Kihirdették az idei Pázmány Bölcs-Ész Csapatverseny győzteseit

Hazai – 2024. május 15., szerda | 13:12

Ötvenegy középiskolás csapatból a legjobb hét találkozott egymással a Pázmány Bölcs-Ész Csapatverseny döntőjében május 11-én Budapesten.

A versenyre jelentkező 9–11. évfolyamos, háromfős csapatok az első fordulóban öt tantárgy (filmelmélet, filozófia, irodalom, művészettörténet, történelem) kreatív feladatai közül választhattak. Az egyetemi oktatókból álló zsűri az ötletesség, a kivitelezés igényessége alapján értékelte a beérkezett pályaműveket, amelyek között kisfilmek, filozófiai dialógusok, irodalmi társasjátékok és történelmi képregények is szerepeltek.

Az országos verseny záróeseményét május 11-én rendezték meg Budapesten, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara (PPKE BTK) Sophianum épületében.

A megnyitón Kőszeghy Miklós dékánhelyettes köszöntötte az első fordulóból a döntőbe jutott legjobb hét csapatot és felkészítő tanáraikat.

A diákok változatos, komplex szaktárgyi ismereteket és kreativitást egyaránt igénylő feladatokon keresztül mérhették össze tudásukat; a zsűri a csapattagok közötti együttműködést is értékelte.

A szakmailag színvonalas, hangulatát tekintve mégis könnyed és játékos vetélkedőn a versenyzők és a közönség is remekül érezték magukat.

A győztes csapat pénzjutalomban részesült kiváló teljesítményéért.

A 2024-es Pázmány Bölcs-Ész Csapatverseny győztese a budapesti Piarista Gimnázium Brahiátorok nevű csapata lett. Tagjai Deák Sebestyén, Gauland Kristóf és Liszkay Simon voltak, a felkészítő pedagógus Urbán Péter.

Az országos döntőben részt vevő további csapatok:

Drei Affe – Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium és VI. Kerületi Kölcsey Ferenc Gimnázium
Tagjai: Böröcz Frida, Vincze Róza Sára, Böröcz Vilma

Csapatnévszurrogátum – Deák Téri Evangélikus Gimnázium
Tagjai: Kiss Levente, Lánchidi Leó, Vécsey Zalán

BorÁszok– Szekszárdi Garay János Gimnázium
Tagjai: Akkermann Dániel, Málnai Tamás Mátyás, Keresztes Kristóf; felkészítő pedagógus: Gesztesi Enikő

Rosa Fera – Pápai Református Kollégium Gimnázium, Művészeti Szakgimnáziuma és Diákotthona
Tagjai: Béz Elizabet, Németh Abigél, Kiss Hajnal; felkészítő pedagógus: Birkás Zsófia

Kalászsimogatók – Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium
Tagjai: Csatári-Szűcs Előd, Vezdényi László, Tálos Csongor Nimród; felkészítő pedagógus: Kántor Péter

Drámakirálynők – Vetési Albert Gimnázium
Tagjai: Font Lili, Krizsán Luca, Varga Alexa; felkészítő pedagógus: Hrubiák Laura

Az eseményen készült fényképek IDE kattintva tekinthetők meg.

A verseny a Nemzeti Tehetség Program keretében, a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával valósult meg.

Forrás és fotó: PPKE BTK

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria