Megáldották a Pécsi Tudományegyetem végzős gyógyszerészhallgatóit

Hazai – 2019. július 10., szerda | 17:55

Július 5-én hálaadó szentmise keretében áldásban részesültek a Pécsi Tudományegyetem végzős gyógyszerészhallgatói. Az ünnepi szentmisét a belvárosi templomban mutatta be Udvardy György pécsi megyéspüspök Máger Róbert püspöki irodaigazgató-helyettes celebrálásával.

Hagyomány, hogy a végzős pécsi gyógyszerészhallgatók a diploma átvétele előtti este szentmisével adnak hálát tanulmányaik sikeres lezárásáért. A Pécsi Tudományegyetem gyógyszerészkara 2016 januárjában jött létre, az idei a harmadik önálló avatásuk volt.

A pécsi megyéspüspök beszédében rámutatott, az üdvösségtörténet által felfedezhetővé válik Isten jelenléte az ember életében. Az ember élete összekapcsolódik az Istenével. Az üdvösségtörténet a saját életünkre is érvényes, magunk is tetten érhetjük Isten hatalmas műveit, csodáit, a törvény erejét, a hűség életre vezető ajándékát. „Az élet, amit saját életemnek gondolok, az egész emberiség története is. Összefonódik sok-sok ember élete, nemcsak azért, mert az elődök átadják a saját tudásukat, várva, hogy aztán ezt mi is megtegyük, hanem sokkal inkább azért, mert Istennek az embert mentő üdvösséges műve valósul meg mindannyiunk életében” – fogalmazott Udvardy György. Hozzátette: amikor hivatást választunk, illetve elkezdjük annak gyakorlását, akkor ez különösen igaz.

Az üdvösségtörténetnek mi magunk is irányítói vagyunk – emlékeztetett a főpásztor: „A »kövess engem!« felszólítás különös erővel bír. Nem tudjuk megkerülni a felénk hangzó isteni szó erejét, s ez a felszólítás választ vár. Olyan választ, ami végérvényes, ami nem fölcserélhető, ami lényegileg nem módosítható.” Amikor Jézus meghív valakit, akkor azt kéri, hogy kövesse őt. Ahová ő megy, ott az embernek jó lesz. Ahol ő van, az az ember számára az élet. 

Jézus arra hív, hogy az irgalmasság cselekedeteiben osztozzunk vele. „Jöjj, kövess engem, gyakorold az irgalmat, ami életre vezet, ami éltet. Azzal a felkészültséggel, amit a tudomány, az orvostudomány, a gyógyszerésztudomány föltárt, amit elsajátítottál, ami a szakmai kompetenciádat jelenti. Arra vállalkoztok, hogy az embert szolgáljátok – hangsúlyozta Udvardy György püspök. – Az embert szolgálni egyben azt is jelenti, hogy ellene mondunk a mindenhatóság kísértésének, ellene mondunk a fájdalommentes emberi lét minden kísértésének. Nem tartjuk helyesnek azt sem, ha a gyógyítás pusztán a fizikai életminőség javítását célozza meg, ahogy azt sem, hogy aki a tudás birtokosa, a gyógyulást segítő szereknek ismerője, adott esetben a birtoklója, ezekkel visszaéljen, vagy megtartsa magának azt, amit azért kapott, hogy másoknak segítsen. Jézus hívó szava, a »kövess engem!« létrehozza bennetek életetek minden pillanatában, küzdelmében azt, amit élethivatásul választottatok: az ember szolgálatát.”

Udvardy György megyéspüspök imáiról biztosította a frissen végzett gyógyszerészeket, majd a szentmise végén Máger Róbert püspöki irodaigazgató-helyettessel együtt áldásban részesítette a végzős hallgatókat.

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Fotó: Harasztovics Arnold

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria