Az eseményen több mint negyven médiáért felelős szakember, újságíró és kommunikációs munkatárs vett részt Románia valamennyi egyházmegyéjéből – köztük a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye és a Mária Rádió sajtósai is.

Jelen volt többek között Claudiu-Lucian Pop érsek-metropolita, a Román Görögkatolikus Egyház nagyérseke és a püspöki konferencia kommunikációs bizottságának elnöke; George Bologan, Románia szentszéki és a Szuverén Máltai Lovagrend nagykövete; Böcskei László nagyváradi megyéspüspök, a Romániai Katolikus Püspöki Konferencia elnöke; Virgil Bercea nagyváradi görögkatolikus megyéspüspök, valamint Francisc Ungureanu, a püspöki kar főtitkára.
A rendezvényt a nagyváradi görögkatolikus szeminárium dísztermében tartották.
A találkozó megnyitóján, március 12-én köszöntőbeszédében Virgil Bercea görögkatolikus püspök kiemelte a média felelősségét a mai társadalomban, hangsúlyozva, hogy annak feladata arcot és hangot adni az emberi személynek, hiszen minden ember Isten képmását hordozza.
A katolikus média tevékenysége szorosan kapcsolódik az Egyház evangelizáló küldetéséhez – mutatott rá Böcskei László nagyváradi megyéspüspök. – A médiaszakemberek munkája révén minél szélesebb körben el kell hogy jusson az örömhír üzenete az emberekhez, hogy megszólítsák azokat is, akik eddig távol maradtak az Egyháztól.
A katolikus média hivatása, hogy közvetítse Isten jóságát és szeretetét a társadalomban, valamint fontos eszköz az evangélium hirdetésében, az igazságon, felelősségen és az emberi méltóság tiszteletén alapuló kommunikáció előmozdításában.
Bár különböző kultúrákból jövünk, Isten tervében mindannyian benne vagyunk
– hangsúlyozta a római katolikus főpásztor. – Fontos, hogy a tájékoztatás mellett pozitív üzeneteket juttassunk el az emberekhez, mutassuk fel értékeinket, legyünk közösség- és egyházépítők.
Beszéde végén Böcskei László püspök felhívta a figyelmet a Márton Áron-emlékév fontosságára és a néhai püspök életpéldájára.
A találkozó témáját XIV. Leó pápának a 2026-os társadalmi kommunikáció világnapjára írt üzenete ihlette – arra hívva a résztvevőket, hogy gondolkodjanak el azon a felelősségen, amely az ember hangjának és arcának megőrzésében rejlik egy olyan korban, amelyet a gyors technológiai változások és a mesterséges intelligencia fejlődése határoz meg.
A megbeszélések során hangsúlyozták az egyházi kommunikáció megerősítésének szükségességét az egyházmegyei struktúrák közötti együttműködés révén, a kommunikátorok szakmai képzésének fontosságát, valamint közös intézményi eszközök (tudósítói hálózat, médiatartalmak, digitális infrastruktúra) fejlesztését.
Megerősítették az Egyház hiteles hangjának fontosságát a nyilvános térben, valamint az újságírói normák tiszteletben tartását, beleértve az álhírek elleni küzdelmet és a szerzői jogok betartását.
A résztvevők a mesterséges intelligencia hatásait is elemezték, kiemelve annak hasznosságát mint eszközt, de hangsúlyozva az etikai megkülönböztetés és a felelős használat szükségességét.
Claudiu-Lucian Pop nagyérsek hangsúlyozta, hogy a keresztény kommunikáció hitelessége a személyes istenkapcsolatból fakad.
Ha Istennel élünk, ha beszélünk Istennel, ha szemléljük Isten arcát, akkor tovább tudjuk adni másoknak az ő arcát és hangját is”
– fogalmazott.
George Bologan nagykövet kiemelte, hogy az emberi személy identitása egyedülálló módon fejeződik ki az arc és a hang által, amelyek „minden ember egyedi és megismételhetetlen identitásának kifejeződései”. Arra bátorította a médiamunkatársakat, hogy járuljanak hozzá egy párbeszéden és felelősségen alapuló társadalom építéséhez.
Andrea Gagliarducci olasz újságíró és vatikáni elemző hangsúlyozta, hogy a bibliai hagyományban
az igazság Isten ígéretéhez és Krisztus kinyilatkoztatásához kapcsolódik, és a keresztény kommunikációnak ezt a mély igazságdimenziót kell megőriznie a technológiai változások közepette is.
A képzések során Adrian Dancă a digitális műveltségről és az új evangelizációról tartott előadást, rámutatva a digitális környezet kockázataira és lehetőségeire. Hangsúlyozta a megkülönböztetés kultúrájának fontosságát.
Alina Balaj doktorandusz az egyházi intézményi kommunikáció felelősségéről és képzéséről beszélt a digitális korban, kiemelve a szakmai felkészültség és az átlátható, hiteles kommunikáció szükségességét.
Doru Popovici pedig a kommunikátor szerepéről elmélkedett a mesterséges intelligencia korában.
A találkozó során a résztvevők kidolgozták az egyházi online kommunikáció „tízparancsolatát”, abból a meggyőződésből kiindulva, hogy minden hivatalos egyházi szereplő az intézményt képviseli a digitális térben is.
A görögkatolikus és római katolikus szertartású szentmiséket Claudiu-Lucian Pop érsek, illetve Böcskei László püspök celebrálták a Szent György-templomban.
Ezek az alkalmak lehetőséget adtak arra is, hogy a résztvevők elmélyüljenek a kommunikáció spirituális dimenziójában.
A találkozó keretében a Romániai Katolikus Püspöki Konferencia és a romániai katolikus egyház médiamunkatársai megerősítették elköteleződésüket a felelős, szakszerű és a keresztény értékekhez hű kommunikáció mellett, az igazság, az emberi méltóság és a közösség szolgálatában.
A következő országos találkozót 2027. március 4–6. között rendezik meg.
Fordította: Cziple Hanna-Gerda
Forrás: nagyváradi egyházmegye Facebook-oldala; nagyváradi görögkatolikus püspökség sajtóirodája; a Romániai Katolikus Püspöki Konferencia Társadalmi Kommunikációs Bizottsága; romkat.ro (1; 2)
Fotó: Eugen Ivuț; nagyváradi görögkatolikus püspökség Facebook-oldala
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria















