről szólnak, de van a jelenben is kapcsolódási pontjuk.) Minden olyan írást szeretettel várnak, ami személyes, ami tanúságtétel, ami örömöt sugároz, ami a templomhoz kötődik, és lelkesít, segít szeretni vagy jobbá válni.

A pályamunkák műfaja lehet vers, ima, elbeszélés. Formai követelmény: A/4-es méret, Word formátum, Times New Roman betűtípus, 1,5-es sortávolság, sorkizárt szerkesztés. Az elbeszélés 2-4 oldal, a vers és az ima 1 oldal terjedelmű lehet.

A pályázók négy – alsó tagozatos, felső tagozatos, középiskolás, illetve felnőtt – korosztályban pályázhatnak. Mind a négy korcsoportban bármelyik műfajt (elbeszélés, ima, vers) lehet választani, de műfajonként csak egy alkotás adható be, vagyis személyenként akár három művel is lehet pályázni.

Beküldési határidő: 2023. január 30.

A pályamunkákat atemplomaholotthonvagyok@gmail.com e-mail-címre az alábbi mentett formában kell beküldeni: a mű címe_szerző neve_korcsoport_kategória (például: Az én templomom_Okos Elemér_felnőtt_ima). A tárgymezőben fel kell tüntetni az alkotó nevét és kategóriáját (például: Okos Elemér felnőtt korcsoport). A levélhez az adatlapot, kiskorúak esetén a szülői beleegyező nyilatkozatot, felnőtt alkotóknál a beleegyező nyilatkozatot is csatolni kell.

Minden pályázó és felkészítő hitoktató elismerő oklevelet kap. A zsűri által kiemelt alkotások – a hasonló témájú rajzpályázat díjazott alkotásaival együtt – bekerülnek a Kaposvári Egyházmegye jubileumi ünnepségére tervezett antológiába. Kategóriánként a zsűri különdíjjal jutalmazhatja a legkiválóbb alkotásokat.

Az ünnepélyes díjkiosztót április 27-én tartják a kaposvári püspökségen (Kaposvár, Zárda u. 4.).

A pályázattal kapcsolatosan bővebb felvilágosítás Farkasné Magyar Anikótól kérhető, a mentor.kaposvar@katolikus.hu e-mail-címen.

Forrás és fotó: Kaposvári Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria