Köllő András, a Jezsu kollégiumvezetője: „A személyiségünkkel nevelünk”

– Mit csinál egy nevelőtanár?

– A személyiségével nevel. Persze birtokában van a szükséges lélektani és – a mi esetünkben ignáci – pedagógiai attitűdöknek, megfelel a törvényi előírásoknak, de leginkább a személyiségével tud hatni a fiatalokra. Nyolc kollégámmal napról napra, délutántól másnap reggelig együtt élünk kétszáz kollégistával, több mint száz lánnyal és nyolcvannál is több fiúval. Azt tapasztalom, hogy leginkább figyelemre és személyes törődésre van szükségük, hogy jelen legyünk számukra, és empátiával kísérjük őket saját útjukon. (...)

– Az ignáci cura personalis (egyéni törődés) elve jegyében hogyan foglalkoztok személyesen a diákokkal?

– Nyár elején van egy ismerkedési táborunk a leendő kilencedikes diákok számára. Itt már kialakul egy képünk az új diákok habitusáról, szükségleteiről, hiszen rengeteget játszunk, ismerkedünk velük. Ezekre a tapasztalatokra alapozva készítjük el számukra a szobabeosztást. A többi kollégista diák esetében az előző tanév tapasztalatait, a nevelőtestület meglátásait figyelembe véve készül a szobabeosztás. Igyekszünk sokat beszélgetni velük akár csoportokban, akár külön-külön. Ha azt látjuk egy-egy diákon, hogy komolyabb segítségre van szüksége, akkor bátran fordulhatunk a MENTA csoporthoz, amely segítő szakemberekből áll. Van iskolalelkészünk, pszichológusunk, ifjúságvédelmi felelősünk, tanulás-módszertanos kollégáink, akik a diákokat segítik. Minden tanév végén elégedettségi kérdőívet küldünk ki e-mailben az összes kollégistának. Ezek kiértékelése után személyes beszélgetések keretében is keressük a felmerülő igényekre a megoldást. Minden tanévben külön beszélgetést folytatok a 11–12. évfolyamos kollégistákkal. Ezek legfőbb célja a személyes törődés. Egyre inkább nehézségnek látom, hogy nem minden gyerek tud könnyen kapcsolódni, de igyekszünk ebben is segíteni. Akinek tanulási elakadása van, ahhoz hozzárendelünk egy tanulópárt, és a szobabeosztásnál is olyan embereket terelgetünk egymás mellé, akik remélhetőleg tudják támogatni, segíteni egymást.

Csak reménykedünk abban, hogy jól döntünk egy-egy helyzetben, de bízom benne, hogy a Jóisten velünk van ebben is. Amikor évek múltán visszajönnek a diákok látogatóba, akkor a visszajelzéseikből azt tapasztalom, hogy van értelme annak, amit csinálunk.

– Milyen közösségi programokat szerveztek?

– A heti szentmisék és a rendszeres esti imák mellett vannak ünnepeink, például Szent Erzsébet, a lánykollégium védőszentjének ünnepe, de szervezünk tematikus esteket is, amelyeken a gyerekeknek fontos kérdésekről beszélnek külsős előadók. Csoportszinten is sok programot szerveznek a nevelők. Fontos nekünk, hogy kihívás elé állítsuk a fiatalokat, ezért amibe csak lehet, szervezőként is bevonjuk őket. Például a szerdai miséken ők végzik a zenei és a szentmisei szolgálatot. Mindenki kiveszi a részét a maga módján a közösségi élményből. Xavéri Szent Ferenc, a fiúkollégium védőszentjének ünnepéhez kapcsolódva nyílt napra hívjuk a szülőket és a kollégákat, hogy betekintést nyerhessenek a kollégium életébe. Áprilisban pedig a kollégiumi ballagáson búcsúzunk a végzős kollégistáktól. (...)

– Holczinger Ferenc atya, a gimnázium igazgatója szintén vezette a kollégiumot. Hozzá hasonlóan te is Erdélyben születtél. Mikor kerültél először kapcsolatba a jezsuitákkal?

– Gyulafehérvárra jártam középiskolába, ott találkoztam először a hittudományi főiskolán szolgáló jezsuita atyákkal. A Japánból hazaérkezett Nemes Ödön atya szemléletmódja, emberséges hozzáállása, lelkisége közel állt hozzám. Megragadott, ahogy a missziós munkájáról vagy a jezsuita rend történetéről beszélt. A másik kapcsolódási pontom pedig a Nemes Ödönt váltó Szőcs László atya volt. (...)

– Huszonhárom éve vagy nevelőtanár a Jezsuban. Hogy kerültél Miskolcra?

– A debreceni években sem szakadt meg teljesen a kapcsolatom a jezsuitákkal. Valamikor negyed- vagy ötödéves koromban az egyik atya elhívott Miskolcra, hogy tartsak egy sportrendezvényt. Amikor aztán úgy alakult, hogy a feleségem miatt Magyarországon folytatom az életem, jött a lehetőség, hogy a kollégiumba kerülhessek nevelőtanárként, mert több, az Avason szolgáló jezsuitát is máshová szólított a képzése. Több civil munkatárs akkor, 2003-ban érkezett, köztük én is. Az első nyolc-tíz évben még tanítottam is, de nem sokat, és egyre inkább az volt a belső indíttatásom, hogy teljesen a nevelésben szeretnék kiteljesedni, a jezsuitákkal karöltve.

– Hogy hatott rád ezek alatt az évtizedek alatt a jezsuita lelkiség?

– Ahogy beléptem ebbe a világba, a jezsuita gimnáziumba, egyre fontosabb lett számomra a lelkiség. Korábban is istenkereső és istenfélő embernek tartottam magam, itt pedig ki tudtam ebben teljesedni. Az ignáci lelkigyakorlatok, amelyeken részt vettem, meghatározóak voltak a mindennapjaimra nézve is. Azt nem állítom, hogy ne lennék úton a mai napig, de azt igen, hogy a jezsuiták között megtapasztalt lelkiség, a reflektív szemlélet nagyon-nagyon sokat segített mind a szakmai, mind a magánéletemben. A jezsuita nevelés már említett fontos gondolata, a cura personalis is a szerzetesrendnek köszönhetően került nevelői munkám középpontjába.

A beszélgetés teljes terjedelemben ITT olvasható. 

Forrás: jezsuita.hu

Fotó: Bodai Kristóf; Janka György; Pásztor Péter

Magyar Kurír