Légy Krisztus mindhalálig tartó szeretetének tanúja! – Diakónust szenteltek Miskolcon

„Szent Pál apostol minden kor minden bölcsességét felülmúló igazi jelet, megoldást, tökéletes bölcsességet kínált nekünk: a kereszt bölcsességét mutatta meg” – utalt Orosz Atanáz homíliája bevezetőjében az ünnepnapon felolvasott apostoli szakaszra (1 Kor 1,22–24). A főpásztor ezután rámutatott: Szent Pál az idézett mondatokat éppen a meghívásra, a hivatásokra vonatkoztatta. Fontos tehát egy diakónusi hivatást is ennek a szövegkörnyezetében és Jézus Krisztus elénk kitett keresztjének közelében megértenünk. Hiszen általában diakónusszenteléskor Jézusnak az „úgy vagyok köztetek, mint a szolga” mondatáról emlékezünk meg. De Jézus Krisztus nemcsak asztalszolgálatban jeleskedett, és mint szolga (diakonosz) nemcsak a mai világ számára oly fontos szociális programot teljesített. A Filippieknek írt levél második fejezetében azt olvassuk, hogy Jézus az Istennel való egyenlőségét nem tartotta olyan privilégiumnak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kellene, hanem szolgai alakot öltött, és „kiüresítette magát”, „hasonló lett hozzánk, emberekhez”, „engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig”.

A diakonátus, a szolgálat tehát nemcsak az asztalszolgálatnak vagy e világ szempontjából könnyen elfogadható egyéb szociális szolgálatnak az egyik rendi fokozata, hanem a megfeszített Jézus Krisztussal való egyesülés, azonosulás

– folytatta szentbeszédét Orosz Atanáz. – Hiszen Ő szolga alakját magára véve elfogadta, hogy e világ minden gonoszsága rászakadjon, s hóhérai így vigyék őt a bitófára, a szégyenletesnek tartott keresztfára. Ő maga szállt le a poklok mélységére, hogy aztán az Atya fölmagasztaló, megdicsőítő cselekedetét a legmélyebbről várja ki. Ezáltal mutatva meg, hogy az Isten Fia minden rászoruló, bármilyen kétségbeejtő helyzetbe jutott embernek segélykezet nyújt.”

„Hozzászoktunk liturgikus imádságainkból, hogy a keresztet egyfajta diadaljelvényként fogjuk föl” – mondta a szentelő püspök, majd Ferenc pápának az éppen egy évvel ezelőtt e napon, Eperjesen, a keresztfelmagasztalási Szent Liturgián elhangzott szavaira utalt. Sokunknak tetszene a győzedelmes, a triumfalista kereszténység:

Egy erős és győztes Istenről álmodozunk. Ez nagy kísértés. Milyen gyakran szeretnénk győzedelmes kereszténységet, de a győzedelmes kereszténység kereszt nélkül világias és meddő maradna.

A kereszt mindenhol ott van velünk: a nyakunkban, a házunkban, az autóban, a zsebünkben, de sokszor csak úgy tekintünk rá, mint egy értékes könyvre, amit fölteszünk a polcunkra, és soha ki nem nyitjuk. De feszületünk mit sem ér, ha nem állunk meg, hogy ránézzünk a Megfeszítettre, és nem nyitjuk meg előtte a szívünket, ha nem ámulunk el az értünk vállalt sebek láttán, ha a szívünket nem tölti el meghatottság.”

Aki csak kívülről nézi a keresztet, akinek a szívét soha nem érinti meg a megfeszített Krisztus szenvedése és áldozata, az nem tudja kinyitni a könyvet, az nem érti meg Isten bölcsességét.

A kereszt nem hadi jelvény: „Nem egy felemelt zászló, hanem egy új életmód tiszta forrása.”

Jézus Krisztus keresztje a megváltó szeretet jele, és soha nem válhat agresszorok jelvényévé. Jézus Krisztus békéje az Ő szeretete által, a keresztjét megértő emberek életmódja által valósulhat meg, és semmi esetre sem erőszakkal vagy agresszióval – emelte föl szavát a megyéspüspök újra az immár kétszáz napja Ukrajnában zajló őrült háború ellen. „Ebben az esztelenségben már csak Isten segíthet” – mondta. Arra kérte a jelenlévőket, hogy csatlakozzanak az erre a napra, szeptember 14-re a békéért világszerte meghirdetett imanaphoz, amelyet az európai püspökök kezdeményeztek.

Forrás: Varga-Juhász Bernadett/Miskolci Egyházmegye

Fotó: Zadubenszki Norbert

Magyar Kurír