XIV. Leót szeptember 9-én, kedden este kérdezték az újságírók a Castel Gandolfó-i pápai nyári rezidencia, a Villa Barberini előtt, ahol kevesebb mint egy napot töltött a Szentatya, hétfő estétől kedd délutánig.
A pápa az épületből kilépve, a főkapu előtt néhány pillanatra megállt, és az újságírók kérdéseire válaszolva „igazán súlyos hírekről” beszélt, utalva Izrael dohai bombázására, amely néhány Hamász-vezető ellen irányult. A támadás több lakóépületet is eltalált a fővárosban.
A Rai News kérdéseire a Szentatya aggodalmát fejezte ki a Közel-Keleten történtek miatt: „Az egész helyzet valóban nagyon súlyos. Nem tudjuk, merre tartanak a dolgok. (...) Erősen kell imádkoznunk, és továbbra is dolgoznunk kell, keresni és előmozdítani a békét.”
Izrael Gáza városának lakóira vonatkozó azonnali evakuálási parancsával kapcsolatban, amely a katonai műveletek eszkalálódására utal, Leó pápa elmondta, hogy megpróbálta felvenni a kapcsolatot a Szent Család-templom plébánosával, Gabriel Romanelli atyával.
*
Kedden este Romanelli atya bejelentette a közösségimédia-oldalain keresztül, hogy XIV. Leó pápának sikerült beszélnie velük. A gázavárosi Szent Család-templom plébánosa szeptember 10-én, szerdán megosztott egy videót a vatikáni médiával, amelyben beszámolt a Szentatyával való előző napi telefonbeszélgetéséről, miután Izrael kiadta a parancsot Gáza evakuálására. „Megkérdezte, hogy vagyunk, és mi a helyzet. Áldását küldte ránk, és imádkozott értünk és a békéért.”
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria
