Isten maga elég – Spányi Antal megáldotta a domonkos nővérek budakeszi kápolnáját

1998 óta élnek Budakeszin domonkos nővérek, jelenleg huszonketten tartoznak a rendház közösségébe. Az épületet 2004-től fejlesztik, hogy a növekvő létszámú nővérközösségnek megfelelő helye lehessen. Az új kápolnát Fejérdy Péter és Bartók István tervezte, alapkövét 2020 novemberében tették le.

Az ünnepen megjelentek a domonkos nővérek kongregációja mellett más szerzetesrendek képviselői, az építészek, a kivitelezés felelősei és Budakeszi polgármestere, Győri Ottília. Elsőként Kakucs Petra, a domonkos nővérek általános elöljárója köszöntötte az egybegyűlteket. „Látta Isten, hogy jó” – e mondattal felhívta a figyelmet arra, hogy a világot teremtő Isten gyönyörködött a művében, örömét lelte benne, mint ahogyan most ők is örülnek az új kápolna láttán. Az ünneplőkkel megosztott öröm pedig dupla öröm számukra.

Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár elmondta, ez a nap nemcsak a kongregáció évfordulója, hanem Avilai Nagy Szent Teréz ünnepe is. A sarutlan kármeltita egy mondatát idézve („Jobban félnék egy savanyú apácától, mint egy sereg gonosz lélektől”) kifejezte, hogy a domonkos nővérekből mennyire nem ez, hanem a barátságosság, a mosoly és a kedvesség sugárzik. Hozzátette, a Budakeszin épült rendházba és kápolnába érdemes volt befektetni, jó döntés volt, hogy ezt a területet odaadták a nővéreknek, mert a szerepük a környéken kiemelkedő. A kápolna és a közösségi ház nyitott kifelé, fiatalokat is fogad. Beszéde végén az államtitkár kitért arra is, hogy nehéz időket fogunk élni, amiben a legrosszabb a kiszámíthatatlanság. De a bizonytalanságban is vannak biztos pontok, márpedig ez a rendház és a domonkos nővérek magyarországi jelenléte az.

A szentmise elején a Sacerdos et Pontifex kezdetű énekkel köszöntötték a püspököt. A templom megáldásának szertartása a szenteltvíz megáldásával kezdődött, majd a püspök meghintette a templom falait, az oltárt és a híveket.

Az Ezekiel könyvéből vett olvasmány a próféta látomását írta le a templomról, mely betelt az Úr dicsőségével. „Én itt lakom népem fiai között mindörökké.” A Pál apostol korintusiakhoz írt első levéléből vett szentlecke a közösségről mint Isten templomáról beszélt. Az evangéliumban Szent Máté könyvéből arról hallottunk, hogy Jézus, miután az élő Isten Fiának vallotta őt Péter, hatalmat ruház az apostolra, a sziklára, akire Egyházát építi.

„A világnak vannak helyei, ahol az ember megsejt valamit, amit szemmel nem lehet látni; amiről csak akkor tud igazán tapasztalatot szerezni, ha képes jól látni, a szívével, a lelkével látni – kezdte beszédét Spányi Antal. – Az átimádkozott helyek vonzzák a hittel szemben érzékeny embereket, mert ott megtapasztalják, hogy közel van az Isten.” Hozzátette, a zarándokhelyek ilyenek, Bodajkon is ezer éve imádkoznak Szűz Máriához. Ezeken a helyeken közel van az Isten, aki kegyelmeket oszt, amivel az ember azt a küldetést tudja teljesíteni, amit Isten neki szánt: hogy formálja a világot, és emelje Isten felé. A kápolnának is ilyen helynek kell lennie, melyben egy szerzetesközösség imádkozik az egész világért. „Így lesz ez a hely nemcsak megáldott, megszentelt, hanem kiválasztott hely, ahol az ég és a föld összeér, ahol ember és Isten bensőségesen találkozik.”

A püspök rátért a nap ünnepelt szentje, Avilai Szent Teréz tanítására: „semmi ne aggasszon, semmitől ne féljél, élj szabadon, mert Isten maga elég”. Buzdított, hogy amikor belépünk a templomba, hagyjuk magunk mögött a világ dolgait, a terheket; és keressük azt az Istent a lelkünk és belső életünk csöndjében, aki megszólít mindenkit külön-külön, és megerősít.

Legyen ez a hely, ahol az ember megéli: Isten maga elég

– folytatta beszédét. – Senkinek nem alakul úgy az élete, hogy „ne kellene tapasztalnia nehézségeket, kísértéseket, ne kellene átélnie a sötétség idejét, és ne kellene elkísérnie Jézust a Getszemáni-majorba. Legyen Isten maga elég! De ezt nem elég eldönteni és kitartani benne, a szívünkbe is be kell fogadni. Ha kell, óránként meg kell újítani ezt az elhatározást. Így mindannyian a „magunk templomában”, a magunk hivatása szerint megélhetjük, hogy Isten maga elég.

Spányi Antal figyelmeztetett, hogy a hivatásunk az imádságos életre szól. Nem azok fogják előre vinni a világot, akik okosak, hanem akik csöndben, lelkük mélyén tudnak imádkozni. Majd utalt Szent István királyra, aki megleste fiát, ahogyan este a gyertya mellett imádkozott, hiszen ezt a példát látta a szülein is.

A püspök hangsúlyozta, az imádság a keresztény ember védjegye. „Mindazért imádkozni kell, ami az ember szívéből és lelkéből kifakad, mert mindezt Isten adta nekünk, megengedte nekünk, hozzánk tartozik. Tárjuk önmagunkat, egész bensőnket Istennek – biztatott Spányi Antal. – Imádkozni kell engesztelésül, hiszen sokszor tapasztaljuk magunkon rég elkövetett bűnök sebeit, de imádkozni kell a világ bűnei miatt is. Imádkozni kell az országért, a nemzetünkért, amibe beleszülettünk, mint ahogy a nővérek és őseink is tették.”

Ez a föld valamikor szenteket termő virágoskert volt. A szentjeink fénylő, ragyogó csillagok, különleges erőről és kegyelmekről tanúskodnak – folytatta a püspök, és bátorított, hogy a belső gazdagságot, mely őseinkben volt, élesszük fel, hiszen ma nemcsak a fiatalokat zavarja össze a világ. Kellenek világító jelek, világító emberek, akik tanúskodnak imáikkal, megszentelt életükkel, lelki áldozataikkal ma is.

Arra is figyelmeztetett a székesfehérvári főpásztor, hogy az imádság legyen a hálaadás helye, mert hajlamosak vagyunk arra, hogy nagy dolgokat is önmagunknak kijárónak tartsunk. Ám az így viselkedő ember mindig elégedetlen, hiszen ha nem veszi észre az ajándékot, lelkileg mindig szegény lesz, és nem tapasztalja, hogy a helyén van. Aki hálát tud adni, megtapasztalja Isten jóságát. „Egyikünk sem mostohagyermeke az Istennek, ő mindennap megajándékoz minket.”

Beszéde végén Spányi Antal elmondta,

ez a kápolna nemcsak egy rendi közösség legfontosabb tere, hanem sugározni fogja Isten jelenlétét, a békét egy békétlen világba, erőt az erőtlenség világába, és az Istentől kapott öröm lehetőségét.”

Kérte, tanúskodjunk arról, hogy Isten ezt a világot szereti, és az ember számára az Isten helyet készít az égben.

A homília és a Mindenszentek litániája után Spányi Antal elhelyezte lengyelországi Szent Jácint domonkos szerzetes ereklyéjét az új oltárba, amit felszentelt, megkent krizmával középen és a sarkainál. Megtömjénezte az oltárt és a híveket, miközben a felszentelési himnusz hangjai betöltötték a templomot. Ezután az áldozat bemutatására feldíszítették az oltárt.

A szentáldozás és a Te Deum eléneklése után sor került az új tabernákulum megáldására. Elhelyezték benne az Oltáriszentséget, és meggyújtották az örökmécsest.

A szentmise után a püspök megáldotta a rendház tereit. A közös ünnepség Deák Hedvig volt általános elöljáró, az építkezés felelőse humort sem nélkülöző beszédével, az építész, Fejérdy Péter vetített képes előadásával, ezt követően a Merkbau kivitelező cég vezetőjének beszámolójával, majd Kakucs Petra általános elöljáró részletes köszönőbeszédével folytatódott. Ez utóbbiban Petra nővér külön méltatta Hedvig nővér fáradhatatlan, áldozatokat sem nélkülöző tevékenységét, lelki és szellemi éleslátását. A nővérek a beszédek között színvonalas hangszeres műsort adtak Bach, Mozart és Mendelssohn műveiből. Az ünnep állófogadással folytatódott a rendház ebédlőjében.

Szerző: Vámossy Erzsébet

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír