A szentmisét Michael Wallace Banach, Magyarország apostoli nunciusa mutatta be Ternyák Csaba egri érsek, Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök, valamint a jezsuita papok koncelebrálásával.

A szentmise elején Holczinger Ferenc, a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda igazgatója köszöntötte a megjelenteket. Hangsúlyozta, a lelkigyakorlatos ifjúsági közösségi tér olyan hely lesz, ahol a fiatalok elcsendesedhetnek, közelebb kerülhetnek majd Istenhez, és világossá válhat számukra életük hivatása.

„A lelki élet egyik legmélyebb kérdése nem az, hogy én mit akarok kezdeni az életemmel, hanem az, hogy Isten mit akar kezdeni velem. Amikor egy fiatal eljut erre a felismerésre, akkor képessé válik arra, hogy életét ajándékká tegye mások számára. A jezsuita nevelés arra törekszik, hogy másokért élő embereket formáljon. Olyan embereket, akik tudásukat és tehetségüket a közösség és a közjó szolgálatába ajánlják” – fogalmazott.

Michael Wallace Banach apostoli nuncius prédikációja elején átadta a közösségnek XIV. Leó pápa köszöntését és atyai áldását, és hangsúlyozta Isten állandó, hűséges szeretetét. Majd Jézus és az Atya különleges kapcsolatáról beszélt, amely egyszerre titokzatos és életformáló. Arra biztatta a diákokat, hogy nyitott szívvel hallgassák Jézus szavait, és ismerjék fel, hogy Isten szeretete mindig jelen van és válaszra hív minden embert. Szent Carlo Acutis életét követendő példaként állította a fiatalok elé.

Mint mondta, Carlo hétköznapi életet élt, ugyanolyan volt, mint bármelyik diák, mégis rendkívüli volt abból a szempontból, hogy tudatosan Jézus közelségében akart élni: rendszeresen imádkozott, szentségekhez járult és a mások iránti szeretet jellemezte. Tanúságtétele arra tanít, hogy az életszentség mindenki számára elérhető, és a hétköznapokban valósul meg. Biztatta a diákokat, hogy Carlo nyomán találjanak rá hivatásukra, éljenek tudatosan Isten szeretetében, legyenek az örömhír tanúi, mert mindannyian nagy dolgokra vannak meghívva az Egyházban és a világban.

A szentmise után Nyékládházán, a lelkigyakorlatos közösségi tér alapkőletételével folytatódott az ünnepség.
Holczinger Ferenc jezsuita igazgató köszöntője után a nuncius megáldotta az időkapszulát, melyben az iskola küldetésnyilatkozatát, az idei tanév tanárainak névsorát, az ignáci pedagógia összegzését, gyermekrajzokat és a közösségi tér látványtervét helyezték el.
Tóth Balázs nyékládházi polgármester örömét fejezte ki, hogy új épülettel és Carlo Acutis életpéldája nyomán komoly értékkel gazdagodik a település.
Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára beszédében arra ösztönözte a fiatalokat, hogy kövessék Carlo Acutis példáját. Kiemelte, hogy az egész országban törekszenek hasonló közösségi terek építésére, felújítására, legyen szó református, katolikus vagy más felekezetű egyházról. Az elmúlt tíz évben 2210 plébániát, lelkészséget, lelkigyakorlatos házat vagy közösségi házat újítottak fel katolikus, református vagy más felekezetű egyházak számára.

Tállai András országgyűlési képviselő, a Pénzügyminisztérium államtitkára arról beszélt, hogy a jezsuita középiskola a jövőbe tekint, mert hitre, tudásra nevelik majd a fiatalokat az új épület falai között. Az alapkőletétel azt jelenti, hogy van jövője a magyaroknak, a fiataloknak és Nyékládházának is.
Forrás: Pap Ildikó/Egri Főegyházmegye; jezsuita.hu
Fotó: Pásztor Péter; Kissné Vanyó Boglárka/Szent István Televízió; Vozáry Róbert
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria














