Közösségi tervezés után megkezdődött a mosonmagyaróvári piarista iskola új épületének kialakítása

Megszentelt élet – 2023. május 26., péntek | 9:47

A Piarista Rend Magyar Tartománya május 19-én megkezdte a mosonmagyaróvári volt levéltár épületének átalakítását és ezzel a piarista gimnázium új épületrészének kialakítását.

Ferenc pápa a globális nevelési egyezményben arra buzdít, hogy össze kell fognunk a helyi társadalommal és együtt kell szolgálnunk azokat az embereket, akikhez küldetésünk van, hogy elvigyük számukra az evangélium üzenetét – mondta köszöntőjében Zsódi Viktor tartományfőnök. – Itt, Mosonmagyaróváron ez már most megvalósul, a város munkatársaival, a vármegye képviselőivel és országgyűlési képviselőjével együtt dolgoznak azon, hogy a piarista küldetés teljesebb legyen és egyre jobb feltételek között valósulhasson meg.

„A mai alkalom egy újabb startpont. Arra készülünk, hogy úgy újítjuk fel ezt a most visszakapott épületet, hogy találkozások helyszíne legyen. Találkozások a diákoknak a tudományokkal, a Jóisten kegyelmével, és reméljük, hogy ezek a találkozások szebbé, jobbá teszik majd a helyi társadalmat.”

Cseh András, a felújítás vezető tervezője elmondta: huszonkét hónapos közösségi tervezésben vettek részt, amely alatt megismerték a piarista rend pedagógiai megújulását, és ezzel szerves összefüggésben tudtak a tervezéskor terekben gondolkodni.

Kialakult egy olyan koncepció, amely Kalazanci Szent József folyamatosan újító hagyományát követte, elsősorban pedagógiai, közösségi módon, a tervezéskor pedig térben követték le – ismertette Cseh András. – Arra törekedtek, hogy a gimnazisták számára a tantermek mellett kisebb méretű informális és nem formális tanulási tereket, valamint a nemzetközi gyakorlatban már jól ismert félhivatalos előadóteret is kialakítsanak.

Nagy István agrárminiszter, Mosonmagyaróvár és térsége országgyűlési képviselője a magvetéshez hasonlította a piarista rend mosonmagyaróvári intézményét, ahol a jó minőségű talajban, megfelelő műveléssel hamar szárba szökkennek az itt nevelkedő palánták. Kiemelte: a mosonmagyaróvári Piarista Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda olyan értékeket képvisel, amelyek már kiállták az idő próbáját, és a történelem viharai közt is fönnmaradtak.

A most induló projekt célja egy korszerű, a 21. századi pedagógia téri szükségleteit biztosító, 4×2 tanulócsoportos gimnázium épület kialakítása, amelyben új otthonra találhatnak a mosonmagyaróvári piarista gimnazisták.

A helyi piarista iskolát összesen közel 700 gyermek látogatja, óvodásoktól az érettségizőkig. A magyar kormány 956 millió forint támogatást ítélt meg a gimnázium, általános iskola és óvoda komplex fejlesztésére.

*

Piarista iskola 1739 óta működik Mosonmagyaróváron az egykori városháza és a Habsburg hercegi kastély közötti barokk tömbben. Az 1948-as államosítást követően 1994-ben tértek vissza a városba a piaristák. A jelenlegi fejlesztés keretében megújuló Városház utcai ingatlan 2023-ban került újra a rend birtokába.

Az új iskolaépület építtetője a mosonmagyaróvári Piarista Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda. A tervező a CAN Architects Studio Kft., a kivitelezést az IMOCENT Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. végzi; a műszaki ellenőri feladatokat a Pannon-Net Kft. látja el. A beruházást a Miniszterelnökség támogatta, a támogatáskezelő a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. A kivitelezés befejezésének tervezett időpontja 2024 májusa.

Forrás: Piarista Rend Magyar Tartománya

Fotó: Csapó Viktória/Piarista Rend Magyar Tartománya

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria