Krisztus felé a Lourdes-i Miasszonyunk szentélyében

2018. október 7. vasárnap, 19:55

Sorok egy zarándok naplójából...

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Először jöttem Lourdes-ba. Szeptember első napjaiban, egyikeként a millióknak, akik évente fölkeresik e helyet szerte a világból, immár százhatvan éve. Miért jöttem? Megtapasztalni, átélni a hely szentségét és a közösséget Isten zarándoknépével? Vagy azért, hogy próbáljam megérinteni az Úr ruhájának szegélyét a Szűzanya által? Per Mariam ad Jesum.

Az én Lourdes-om a jelenések barlangjában, a grottában kezdődik, szentmisével, didergő virradatban. Ezt követi a Szűzanya lourdes-i szentélyének felfedezése. Szép egység ragyog fel abból, ahogyan a barlang egyszerűsége fölé magasodik a bazilika fensége. Érzem, nem szabad elvesztegetni egyetlen percet sem. Menni kell, átélni, részt venni, ott lenni, jelen lenni. A grottánál soha meg nem szűnő imádságban, a bazilika bármelyik szegletében, a hálatáblák elmondhatatlan rengetegében, a keresztutakon, a körmeneteken. Bekapcsolódni bármely nép szentmiséjébe, „véletlenszerűen”, a szentségimádásokba, a rózsafüzérbe, a latinul énekelt zsolozsmába, megpihenni a réten, a Gave partján. Megszámlálhatatlan nyelven imádkoznak itt, de akit megszólítanak, bárhogy nevezik is, ugyanaz. És általa ugyanahhoz igyekszünk mindannyian. Per Mariam ad Jesum.

A grottánál, ha éppen nincs szentmise, hosszú sorok kígyóznak, türelmes tömeg, mindenki befelé igyekszik, egy erős vonzásban: ott lenni azon a helyen, ahol százhatvan évvel ezelőtt Lourdes szegény gyermeke a Szűzanyával társalgott. Megérinteni Bernadett barlangjának szikláját. Magam is ezt keresem: az érintést. Hiszen elég csak megérinteni az Úr ruhája szegélyét, és… – tudjuk, hogy ennyi elég. Talán azt reméljük, a szent helyen ez is könnyebb. Odavisszük a Szűzanyához azokat, akiket szeretünk, akiket féltünk, akiket hordozunk. Kinek nincs szeretett betege, akit fizikailag nem tud elvinni magával, mégis le akarja tenni a Szent Szűz lábai elé, oltalmába helyezni? Hogy ő, a hathatós közbenjáró elvigye Fiához. Ő, aki kieszközölte az első csodát azon a menyegzőn, kétezer évvel ezelőtt. Nem lehet véletlen: ez a jelenet fogad az alsó, a rózsafüzérről elnevezett bazilika központi mozaikképén. Marko Ivan Rupnik atya figuráinak arcát nézve halljuk az Úr szavait: „Még nem jött el az én órám”, és a választ, ami már a szolgáknak szól – nekünk, mindenkori szolgáknak: „Tegyetek meg mindent, amit mond.” Igen, pontosan így. Per Mariam ad Jesum. 

Tudom most már, hogy ezért jöttem. Megtenni, amit mond. Keresni itt is az Akaratot, és befogadni, elfogadni. Tanulni a ráhagyatkozást és a szívbe vésni örökre, hogy az Úr azt mondta, aki követni akarja őt, annak szeretnie kell a keresztet. A betegek, akik oly sokan jönnek ide – van-e még ilyen hely a világon? –, ők is ezt teszik. „Lourdes-ban ad találkozót a kegyelem a szenvedő testeknek – írja François Mauriac. – Az már magában véve sok, hogy eljöttek, ez a hitnek első megmozdulása: Minden lehetséges a hívőnek... Hiszek, Uram, de segíts az én hitetlenségemen…” Itt egy kis időre letehetjük sok nehéz terhünket. Mária lábainál az Élet Urára emeljük tekintetünket. Per Mariam ad Jesum.

A betegek körmenete szentségimádással kezdődik, aztán az Oltáriszentséggel kísérik egymást mindennap a téren, a Szent Szűz szobra körül. Mauriac mondja: „A Szűz sohasem szűnik meg nekünk adni Fiát. A világ egyetlen helyén sincs a Fiúnak szebb diadalmenete, mint Mária városában. A földkerekségnek ez az egyetlen pontja, ahol úgy szoronganak körülötte a betegek, mint földi életében, ahol úgy könyörögnek, s úgy szeretik őt, ugyanazokkal a kiáltásokkal, mint akkor.” Ez a betegek találkozása az Úrral, a Szűzanya által. Ismét csak: per Mariam ad Jesum. 

A bazilika két oldalán két különböző keresztút. Az egyik hegyi úton vezet, életnagyságú szoborcsoportok között, a másikon fehérmárvány-tömbökbe alkotott arcok és tekintetek hívnak a passió jelenébe. A hegyi út végén, mielőtt visszaérnénk a bazilikához, barlangba érkezünk. Egy másik, nagyon csöndes barlangba: elveszített gyermekekért és a családokért kérhetők itt imák. A legnagyobb földi fájdalom enyhítésén „munkálkodnak” azok, akik imáikban hordozzák a papírra vetett neveket és történeteket. A Fájdalmas Anyához csatlakoznak, aki karjaiban tartotta halott gyermekét, vele viszik Krisztushoz a megtört családokat. Per Mariam ad Jesum.

Hogy mi Lourdes tulajdonképpen? Imádság és egység. Itt nincsenek idegenek, csak testvérek vannak, egy a hitünk és a reményünk. Hány nyelven szólal meg minden este egyszerre a Credo! Az ima és a liturgia otthonossága és ereje szorosan összeköt. Pilinszky szavaival: „Hogy milyen ez a nép, a zarándokhelyek népe? Itt is, és most is: bűnök és erények szoronganak egy emberként az ima erejével visszaszerzett közösség realitásában. Ez a válogatás nélküli találkozás, hogy így vagy úgy, de mindenképpen egy test vagyunk Jézusban, ez a kegyhelyek legfőbb vigasztalása.” Itt, Lourdes-ban az Isten Anyja ad találkozót gyermekeinek. A Massabielle-ben, kiválasztott helyén, amely disznók itatóhelye volt egykor, de az Ég rendeléséből áldott barlanggá lett, ahonnan az örökkévalóság fénye és az imádság ereje árad a világra. Ezt ajándékozza a Szűzanya Szent Fiának, így vonzza hozzá a zarándok emberiséget. Per Mariam ad Jesum.

Az imádság erejét, örömét és békéjét, amit itt átélünk, nem lehet szavakkal kifejezni. Nem is lehet otthagyni ezt a szentélyt. Mikor a gyertyás körmenet végén véget ér a Salve Regina, és felhangzik a kétszeri kiáltás: Notre-Dame de Lourdes!, és elhangzik ezer nyelven a felelet: Imádkozz értünk!, már szinte éjszaka van. És mégsem lehet elszakadni a helytől, ez a különös vonzás nem ereszt. Sokan érzik így. A végeláthatatlan sor ismét feláll a grottánál, padjaiban nincs üres ülőhely. Újrakezdődik a rózsafüzér, majd szentmise, majd szentségimádás. „A Grotta nagy szív, mely nem szűnik meg dobogni soha. Lourdes elalszik, […] de szíve virraszt.” A grotta, ahol pontosan százhatvan évvel ezelőtt „a gyermek Bernadette egy februári napon nagy szélzúgást hallott és felemelte szemeit…” Talán mégis elérem, talán mégis megérinthetem az Úr ruhája szegélyét itt, ezen a helyen. Mária által.

Szöveg és kép: Borsodi Henrietta

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2018. október 7-i számában jelent meg.

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Nézőpont
Vezető híreink – olvasta már?
nemzetkozi-eucharisztikus-kongresszus-kivul-es-belul-tizenot-kerdes-es-valasz-segit-keszuletben
Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus kívül és belül – Tizenöt kérdés és válasz segít a készületben

Fábry Kornélt, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) általános titkárát kérdeztük a budapesti találkozó előkészületeiről, tudnivalóiról. A kérdéseket és a válaszokat két részben adjuk közre. Az alábbiakban az első rész olvasható.

2019. február 18. hétfő
isten-tud-kozel-hozni-minket-egymashoz-uzeni-hazassag-hete
Isten tud közel hozni minket egymáshoz – üzeni a házasság hete

A hazánkban tizenkettedszer megrendezett házasság hete programsorozat záró szentmiséjére február 17-én, a budapest-belvárosi Nagyboldogasszony-főplébánia-templomban került sor. A liturgiát Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök vezette.

2019. február 18. hétfő
Útravaló – 2019. február 18.

Útravaló – 2019. február 18.

Napról napra közreadjuk a napi evangéliumi szakaszhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Februárban Juhász Ferenc miskolc-mindszenti plébános ad útravalót.

Korábbiak »

Mai evangélium – 2019. február 19.

Mai evangélium – 2019. február 19.

Hogy örömhírrel induljon minden nap… – Mk 8,14–21

Korábbi napi evangéliumok »

hirdetés
hirdetés
Rádióhallgatás élőben
Szent István Rádió
hírlevél feliratkozás
Hírbeküldés
Linkajánló

MKPK   

Új Ember  

Szent István Rádió Szent István TV Mária Rádió Bonum TV  Evangélium 365Vatikáni Rádió  Katolikus Karitász 

Máltai SzeretetszolgálatSzent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Szent István társulat Szent Adalbert Központ  A Szív Keresztény Szó Vasárnap Párbeszéd háza    Szemle