Isten szeretet, mindennek itt kell kezdődnie – Pápák imádsága Szent Ágoston ereklyéi előtt Paviában

Szent Ágoston 430. augusztus 28-án halt meg az afrikai Hippó püspöki székhelyén, épp akkor, amikor a várost minden oldalról ostromolták a betolakodó vandálok. Neve ismert volt az egész Római Birodalomban, így több püspök, számos tanítványa volt jelen a halálakor, majd a temetésén. A Szent István vértanú diakónusról elnevezett hippói püspöki székesegyházában temették el, ahol Augustinus évtizedeken át ünnepelte a szent misztériumokat és nagy hittel, erővel hirdette Isten igéjét. A vandálok ostroma további majdnem egy éven át tartott, többek között éppen azért, hogy megkaparintsák a híres szent földi maradványait, de a Gondviselés nem engedte, így a vandálok végül visszavonultak, elhagyva a bevehetetlen falakat.

Bonifatius gróf, Hippo városának rendíthetetlen védelmezője még két évig őrizte a szent sírját, majd 432-ben elhagyta Hippót, és visszatért Rómába. Bonifác távozása után Hippó lakói – abban reménykedve, hogy megérkezik a sokat ígért segítség Konstantinápolyból vagy Rómából – egy ideig még fenntartották védelmi vonalaikat. Amikor azonban a segítség nem érkezett meg és a betolakodók újabb komoly fenyegetést jelentettek, a polgárok nagy többsége elhagyta otthonát, és máshol keresett menedéket. Ilyen körülmények között Herakleiosz, Hippó új püspöke – más püspökök, Ágoston-rendi szerzetesek és a helyi papság tanácsára – úgy döntött, hogy biztos helyre juttatják a szent ereklyéit és értékes könyvtárát, benne a felbecsülhetetlen levelekkel és kéziratokkal, melyeket nagyobbrészt gyorsírók rögzítettek Szent Ágoston beszédei elhangzásakor. Szardínia szigetét választották menedékül Ágoston földi maradványai számára, ám nem ismert megbízható dokumentum, amelyből teljes bizonyossággal megállapítható lenne az ereklyék átvitelének éve.

Más források, többek közt Beda Venerabilis arról tudósítanak, hogy Szent Ágoston ereklyéi továbbra is Észak-Afrikában maradtak, és csak az iszlám hódítás kényszerítette a helyi egyházat a translatióra, az ereklyék átvitelére. A szárd sziget déli részének Cagliari városa fogadta be a szent testét, és tiszteletére kápolnát emeltek. Minthogy a hódító iszlám egyre inkább terjeszkedett, eljött az idő, amikor már Szardíniában sem volt biztonságban, így tovább kellett vándorolnia a 700-as évek elején.

A 8. század első felében, a szaracénok második erőszakos mediterrán betörési hullámának idején Liutprand, a longobárdok 17. királya átgondolt tervet szőtt az itáliai félsziget egyesítésére az ő uralma alatt. Az eredetileg ariánus keresztény hitű longobárdok ekkora már katolikus hitre tértek, miután 568-ban betörtek Itáliába a Pannonia provincia, a mai Magyarország felől. Közben ariánusként súlyos harcokat folytattak a latin katolikusokkal és a Ravenna székhelyű bizánci exarchátussal. Liutprand a katolicizmus bajnokának szerepében önmagát „christianus ac catholicus princeps”, azaz „keresztény és katolikus herceg” névvel illette. Tény, hogy segítette Róma püspökét, igaz határozott politikai célokkal. E koncepcióba illeszkedik szándéka, hogy vallási és politikai súlyának hangsúlyozására megszerezze a longobárd királyság fővárosa, Pavia számára az adott korban legtekintélyesebbnek tartott Szent Ágoston-ereklyéket. Ahogy Róma súlyát Szent Péter ereklyéi jelentik, Paviáét Augustinus ereklyéi képviselték volna. Mindez persze nemcsak politikai szándék volt, hanem lelki buzgalom is, és nem csekély anyagi áldozat, lévén hogy Liutprandnak sokat kellett fizetnie a szaracénoknak.

Az angliai Tiszteletreméltó Beda De temporum ratione liber című művében írja: „Liutprand, megtudván, hogy a szaracénok kifosztották Szardíniát és meggyalázták azokat a helyeket is, ahová Szent Ágoston püspök csontjait egykor átvitték, elküldte az embereit, hogy visszaszerezzék azokat. Ezért nagy összegű aranyat fizetett, majd Ticinumba – ez Pavia latin neve – szállította, és ott helyezte el a nagy atyának kijáró tisztelettel.” Ez az angol földön született híradás megerősíti, hogy Liutprand grandiózus vállalkozásának híre gyorsan elterjedt távoli területekre, így Angliába is. Meglepő, hogy abban az időben egy, a kereszténység számára ilyen jelentős eseményt – melyben egy szent holtteste, egy püspök és egy király szerepelt – abban az időben nem jegyeztek fel azokban a forrásokban, amelyek a longobárd királyhoz, kíséretéhez és a nagy vállalkozás színhelyéül szolgáló területekhez közel álltak: a korabeli iratok még azt sem említik, hogy hová helyezték el az ereklyéket.

A temetkezési hely pontos meghatározásához a késő Karoling-korig kellett várni Adone, Vienne püspökének vallomására, aki megjelölte, hogy Szent Ágoston földi maradványait Paviában temették el, a „Cella Aurea” (Arany Cella) néven ismert kolostorban, amelyet maga Liutprand építtetett és díszíttetett fel „cum digno honore”, vagyis „méltó tisztelettel”, és amelyről a 8. században emelt protoromán templom is kapta a nevét: San Pietro in Ciel d’Oro.

XIV. Leó pápa látogatása – lévén, hogy ő maga is Ágoston-rendi szerzetes – a legtermészetesebb a maga nemében, amivel lerótta tiszteletét a rendalapító előtt. Elődje, XVI. Benedek pápa példáját követve, aki pápasága harmadik évében, 2007. április 22-én kereste fel Augustinus sírját, amikor az egyházmegye papjaival és szerzeteseivel együtt imádkozta a vesperást a San Pietro in Ciel d’Oro-bazilikában.

Benedek pápa emlékezetes homíliájában úgy fogalmazott: „Paviában tett látogatásom zarándoklat formáját ölti. Ebben a formában képzeltem el eredetileg is, azzal a vágyammal, hogy Szent Ágoston földi maradványait megtiszteljem, és kifejezzem egyrészt az egész Katolikus Egyház tiszteletét az egyik legnagyobb egyházatya iránt, másrészt személyes odaadásomat és hálámat annak az embernek, aki teológusként és lelkipásztorként, de mondhatnám még inkább emberként és papként létfontosságú szerepet játszott az életemben.” XVI. Benedek a helyi püspök köszöntése után így folytatta: „Szeretettel üdvözlöm a Szent Ágoston-rend generális elöljáróját, Robert Francis Prevost atyát, a rendi tartományfőnököket és az egész Ágoston-rendi közösséget.”

Benedek pápa az esti imádság során a „doctor gratiae” („a kegyelem doktora”) sírjánál jelentős üzenetet akart hagyni az Egyház útját tekintve, mely Isten Igéje és a nagy hippói püspök személyes tapasztalatának találkozásából fakad.

A vesperás Zsidóknak írt levélből vett olvasmánya Krisztust, az örök Főpapot állítja a mindenkori hívő elé mint az Újszövetség egyetlen és tökéletes áldozatát, akiben a Megváltás műve beteljesedett.

Szent Ágoston erre a misztériumra szegezte tekintetét, és megtalálta benne a keresett Igazságot, aki Jézus Krisztus, a megtestesült Ige, a feláldozott és feltámadt Bárány, a Szeretet-Isten arcának kinyilatkoztatása minden ember számára.

A szeretett tanítvány első levele ezt a szeretetet pontosítja: „Abban áll a szeretet, hogy nem mi szerettük Istent, hanem hogy ő szeretett minket, és elküldte Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért.” (1Jn 4,10) Ez az evangélium lényege, a kereszténység központi magja. Ennek a szeretetnek a fénye megnyitotta Ágoston szemét, és lehetővé tette számára, hogy találkozzon az „ősi és örökké új szépséggel” (Vallomások X, 27), amelyben egyedül talál békét az emberi szív.

Az üzenet pedig, melyről beszéde elején szólt Benedek pápa, valóban egészen különleges volt: „Kedves testvéreim, itt, Szent Ágoston sírja előtt szeretném átadni az Egyháznak és a világnak első enciklikámat, amely pontosan ezt a központi evangéliumi üzenetet tartalmazza: Deus caritas est, Isten szeretet (1Jn 4,8.16). Ez az enciklika, különösen az első része, nagymértékben Szent Ágoston gondolatainak köszönhető, aki szerelmes volt Isten szeretetébe, aki énekelt róla, elmélkedett róla, hirdette minden írásában, és mindenekelőtt tanúságot tett róla lelkipásztori szolgálatában.

Meg vagyok győződve arról, hogy a II. Vatikáni Zsinat és tiszteletreméltó elődeim, XXIII. János, VI. Pál, I. János Pál és II. János Pál tanításainak nyomdokaiba lépve

a mai emberiségnek szüksége van erre a Krisztus Jézusban megtestesült lényegi üzenetre: Isten szeretet. Mindennek itt kell kezdődnie, és mindennek ide kell vezetnie: minden lelkipásztori cselekedetnek, minden teológiai beszédnek.

Ahogy Szent Pál mondja: »Ha szeretet nincs bennem, semmit sem érek« (vö. 1Kor 13,3): minden karizma elveszíti értelmét és értékét szeretet nélkül, ugyanakkor annak köszönhetően mindegyik hozzájárul Krisztus misztikus testének építéséhez.”

Adja meg a Gondviselő Jóisten, hogy XIV. Leó pápa – összes elődjének nyomdokain járva – őrizze és vigye tovább azt a lelki örökséget, melyet XVI. Benedek pápa letett Szent Ágoston sírja elé – fogalmaz Vértesaljai László SJ írásában, mely teljes terjedelmében ITT olvasható.

Forrás: Vatkáni Rádió

Fotó: Vatican Media; Vatican News

Magyar Kurír