„Kertünk kincsei, Isten ajándéka” projekthét a budapesti Szent Lőrinc-iskolában – KÉPRIPORT

Hazai – 2019. október 3., csütörtök | 14:07

A huszonöt éves budapesti Szent Lőrinc Katolikus Általános Iskola szeptember 23. és 27. között „Kertünk kincsei, Isten ajándéka” mottóval projekthetet szervezett. A programot tavaly ősszel rendezték meg először. Kuti Margit, az iskola igazgatója tájékoztatta szerkesztőségünket.

„Végül más magok a jó földbe hullottak. Ezek termést hoztak” (Mt 13,8). Jó földet ápolni, bele magvat ültetni, ami termést hoz – ez a Krisztus-követő tanár feladata. Ez a mi célunk is hagyományaink ápolásával, a múlt összegyűjtött tapasztalatainak, nemzeti értékeinknek átadásával. A gyermekek tudásvágyára, kíváncsiságára építve, élményeken keresztül adni át nekik ismereteket úgy, hogy közben örömmel, játszva, tapasztalati úton tanuljanak.

A projekthét keretében hétfőn kezdődött a rajzokból, valódi terményekből, zöldségekből, gyümölcsökből, gyógy- és fűszernövényekből álló kiállítás, ahol felhasználási ötletek, receptek, valamint elkészült ételek is láthatók voltak, a finomságokat természetesen meg is lehetett kóstolni. Újdonságként a felső tagozatos diákok a kert néhány hasznos állatát mutatták be.

Az osztályok kiállítással egybekötött kiselőadást, digitális prezentációt, verset, éneket és filmrészleteket mutattak be, így adták át megszerzett ismereteiket társaiknak. A kiállításon idén is szeretettel fogadták és ajándékkal lepték meg a kerület óvodásait. A hét folyamán minden tantárgy tanóráiba beépítve foglalkoztak a témával, hangsúlyozva, hogy a kert a legszűkebb közvetlen természeti környezetünk, megóvása, ápolása boldogabbá teszi életünket.

A projekt zárásaként pénteken Tampu-Ababei József budapest-pestszentlőrinci plébános mutatott be szentmisét, hálaadésként Isten ajándékaiért. A liturgián részt vett Lőw Gergely diakónus is. A szentmisét terményáldás követett.

Nem maradt el a versenyek, vetélkedők eredményhirdetése, a megérdemelt jutalmak átadása sem. Az iskola népi énekeseinek és néptáncosainak fellépése után vigadalommal ért véget az élménydús projektzáró nap.

Forrás: Szent Lőrinc Katolikus Általános Iskola

Fotó: Gorácz József

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria