Megnyitották a Szent Gianna Beretta Molla tiszteletének szentelt évet Máriapócson

Hazai – 2022. május 3., kedd | 20:20

Az „Ima és misszió” mottóval meghirdetett Szent Janka (Gianna Beretta Molla)-év ünnepélyes megnyitóját tartották május 1-jén, az édesanyák vasárnapján Máriapócson, a római katolikus Szeplőtelen Fogantatás-templomban bemutatott szentmisén.

A templomkertben erre az alkalomra Szent Gianna Beretta Molla életét bemutató vándorkiállítást helyezték el. A szentmisét követően a hét állomásból álló Családok útját átimádkozva, zarándoklattal vitték át a Szobor az életért című műalkotást, közismert nevén A meg nem született gyermek szobrát a Szűzanya elé a máriapócsi kegytemplomba, ahol Szent Liturgiát mutattak be. (A szobor történetéről ITT olvashatnak.)

A megnyitó után a vándorkiállítást és a vándorszobrot útnak indították. A gyógyító út első állomása Pócspetri, majd a szobor két hónapon át sorban eljut a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye templomaiba. A részletes útvonalat hamarosan közzéteszik.

A 2022. április 28-tól 2023. április 28-ig tartó évet, a Szent Janka oltalma alatt álló Magyarországi Billings Központ imahátterét is jelentő Vianney Testvérek a Tisztuló Lelkekért Közösség Szent Janka Imaköre kezdeményezte. Az olasz Gianna Beretta Molla (1922–1962) földi születésének 100., mennyei születésének 60. évfordulóján

Gianna életszentségére szeretnék felhívni a figyelmet abban a világban, ahol az élet tisztelete újra és újra megkérdőjeleződik.

Éppen ezért a szervezők az „Ima és misszió” mottóval a Krisztussal való kapcsolat mélyülését és az élet védelmét, szentségét hirdető missziós lelkület megerősödését szeretnék elérni. Ebben kérik a Boldogságos Szűz Mária mellett Szent Janka, azaz Gianna Beretta Molla közbenjárását, aki a saját életét áldozta fel gyermeke megszületéséért.

A szent életű asszonyról ITT olvashatnak.

* * *

A tematikus évet megnyitó szentmisét Szenes István plébános, a Vianney Testvérek a Tisztuló Lelkekért Közösség priorja mutatta be, amelyen megáldotta a Szent Janka ruhaereklyéjét tartalmazó, a szentet ábrázoló képet, valamint a Szobor az életért című alkotást. Az alkotás az élet szentségét és Isten irgalmas szeretetét hirdeti: van megbocsátás, gyógyulás a sebeinkre.

Az anyaméhben megfogant élet tovább él akkor is, ha nem születhetett meg erre a világra. A meg nem született gyermek a Jóistennél van.

Kicsoda Szent Janka, mivel tud tüzet gyújtani sokak szívében, mi a titka ennek az egyszerű asszonynak? – tette fel a kérdést homíliájának bevezetőjében István atya, majd Szent II. János Pál pápának 2004-ben, Gianna Beretta Molla szentté avatásán elhangzott beszédéből idézett: „Szent Gianna Beretta Molla az isteni szeretet egyszerű, de nagyon jelentős hírnöke volt. Néhány nappal az esküvő előtt leendő férjének ezt mondta: »A szerelem a legszebb érzés, amit az Úr az ember lelkébe helyezett.« Krisztus példáját követte. – Aki szerette övéit, mindvégig szerette őket... – Az életét megpecsételő áldozat arról tanúskodik, hogy csak az valósítja meg önmagát, akinek van bátorsága átadni magát Istennek és testvéreinek.”

Ez az egyszerű szent asszony élő kapcsolatban volt az irgalmasság anyjával, a Boldogságos Szűzanyával. A Szentatya szavai is utalnak erre. Teljesen eggyé válik az ő világuk – fogalmazott István atya, majd párhuzamot vont a Szűzanya és Szent Janka élete között, három kifejezésben szemléltetve ezt: küldetés, megerősítés, közelség; valamint a mindannyiunk szívében elevenen élő nagypénteki képben, amelyben a Szűzanya, a fájdalmak anyja a kereszt alatt áll.

Mindhárom szó és a kép fölragyog a Szűzanya életében, de fölragyog Szent Gianna Beretta Molla életében is – tette hozzá a szónok.

Szenes István atya teljes szentbeszédét ITT olvashatják.

A szentmise záróáldása előtt a Szent Janka Imakör két tagja imameghallgatásokról tett tanúságot: Lukács Krisztina, a Szent Janka oltalma alatt álló Magyarországi Billings Központ igazgatója személyes érintettségről is beszélt. A férjével együtt ők is kérték Szent Janka közbenjárását, amikor a harmadik gyermeküket várták. A vizsgálatok azt mutatták, hogy gyermekük sérült lesz. Ekkor Szenes István atya javaslatára elkezdtek imádkozni az abban az évben szentté avatott Szent Gianna Beretta Mollához, és imájuk meghallgatásra talált. Krisztina egészséges gyermeknek adott életet, akit hálából a Janka névre kereszteltek. Az ima kegyelmi ajándékaként tapasztalták meg azt is, hogy mire lányuk megszületett, az előrejelzett betegségének elfogadása is megszületett a szívükben.

Hrubóczki Belicza Ildikó bemutatta a Szent Janka Imakör alkalmait. A közösség tagjai minden csütörtökön este 8 órakor imádkoznak otthonaikban, majd a hónap utolsó csütörtöki napján – tekintettel arra, hogy az imakör már országos kiterjedésű – online imádkoznak együtt. Az imaközösséget rendszeresen kérik, hogy imádkozzanak egy-egy beteg gyógyulásáért.

Ildikó megosztotta a jelenlévőkkel, hogy

a közelmúltban is történt imameghallgatás. Egy Covid-fertőzésben szenvedő, nagyon beteg kismama gyógyulásáért kérték őket, hogy imádkozzanak Szent Jankához.

A kismama állapota válságossá vált. Gyermekét császármetszéssel hozták a világra, de az anya állapota egyre súlyosbodott, majdnem elveszítették őt, és újraélesztésre is sor került, azonban végül felgyógyult. Az édesanya betegsége előtt nem hitt Istenben, de a gyógyulását követően köszönetet mondott az imakör tagjainak, és azt is elmondta nekik, hogy a klinikai halál állapotában megtapasztalta Isten jelenlétét, és érezte az ima erejét.

A szentmise után a Családok útja állomásait követve a zarándokmenet az utcán elmélkedve, imádkozva haladt végig a kegytemplomig a Meg nem született gyermek szoborral. A menetet a kegytemplomban fogadták, és ott a szobrot a Szűzanya lábai elé helyezték, közben közösen elimádkozták Szent Gianna Beretta Molla Szűzanyához szóló imáját, majd Szent Liturgiával zárult a Szent Janka-év megnyitóünnepsége.

A teljes beszámolót ITT olvashatják.

Ima Szent Janka közbenjárásáért

Istenünk, Atyánk, áldalak és magasztallak Téged, amiért nekünk adtad Szent Jankát, aki mint nő, feleség, édesanya és orvos felragyogtatta evangéliumodat. Köszönöm, hogy általa megtanítasz minket minden emberi élet tiszteletére és befogadására. Téged keresett, Urunk Jézus, és szolgálatodat, amikor élethivatást választott, amikor a házastársi szeretetben az Egyház és az emberiség iránt táplált szereteted jelévé vált, amikor irgalmas szamaritánusként megállt minden beteg, kicsiny és gyenge ember mellett, amikor egészen odaadta magát, hogy új életet adjon. Kérlek, Istenünk, Szent Janka érdemeiért és közbenjárására add meg a kegyelmet, hogy …………… (saját kérés). Szentlélek Úristen, adj bátorságot és bölcsességet, hogy növekedhessek a szeretetben, a szolgálatban és életszentségben! Ámen.

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria