Lehetünk a hit bátor tanúi – Zsódi Viktor Rómában Magyar Péter és a magyar delegáció jelenlétében

Külhoni – 2026. szeptember 24., csütörtök | 11:10

Szent Gellért püspök és vértanú ünnepén, szeptember 24-én reggel magyar nyelvű szentmisét mutattak be a római Szent Péter-bazilika Magyarok Nagyasszonya-kápolnájában. A szentmisén részt vett Magyar Péter miniszterelnök és a Vatikánba látogató magyar delegáció.

A mise főcelebránsa Eredics Gergő, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye irodaigazgató-helyettese volt, a homíliát Zsódi Viktor piarista tartományfőnök mondta.

Zsódi Viktor a napi evangéliumból kiindulva arról beszélt, hogy Jézus példát ad félelmeink legyőzésére és a tanúságtételre. Ebben Szent Gellért vértanú is példaként áll előttünk: nem félt megvallani a hitét.

A tartományfőnök Carlo Maria Martini jezsuita bíboros gondolatai nyomán kifejtette, hogyan lehetünk a hit bátor tanúi a mai, összetett és olykor zavarosnak tűnő világban. Az első lépés, hogy

ne féljünk a sokféleségtől: az ismeretlenben, a másban és az újban is felfedezhetjük Isten ajándékát. Ehhez hozzátartozik a másként gondolkodók figyelmes meghallgatása.

Fotó: Velkey György László közösségi oldala

Mielőtt ítéletet mondanánk, igyekezzünk megérteni, mit szeretnének közölni, és milyen érvek állnak a szavaik mögött. Ez az ítélkezés nélküli figyelem különösen fontos a fiatalok számára: bátorságot adhat nekik ahhoz, hogy őszintén beszéljenek az érzéseikről, és fokozatosan megkülönböztessék az igazat attól, ami csak igaznak látszik.

Martini a kockázatvállalást is a hithez tartozónak nevezi:

Krisztus követése azt kívánja, hogy készek legyünk érte és az evangéliumért akár mindent odaadni.

Arra hív, hogy barátkozzunk a szegényekkel, és helyezzük őket életünk középpontjába, hiszen Jézus barátai ők. Végül az evangéliumból való táplálkozásra buzdít.

Zsódi Viktor e gondolatokat Szent Gellért példájával kapcsolta össze: a vértanú püspök életével tett tanúságot arról a bátor hitről, amelyre ma is meghívást kapunk.

A szentmise Magyar Péter vatikáni látogatásának programjához kapcsolódott. A miniszterelnököt ma délelőtt fogadja XIV. Leó pápa.

*

Az MTI híradása alapján Eredics Gergő, a szentmise főcelebránsa köszöntő szavaiban hangsúlyozta, hogy a magyar szentek és boldogok közös vonása, hogy meghallották Isten szavát, és azt tettekre is váltották. A prímási irodaigazgató-helyettes a 2006-ban boldoggá avatott Salkaházy Sára és a 2025-ben boldoggá avatott Bódi Mária Magdolnára személyére emlékeztetett.

„A pápai audiencia előtt szentmisén vettünk részt a Szent Péter-bazilikában, a Magyarok Nagyasszonya kápolnában” – számolt be saját Facebook-oldalán Velkey György. A Külügyminisztérium államtitkára szerint meghatározó és felemelő pillanat volt utána Szent Péter apostol sírjánál állni, a kereszténység egyik legszentebb helyén.

A magánaudencia előtt a miniszterelnök meglátogatta II. János Pál pápa sírját a Szent Péter-bazilikában. „Ne féljtek!” – idézte Magyar Péter a korábbi egyházfő jelmondatát, ami elmondása szerint erőt ad és adott sokuknak a legnehezebb időkben.

 Fotó: Velkey György László közösségi oldala

A miniszterelnök szerda este utazott a Vatikánba. A delegáció tagjai között van Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter, Velkey György, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára és Czeti István egyházi ügyekért felelős helyettes államtitkár is. „Nekem személyesen is óriási megtiszteltetés, hogy egykori piarista diákként, magyar miniszterelnökként képviselhetem a hazánkat a Vatikánban a Szentatyánál” – mondta a kormányfő szerdai videójában.

Magyar Péter az ’56-os forradalom 70. évfordulójának alkalmából két személyes ajándékot is vitt XIV. Leó pápának: az egyik XII. Piusz pápának az 1956. november 10-én a vatikáni rádióban a magyarokhoz intézett beszédének a kézzel leírt változata, a másik pedig Mindszenty hercegprímás és bíboros emlékiratai, illetve annak az első amerikai kiadása, amit az 1970-es években, New Yorkban adtak ki. „Ugye a pápa is amerikai. Én ezekkel a személyes ajándékokkal készülök és nagy-nagy várakozásokkal” – mondta a miniszterelnök.

A XIV. Leó pápánál tett magánaudienciáról a miniszterelnök a szentszéki államtitkárságra ment tovább, ahol a Vatikán külügyminisztereként ismert Paul Richard Gallagher érsekkel, valamint a Szentszéknél a magyar ügyekért is felelős Fabio Salerno atyával egyeztetett. A szentszéki államtitkár, Pietro Parolin bíboros nincs jelen, ő az ENSZ közgyűlésén vesz részt New Yorkban. A tárgyalások után a miniszterelnök a Szent Péter tér oldalában található, rászorulóknak fenntartott orvosi rendelőhöz ment, ahol Luis Marin de San Martin, a pápai szeretetszolgálat prefektusa kísérte a rendelőt vezető orvossal. A rendelőt Ferenc pápa állította fel 2015-ben, majd tovább bővült.

Forrás és fotó: Piarista Rend Magyar Tartománya

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria