Krajewski bíboros Lengyelországon keresztül utazik Ukrajnába

Kitekintő – 2022. március 7., hétfő | 19:37

Ferenc pápa jótékonysági szolgálatának vezetője március 6-án Lengyelországba utazott, onnan szeretne továbbmenni Ukrajnába, hogy segítse a lakosságot és a menekülőket támogató önkénteseket. Nem tudja, meddig sikerül eljutnia, de nem fél, az evangélium útján jár, és Ferenc pápa együttérzéséről akarja biztosítani azokat, akikkel találkozik.

Az útvonal bizonytalan, de a cél világos: „Elmenni a szenvedő emberekhez, és elmondani nekik, hogy a pápa közel áll hozzájuk, szereti őket és velük együtt imádkozik, mert az imádság arra is képes, hogy megállítsa a háborút.” Krajewski bíboros március 3-án a római Santa Sofia-bazilikába ment, hogy segélycsomagokat vigyen az ukrán közösségnek. Ferenc pápa két bíborost küld Ukrajnába, hogy anyagi és lelki támaszt nyújtsanak a több mint tíz napja tartó bombatámadások közepette rettegésben élő lakosságnak. Michael Czerny, az Átfogó Emberi Fejlődés Dikasztériumának prefektusa március 7-én Magyarországra érkezik, innen indul tovább Ukrajnába.

Olyan küldetés ez, melynek során – ahogyan a pápa mondta a vasárnapi Úrangyala imádság után – „a Szentszék mindent kész megtenni, hogy e béke szolgálatába álljon!” „A két bíboros jelenléte ott nemcsak a pápa jelenlétét jelenti, hanem az egész keresztény népét is, mely szeretné elmondani: „A háború őrültség! Hagyjátok abba! Nézzétek ezt a kegyetlenséget!” – tette hozzá.

Konrad atya, ahogyan Krajewski bíborost mindenki hívja, a készülődés közepette a vatikáni média kérdésére azt válaszolta, hogy ez nagy felelősség, ez „maga az evangélium”.

– Bíboros úr, néhány óra múlva misszióba indul, hogy a pápát képviselje a megsebzett Ukrajnában. Milyen érzésekkel vág neki az útnak?

– A Szentatya az evangélium logikája szerint cselekszik, közel lép azokhoz, akik szenvednek, akiket meggyilkolnak, akiket elűznek a hazájukból. Mindjárt indulok, Lengyelországba megyek, mert onnan biztosan át tudok menni Ukrajnába. Aztán meglátjuk, meddig tudok eljutni, hogy találkozzak az emberekkel, megmutassam nekik, hogy a pápa közel áll hozzájuk, elmondjam, hogy szereti őket, hogy imádkozik értük, hogy bátorítani akarja őket. Elviszem a pápa rózsafüzéreit is, hogy az imádsággal megmozgassuk a hegyeket és megállítsuk a háborút.

– Kinek visz elsősorban a segítséget?

– Nem tudom… Háborús helyzet van, ezért nem tudom, kikhez tudok majd elmenni. Ahogyan most látjuk, óráról órára változik, átalakul minden. Természetesen igyekszem majd minél több emberrel találkozni, hogy elvigyem nekik a pápa áldását. És el akarok menni az önkéntesekhez is, azokhoz, akik segítik a menekülteket a határon. Már 800 ezer ember ment át Lengyelországba.

– Lengyelországból Kijev felé indul?

– Majd a határon meglátjuk, milyen lehetőségek vannak. Tudjuk, hogy Kijev polgármestere azt kérte a papoktól, szerzetesektől, hogy jöjjenek, és legyenek velük, imádkozzanak, védjék meg a várost az imádság által.

– Egy személyes kérdés: fél?

– Nem. Amint mondtam, az evangéliumra gondolok. Az evangélium logikája szerint szeretnék cselekedni, ahogyan a pápa teszi.

Forrás és fotó: Vatican News

Magyar Kurír
(tzs)

Kapcsolódó fotógaléria

Krajewski bíboros hétfőn egy lengyel befogadóközpontba érkezett. Krajewski bíboros egy lengyel határ menti befogadóközpontban.