Második otthon – A veszprémi Davidikum megnyitásának százkilencvenedik évfordulóját ünnepelték

Hazai – 2018. október 11., csütörtök | 12:50

Szeptember 28-án ünnepelték a Davidikum Római Katolikus Középiskolai Kollégium megnyitásának 190. évfordulóját Veszprémben. A jubileum alkalmából rendezett programon az intézmény egykori és jelenlegi diákjai, nevelői, igazgatói vettek részt.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A Davidikumot elsősorban a Padányi Katolikus Iskola diákjai lakják, de a város bármely középiskolájából fogadnak tanulókat. A középiskolás férőhelyek mellett külön emeleten a felsőoktatásban tanulók számára is biztosítanak szállást. Az iskolai szünetekben és hétvégeken kiránduló-, illetve diákcsoportoknak is van lehetőségük megszállni a kollégiumban.

Az ünnepségen Dobosné Burján Adrienn igazgatónő köszöntötte a megjelenteket, köztük a fenntartó Veszprémi Főegyházmegye részéről Márfi Gyula érseket, valamint Takáts István érseki kancellárt, az intézmény korábbi lelkiigazgatóját.

A program során felidézték az intézmény történetét, illetve személyes emlékeket is. A felszólalók szavaiból kiderült, sokan ma is második otthonukként tekintenek a Davidikumra, mind a nevelők, mind a diákok szép emlékeket őriznek az itt töltött évekről.

Az 1700-as évek végén Bajzáth József veszprémi püspök ötlete volt egy nevelőintézet megalapítása; ennek érdekében 40 ezer forintot hagyott Zsolnai Dávid kanonokra. A kanonok, későbbi püspök nagy figyelmet szentelt a szegény sorsú fiatalok felkarolására. Végrendeletében a 40 ezer forintot 130 ezer forinttal megtoldotta, hogy Veszprémben létrehozzanak egy Szent Dávid nevét viselő katolikus nevelőintézetet, árvaházat – mondta el a Davidikum történetét bemutató beszédében az intézményvezető. 1825-ben Hild József pesti építésszel elkészíttették az épület terveit, 1826. április 1-jén pedig megtörtént az alapkőletétel is. Az akkor még egyszintes, negyven növendéket befogadni képes árvaház végül 1828-ban kezdte meg működését.

A 19. század végére konyhakerttel, verandával, 1909-ben pedig egy második emelettel bővült a Davidikum, így a férőhelyek száma nyolcvan főre emelkedett. A 20. század elejére az infláció miatt kénytelenek voltak feladni az ingyenes ellátást, és döntően fizető növendékeket vettek fel, később pedig a veszprémi Piarista Gimnázium tanulói lakták a kollégiumot. A Davidikum működése az államosítással ideiglenesen véget ért, ám ezekben az évtizedekben is oktatási célokat szolgált az épület.

A rendszerváltás után Szendi József akkori veszprémi püspök igényelte vissza az egyházmegye számára a tulajdonjogot, így a Davidikum 1993. augusztus 28-án, a Magyar Katolikus Egyház intézményeként nyitotta meg újra a kapuit, immár főiskolai és középiskolai kollégiumként.

Az igazgatónő az ünnepségen felidézte az elmúlt huszonöt év történéseit is. A programot a diákok műsora színesítette.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria