A nap kezdetén Szijártó László esperes, a főegyházmegyei karitász lelkiigazgatója köszöntötte a jelenlévőket, majd Meleg Sándor Máté, a pápai Szent István vértanú plébánia káplánja tartott elmélkedést. Arra hívta fel a figyelmet, hogy különösen fontos lelkünk ápolása, ami jó szándékkal és szeretettel történik – azzal a szeretettel, amely Jézus Krisztus által erősít meg bennünket a mindennapokban.
Ezt követően Cséry Gergő plébános osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel. Elmélkedésében a Karitász szolgálatának mélyebb jelentésére világított rá. Hangsúlyozta: amikor egy önkéntes segít, nem csupán jót cselekszik; amikor meghallgat valakit, nem csupán empatikus; és amikor felemel egy rászorulót, nem csupán kedves. Mindezekben Isten szeretete válik láthatóvá, rajtunk keresztül válik megtapasztalhatóvá a másik ember számára.
A közös ebédet követően a résztvevők Szijártó László vezetésével Jézus szenvedésének állomásait elmélkedték végig, Boldog Bódi Mária Magdolna életpéldáját szemlélve.
A lelkinap zárásaként a jelenlévők áldásban részesültek, majd lerótták tiszteletüket Boldog Bódi Mária Magdolna ereklyéje előtt.
A nap megerősítést adott abban, hogy a karitászszolgálat nem csupán segítségnyújtás, hanem hivatás: Isten szeretetének közvetítése a rászorulók felé.
Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria



