Megújulás térben és időben, Pannonhalmán

Az ünnepre való felkészülés jegyében tavaly az emlékezet került a rend figyelmének fókuszába. Az idei évre kulturális és spirituális évadot hirdettek, vezérmotívumként a megújulást jelölve meg. 2023 kiemelt témája a zarándoklat lesz, s végül a készületi idő záróévadában maga a jubileumi esztendő és az ünnep következik.

A megújulás évében a főapátság három időszaki és egy állandó tárlatnak is otthont ad, s a témát górcső alá veszi a Pannonhalmi Szemle és más kiadványok, illetve különböző konferenciák is. Idén minden eddiginél több, tizenkét lelkigyakorlatot tart a közösség. Pannonhalma nem csupán a helyszínt biztosítja, hanem a szerzetesek is tevékeny közreműködői lesznek ezeknek az alkalmaknak.

Az idei kiállítások szorosan kapcsolódnak az elmúlt időszakban a főapátság körül kialakult kortárs művészeti mecenatúrához, és a Ferenc pápa által ugyancsak az idei évben elindított szinodális folyamatra is érzékenyen rezonálnak. „Mi, keresztények úgy tartjuk, hogy életünkben a megtérés állandó. Ez hatalmas ellentmondás, hiszen a megtérés változást jelent, az állandóság pedig stabilitást feltételez” – vélekedik Dejcsics Konrád OSB, a Pannonhalmi Főapátság kulturális igazgatója.

A Megújulás címet viselő tematikus tárlatot a rendalapító tiszteletére tartott ünnepélyes konventmisét követően a főapátság kulturális igazgatója; Bazsányi Sándor irodalomtörténész, irodalomkritikus, esztéta, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense, valamint Don Tamás kurátor nyitották meg a Főapátsági Könyvtár épületében.

A vendégeket, köztük Hortobágyi T. Cirillt, a Pannonhalmi Területi Apátság ordináriusát és a Magyar Bencés Kongregáció prézes apátját; Várszegi Asztrik emeritus főapátot; Felföldi Lászlót, a Pécsi Egyházmegye főpásztorát; Vas Gábort, Pannonhalma polgármesterét, a felkért alkotókat, a bencés testvéreket és diákokat Kormos Gyula, a főapátság kommunikációs vezetője köszöntötte, majd átadta a szót Dejcsics Konrádnak. A kulturális igazgató beszédében arra a kérdésre adott választ, miért éppen a kortárs művészetet hívta segítségül Pannonhalma ahhoz, hogy a megújulás fogalmát körüljárja és bemutassa. Szent II. János Pál pápának a természettudományok és a teológia kapcsolatáról mondott szavait idézve a bencés szerzetes leszögezte: a hívő embernek és közösségnek feladata, hogy rendszeresen tájékozódjon a kortárs kultúráról, és időről időre felülvizsgálja, nem szükséges-e azt a teológiai és spirituális reflexióban is figyelembe venni. Hiszen a kortárs művészet és kultúra – a természettudományokhoz hasonlóan – ugyancsak loci theologici, vagyis a teológia, a hit elmélyítésének helye. A művészet Isten egyik nyelve, amely révén az emberhez szól, s a pannonhalmi bencés közösség is eszköz kíván lenni ebben a kommunikációban.

Bazsányi Sándor irodalomtörténész, esztéta a művészetnek e közvetítő szerepéről osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel. „A művészet az a hely, tapasztalat, hívás, amely leginkább felszólíthat a megújulásra, megújításra. A Katolikus Egyház régiségénél fogva nem engedheti meg magának, hogy ne éppen a megújulás legyen a legfőbb témája, vagy legalábbis legfőbb témái szóba hozatalának módja – mondta, hozzátéve: – Csakis így, folytonosan megújuló voltában, a lelki, szellemi és intézményes kulturális megújulás változatos formái révén válhat képessé arra, hogy rákérdezzen saját megváltoztathatatlan alapjára. Pontosabban az alaphoz, ama bizonyos szegletkőhöz való viszonyára, hogy ne csak kiüresített dísznek, álságossá maszatolt cirádának bizonyuljon az épület boltozatát egyben tartó zárókőre faragott képmás, Krisztus arca.”

A megnyitón Don Tamás, a MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ munkatársa, a tárlat kurátora a koncepcióról szólt. „A kiállításra felkért művészekkel nagyon izgalmas volt megvizsgálni azt, hogyan viszonyul az egyén a megújuláshoz, illetve mi az, ami a művészetben, a művészettörténetben is fontos, ugyanakkor az egyes alkotók életművében is. A művészettörténetet lényegében a megújulások történetének is tekinthetjük. Művészet és megújulás kéz a kézben jár, ahogyan a vallás és a megújulás is” – fogalmazott.

A Főmonostori Kiállítótérben november 11-éig megtekinthető időszaki kiállítás elsősorban az egyén megújulásával foglalkozik, amit általában tudatos kritikai önvizsgálat előz meg. Ez a folyamat lassú és nehéz, nélküle azonban nem létezik igazi változás. A tárlaton látható művek többféle módon kapcsolódnak Pannonhalmához, illetve az egyházi megújulás gondolatához. Néhány, már máshol is bemutatott munkát új kontextusban láthatnak a nézők, a kiállított művek többsége azonban kifejezetten erre az alkalomra készült.

A beszédek után a jelenlévők exkluzív tárlatvezetésen vehettek részt, amelyen maguk az alkotók beszéltek műveikről.

Elsőként Juhász Nóra avatta be a hallgatóságot Srácok a ködtenger felett című festménye keletkezéstörténetébe. A művész elmondta, régóta foglalkoztatja a tinédzserkor kérdése, és tematikus festményei ennek az életszakasznak állítanak emléket. Annak a védett, mégis oly kiszolgáltatott köztes időnek, amely telve van érzelmekkel, indulatokkal, testi nehézségekkel, bizonytalansággal, elvágyódással, profanitással s ugyanakkor romantikával is. A képeken óriásira nagyítva jelenik meg a pannonhalmi tájban e két szélsőség: a bencés gimnázium diákjai az ezeréves apátság külső és belső tereiben érnek férfivá, hangjukat a focimeccseken ősi falak visszhangozzák. Juhász Nóra Caspar David Friedrich évszakokat ábrázoló alkotásait parafrazeálja (Alkonyati séta, Késő őszi erdő, Téli táj templommal, Tavasz, Nyár). „Friedrich képein is gyakran jelennek meg emberi alakok, eltörpülve a természet, a táj hatalmas háttere előtt. Az én festményeimen a pannonhalmi diákok csatangolnak alkonyati színátmenetekben, a távoli kápolna sziluettjével a hátuk mögött, magányos tárgyak és növények között” – magyarázta a művész.

A négy évszakot ábrázoló képein feloldódnak a határok a valós és a képzelt pannonhalmi terek között. A sorozat ötödik képe azonban nem fikció: „Pannonhalmi látogatásom éppen az év egyetlen valóban télies napjára esett, és a behavazott tanösvényen sétálva egy komplett iskolai osztály futott el mellettem a testnevelésóráján. Volt köztük két fiú, akik egy kört megspórolva kiálltak nézelődni a kilátó szélére, a fehér téli táj és a lassan foszladozó köd fölé.” Juhász Nóra képein ez a látszólagos ambivalencia, az örök változás nyugodt, méltóságteljes állandósága a legmegkapóbb. Ez a kontraszt magát a kamaszkort is szépen körülrajzolja.

Puszt Zsófia fotóművész így számolt be az alkotási folyamatról: „A kiállításra készülve lehetőségem nyílt arra, hogy egyfajta workshopon vehessek részt a pannonhalmi gimnázium 11.b osztályos tanulóival, és így közös alkotásokat készítsünk. Médiumunknak először a videót, majd mellé a fotót választottuk.

Egy nagyon konkrét tervvel és problémakörrel – a környezetszennyezés témájával – érkeztem a fiúk közé, ám hamar világossá vált, hogy nekik is határozott és az enyémtől merőben eltérő elképzelésük van arról, mit is szeretnének csinálni. A hatnapos intenzív együtt alkotás során két víziójuk öltött testet a Megújulás szóval kapcsolatban.”

Az egyik egy személyes hangvételű kisfilm, amely arra a kérdésre keresi a választ, vajon hányszor kell az embernek az életben megújulnia, s ehhez hányszor kell levetkőznie fölös rétegeket, kíméletlen önvizsgálatot tartva. A másik alkotás pedig egy fotográfia, amely a profán és a szakrális képi kontrasztjával közelít a megújulás problematikájához, nem személyes szempontok alapján.

Mátrai Erik neve nem ismeretlen a Pannonhalmi Főapátság kiállítótereiben: két korábbi művével szerepelt már a 2009-es Az ikontól az installációig című kiállításon. Abban az évben egy szerzetessel folytatott beszélgetés során merült fel benne a kérdés: lehetséges-e a 21. században igazi ikont készíteni? Mátrai arra a következtetésre jutott, hogy nem lehet, és e belátás fordulópontot eredményezett alkotói megközelítéseiben. Isten jelenlétének megragadása, a hit továbbra is központi kérdése maradt, de kifejezésformáiban absztraktabb megoldások felé mozdult. Ennek egyik megnyilvánulása a mostani tárlaton látható fényinstalláció, amellyel kapcsolatban elmondta: a katolikus liturgia egyik fontos eleme a monstrancia, melyben kiemelt alkalmakkor felmutatják a Szent Ostyát, Krisztus testét. Fényes, sugaras kialakítása a Szentlélek kiáradását jeleníti meg nagyon egyszerűen, szinte piktogramszerűen. A kiállított munkában azonban nem maga a monstrancia van kiemelve, sőt: valójában el van rejtve egy kubusban, amelyen belül erős megvilágítást kap. Ez a fény egy résen keresztül kiárad, és a szemközti falra vetül. Nem magát a tárgyat látjuk tehát, hanem az általa visszavert fényt: így mintegy fénytestet öltve jelenik meg a térben.

Ha a lyukon keresztül próbáljuk megnézni, nem láthatjuk: elvakít bennünket a szembefény. A falra színes, egymással keveredő foltok vetülnek csupán, de néhol, ahol valamennyi szín megfelelő módon együtt áll, megszületik a tiszta, fehér fény, amely minden színt tartalmaz, magában hordozva a teljességet: a megújult kiáradást. Hasonló ez ahhoz, mint amikor Istenre gondolunk; az ő fényének is csak földi kivetülését érzékelhetjük – magyarázta Mátrai Erik.

Borsos Lőrinc – azaz a Borsos János és Lőrinc Lilla alkotta művészeti duó – izgalmas installációval képviselteti magát a tárlaton. Az alkotópáros a mindenkori női és férfiszerepeket, ezek jelentésrétegeit, egymáshoz való viszonyát és aspektusait vizsgálja, miközben párkapcsolati problémákat is megjelenít.

„Három éve vagyok anya, és még mindig lehengerel az új élet születésének misztériuma. Itt van egy kis test, egy ember, aki eddig nem volt, és aki most néz, gondol valamit, figyel, cselekszik, érez és akar. A világ megújul általa, akár nagy tettekre hivatott, akár kisebbekre. A megújulás az anyát is érinti: semmi sem olyan, mint a szülés előtt volt, az egész élet kicserélődik, máshol lesz a világ közepe. Két sorozatot készítettem az elmúlt időszakban, melyek a szülés és a születés kérdéseivel foglalkoznak.

Az Én fiam sorozat darabjai a születés és az új élet felett érzett örömről szólnak. Megkísérlik megfogalmazni azt a belső csodaélményt, amit anyaként, szülőként érzek – fogalmazott a soron következő teremben Fátyol Viola.  – A 204 című anyagot az öröm képei után készítettem. Ebben a terápiaszerű munkában a kisfiam születésének nehéz körülményeiről emlékezem meg. István 2019 januárjában született, egy hirtelen fellépő terhességi betegség miatt a vártnál két hónappal korábban” – tette hozzá az alkotó.

Végül Molnár Judit Lilla avatta be az érdeklődőket Addig – amíg címet viselő alkotásának kulisszatitkaiba. „Modern életünk nagy kihívása, hogy a vállunkra nehezedő feladatok között balanszírozva kitaláljuk és megoldjuk, hogyan ne daráljon be minket a gépezet, hogyan ne csússzon ki a kezünkből az irányítás. Ördögi köreink leküzdéséhez megújulásra lenne szükségünk, valamiért azonban minden próbálkozás ellenére újból és újból ugyanazzal a helyzettel találjuk szemben magunkat.

Minél keményebb erőfeszítéseket igyekszünk tenni a változás érdekében, annál nagyobb eséllyel fáradunk ki, és veszítjük el az irányítást. Az önkontroll működése ugyanis az izoméhoz hasonlítható: a nagyobb erőkifejtés nagyobb kimerülést okoz. Talán ez lehet a magyarázata annak, miért olyan nehéz feladat a valódi megújulás, miért válunk a körülményeink rabjává, miért teremtünk újra és újra csapdahelyzetet önmagunk számára, ahelyett, hogy kiszállnánk a szorító körforgásból – magyarázta az alkotó, hozzátéve: – Úgy tűnik, a kemény erőfeszítés és az erős akarat csak addig elég a status quo meghaladására, míg végül fel nem oldódik benne.”

Szerző: Horogszegi-Lenhardt Erika

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2022. április 10-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.