Megnézhették a nagyváradiak a felújítás alatt álló püspöki palotát és a barokk kertet

Külhoni – 2019. július 12., péntek | 19:16

Tájékoztató látogatást szervezett a sajtó és a nagyközönség számára a püspöki palota és a barokk kert munkatelepén a nagyváradi római katolikus püspökség július 10-én délután.

A száznál is több, román és magyar ajkú érdeklődőt Böcskei László megyéspüspök köszöntötte a felújítás alatt álló épület dísztermében. A főpásztor hangsúlyozta, hogy szándékosan esett a díszteremre mint a találkozás helyszínére a választás, hogy ezáltal is kifejezzék: az épület él a felújítás alatt is, nem zárták be teljesen, hanem most is a találkozás helyszínéül szolgál. Az egyházmegye elöljárója beszélt a két projekt – a palota és annak kertje – jelenlegi állapotáról, és bemutatta azt a munkacsapatot, amely megoldásokat keres az újabb és újabb kihívásokra. 

A munkálatok az ütemtervnek megfelelően haladnak. Jelenleg a külső felújítással majdnem száz százalékban készen vannak (tetőszerkezet, külső homlokzat, nyílászárók). Ezzel párhuzamosan belső munkálatok is zajlanak, egyesek látványosabb, mások lassúbb ütemben. Statikai megerősítést, a falak felfrissítését, belső terek kialakítását, vagy amennyiben szükséges, módosítását végzik. A közműhálózatot teljes egészében kicserélik, korszerűsítik. A zöldenergia adta lehetőségeket is kihasználják, mégpedig az ingatlan fűtése és klimatizálása fog történni ilyen forrásból.

Ha ebben az ütemben haladnak tovább a munkálatok, nagy valószínűséggel jövő év decemberében át tudják adni a teljesen felújított püspöki palotát. A felújítás a magyar kormány finanszírozásával történik a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-n keresztül. A kivitelezés időtartama a 2017. augusztus 11. és 2020. december 31. közötti időszak, a vissza nem térítendő támogatás értéke pedig közel 2 milliárd forint.

A palota felújításával párhuzamosan fut két másik projekt is: az egyik a palotakertet, a másik a volt szeminárium épületét érinti. A parkfelújítási projekt a Szent István Egyetem Tájépítészeti és Településtervezési Karához tartozó Szarvasi Arborétummal partnerségben, az Interreg V-A Románia-Magyarország Program támogatásával valósul meg. A műemlékvédelmi hatóság engedélyéhez igazodva próbálják visszaállítani a park eredeti formáját, úgy, hogy azért minél több zöldövezet legyen kialakítva. Néha határozott beavatkozásra van szükség, hiszen több, a barokk térhez nem illő növényt kellett eltávolítani, átültetni. Az épület főtengelyében, jobb és bal oldalt lesz a barokk kert, illetve kétoldalt az angolkert, a területén régi és védett fákkal. Ami még újdonságot jelent, az a székesegyház oldalába tervezett „biblikus növények kertje”. Minden ilyen jellegű beavatkozás, növénygondozás, átültetés a Franciaországból érkezett Baudet Tancrede kertész szakirányítása mellett történik.

A palota kétharmad részét a vallási-kulturális központ tölti ki. Lesznek muzeális terek, kiállítótermek, hogy az ide látogatók szembesüljenek a múlttal, a gyökerekkel, melyeknek a nyomait őrzi az egyházmegye. De ugyanakkor a jelen és a találkozás is teret kap a felújított részekben, hiszen négy konferenciatermet alakítanak ki úgy, hogy ezek csak a muzeális tér érintésével legyenek használhatók.

A találkozást szolgálja majd a székesegyház előtti, alakulóban levő nagyobb méretű tér is, amelynek középpontjában Szent László szobra marad, valamint a már teljesen felújított amfiteátrum. A székesegyháztól mindössze pár lépésnyire áll a régi szeminárium épülete, ugyancsak korszerűsítés alatt, ahol egy negyven férőhelyes zarándokház fog működni.

A palota és a park látogatása alatt Matuz Zsolt projektvezető, Emődi Tamás tervező és Baudet Tancrede kertész nyújtottak vezetést.

Forrás és fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria