Megtartotta éves országos küldöttgyűlését a Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Hazai – 2023. május 30., kedd | 13:39

Az ukrajnai háború miatt szükségessé vált humanitárius tevékenység mellett a Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ) 2022-ben is maradéktalanul ellátta valamennyi feladatát 360 intézményében – hangzott el a szervezet május 27-én Budapesten megrendezett országos küldöttgyűlésén.

A szervezet a létrejötte óta az elmúlt évben kapta a legtöbb adományt, és gyakorlatilag minden elérhető forrását a rászoruló emberek, menekültek támogatására fordította.

Van-e nagyobb vágyakozás az emberben, mint az az érzés, hogy szeressék őt? Többről van szó, mint szociális programról, a világot nem lehet pusztán karitatív cselekedetekkel megújítani, ehhez az kell, hogy benne legyen a tettekben a lélek is. A szeretet az, ami képes átalakítani az embert, de aki magáért él, képtelen ezt megvalósítani, mert ehhez a másik emberért kell élni – mondta a szervezet missziójáról Kozma Imre atya, az MMSZ alapító elnöke az országos küldöttgyűlésen.

Az 1989-ben alapított, és annak idején 10-es sorszámmal nyilvántartásba vett civil szervezet a mai napig egyesületi formában működik, legfőbb döntéshozó szerve az országos küldöttgyűlés, amely a két és fél ezres tagság képviseletében hoz határozatot minden esztendőben a Magyar Máltai Szeretetszolgálat éves munkájáról és költségvetéséről. A budapest-zugligeti országos központban tartott gyűlésen 73 küldött vett részt.

Az előző évben végzett munkáról szólva Győri-Dani Lajos ügyvezető alelnök kijelentette, hogy az ukrajnai háború különleges helyzetet teremtett, amiben egy karitatív szervezetnek nincs választási lehetősége, hiszen nem maradhat ki a segítségnyújtásból. 2022-ben a Magyar Máltai Szeretetszolgálat 115 ezer ukrajnai menekülőnek nyújtott közvetlen segítséget, az azóta is zajló integrációs programja keretében pedig 800 Magyarországon maradó menekült letelepedésénél működik közre.

A háború idején megnyilvánuló szolidaritásnak köszönhetően megduplázódott a Máltai Szeretetszolgálatnak felajánlott adományok mennyisége, ezek összértéke elérte a 3,6 milliárd forintot. A minden korábbinál magasabb összegű adomány ellenére a szervezet a tavalyi gazdálkodását alig fél százalékos eredménnyel zárta, gyakorlatilag minden lehetséges forrást felhasznált a rászoruló emberek támogatására és a szociális ellátásra.

Győri-Dani Lajos hangsúlyozta, hogy a háborús feladatok mellett maradéktalanul ellátták a mindennapos tevékenységüket is: a Máltai Szeretetszolgálat 360 intézményében zavartalanul folyt a munka egész évben, ennek során naponta átlag 15 ezer ember részesült valamilyen ellátásban.

Vecsei Miklós, az MMSZ alelnöke, felzárkózásért felelős miniszterelnöki biztos a szervezet irányításával zajló „Felzárkózó települések” programról adott tájékoztatást a küldötteknek. Az ország 300 legszegényebb településének felemelésére indított program 2022-ben 118 helyszínen zajlott, idén pedig 60 újabb településsel bővült a résztvevők köre. A program az élet minden területét érinti, a gyermekek nevelésétől a földterületek művelésbe vonásán át az egészségügyi ellátás újraszervezéséig.

Vecsei Miklós kiemelte, hogy a szemészeti szűrővizsgálatok során 93 gyermek látását sikerült megmenteni, háromezer családot sikerült bevonni a kertművelő programba, és a reménytelenül eladósodott családokkal végzett mentori program eredményeként 350 millió forint adósságot sikerült felszámolni.

Forrás és fotó: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria