Lelki élet a rohanásban? – Riesz Domonkos atya volt a Café Francesco vendége

Riesz Domonkos (Doma atya) a Café Francesco nyilvános beszélgetésén a témával kapcsolatban először is tisztázta: nem azzal van baj, ha valamit lendületesen csinálunk, „számomra is komfortos, ha pörög az élet, a rohanásban azonban ott van a hajszoltság érzése, az, hogy muszáj mennem, miközben kevés az időm és kevés a képességem is arra, hogy az egyre gyorsabb ütemben megválaszolandó kihívásokra reagáljak, hogy jól döntsek. Külső nyomást érzek, teljesítménykényszert, legyen szó tanulásról, munkáról, bármiféle teendőről. Lehet, hogy ez a rohanás nem is az időbeosztásunkkal van kapcsolatban, hanem a szívünk problémája: azt gondoljuk, akkor vagyunk szerethetőek, ha jól teljesítünk, pedig a szerethetőségünk alapvetőbb, a létünkből fakad."

Doma atya megvallotta, vannak rohanós napjai és olyankor azt tapasztalja, hogy a felpörgetett tempó a személyes találkozások mélységének a rovására megy: „olyankor vagyok a legkevésbé jelen a másik ember számára, türelmetlen vagyok, figyelmetlen, vagy goromba.”

A rohanás megakadályoz minket abban, hogy a bennünk lévő értékeket kibontakoztathassuk, akadályoz a szeretetben: „figyeljük meg, mindegyik szeretetnyelv működéséhez idő kell!” – tette hozzá Riesz Domonkos. „Jó hír, hogy ha Jézus életmódját követjük, akkor választ kaphatunk arra, mit kezdjünk a rohanásunkkal. Jézusnak elég fontos feladata-hivatása volt, de nem feszélyezték a tennivalók, az sem zavarta, ha nem tudott meggyógyítani minden beteget.”

Doma atya a következőkben négy módszert ajánlott a lelassulásra John Mark Comer lelkész-író Könyörtelen leszámolás a rohanással című könyve alapján: az első tanács az, hogy nap mint nap legyen egy kis csendünk, egyedüllétünk, hogy tudjunk Istennel lenni az imában (ahogy Jézus az Atyával való kapcsolatában).

A másik az, hogy szakítsunk ki egy napot a hétből arra, hogy legyünk közösen egymással az Úrban; amikor azzal foglalkozunk, ami feltölt minket, ami többé tesz. A Teremtés könyvében olvassuk, hogy az Úr a hetedik napot is megáldja, tehát a pihenőnap is termékeny lehet.

A harmadik tanács az egyszerűség. Próbáljunk meg egyszerűségben élni, ami persze nem jelent igénytelenséget. A negyedik pedig a lassítás. Mindenki tudja, hogy az életének mely területén kell ez utóbbit alkalmaznia.

Az est további részében egyre több szó esett az imádságról. Doma atya elmondta, hogy ha nap mint nap megéljük a minőségi időt Istennel (ezt mindenki maga tudja, hogy mennyi, az is jó, ha éppen csak negyedóra, bár ez az időtartam mindig növelhető), megszületik bennünk a vágy, hogy napközben is legyünk Ővele, visszatérve a jelenlétébe, például néhány perces megállásaink során, a villamosra, buszra várva – a mobilozás helyett, vagy éppen az étkezés után, mosogatás közben.

Az első javaslattal kapcsolatban Doma atya rámutatott:

amikor elcsendesedésre vágyunk érdemes arra ráhangolódni, felkészíteni a lelkünket, mert a nagy pörgésből a csendbe merülni igen nehéz.

„Eldönthetem például, hogy már nem nézek meg újabb üzeneteket a telefonomon, mert Istennel szeretnék találkozni. Az imába való megérkezésben segíthet a zene; van, aki szívesebben imádkozik a természetben. Segít az őszinteség is, ha megfogalmazom, hogy milyen érzések vannak bennem, s azokat az Úr elé viszem. Természetesen egy-egy lelkigyakorlat jó alkalom az elmélyülésre. A nagyböjt megfelelő időszak lehet erre.

Doma atya arról is beszélt, hogy

a rohanós életvitel azzal járhat, hogy néha úgy érezzük, Isten nem szól hozzánk. Az Úr közelségének hiányérzete abból is fakadhat, hogy nem figyelünk rá, csak „mondjuk a magunkét”. Időt kell adnunk Istennek, ha valóban várjuk tőle a választ.

„Az is lehet, hogy az életem nem jó irányba tart: talán szakítok időt az imára, de amit az Úr mond, arra nemet mondok a tetteimben. Talán el kell mennem gyónni.

De lehet, hogy nem rajtam múlik ennek a hiánynak a megtapasztalása, olyankor a kitartás, a hűség segít. S, lehetek őszinte, megkérdezhetem, hogy az Úr miért nem válaszol és azután időt adhatok neki arra, hogy mutassa meg, mit akar. Néha egy ilyen választalan csend valami nagy kegyelemnek, ajándéknak az előszele, előkészítése a szívünkben” – mondta.

Doma atya leszögezte:

„Az imádságot nem én csinálom, csak teret adok Istennek, ő az, aki csodákat tud tenni az életemben. Ne a saját teljesítményünkre figyeljünk, mert az kiégéshez vezethet!”

Az előadó azt is javasolta, hogy érdemes lelki naplót vezetni, a korábbi élményekre, találkozásokra, tapasztalatokra tudunk építeni. „Lelki táplálékká válhat egy ilyen napló. Kirajzolódik belőle az életem iránya.”

A szerzetesi hagyományból ismert, de bárki megélheti, hogy esténként azzal zárja a napot, hogy Isten csendjébe érkezik és ebből a csendből indítja a másnap reggelt. Elalvás előtt érdemes letenni a mobilt, s nem is kell azonnal a kütyüvel kezdenünk a napot. Őrizzük az imaidőnket! – tanácsolta Doma atya.

Hozzátette: aki a házasságra, családra kapott hivatást, annak az élete éppúgy szüntelen imádsággá válhat, ha az Isten szeretetére, meghívására adott válaszként éli meg: ima lehet a vizsgázás is, vagy egy házastársi séta, a gyermekekkel töltött idő…

A Café Francescóban a jelenlévők kérdezhettek Doma atyától, aki a lelki élet elmélyítéséhez könyveket is ajánlott, köztük Johannes Hartl műveit, a karmelitáktól Az imaélet lényegéről címűt, valamint jezsuita lelkiségi írásokat, majd kérdésre a belső csend megteremtéséről, annak nehézségeiről beszélt.

„Amikor az ima közben a teendőim, vagy konfliktusos helyzetek jutnak eszembe, akkor segít, ha egy cetlire feljegyezem azokat és akkor aztán tudok másra is figyelni. De van, amikor vissza-visszatérnek ezek a „zajok”.

Szalézi Szent Ferenc azt mondja erre, ha egész életünkben mást sem teszünk, mint az el-elkalandozó szívünket visszatérítjük Isten jelenlétébe, már megérte élni. Szent Ignác pedig azt tanácsolja:

Isten jelenlétében ültessünk magunk mellé a zavaró gondolatainkat, mintha egy tábortűz köré telepednénk és figyeljünk az Úrra, aki maga a tűz.

S ha mindez nem megy, akkor se csüggedjünk – majd legközelebb sikerül. Hívjuk segítségül a Szentlelket!

Fotó: Merényi Zita

Körössy László/Magyar Kurír