„Keresd a békét, és járj utána” – Szent Benedek ünnepe Pannonhalmán

A délelőtt 10 órakor kezdődő ünnepi szentmisére megtelt a Pannonhalmi Bencés Főapátság szívében álló Szent Márton-bazilika. Jelen voltak a Pannonhalmi Bencés Gimnázium tanárai és diákjai, a főapátság munkatársai, a város polgármestere, valamint a monostori kiállítótérben nyíló tárlat kurátora és alkotói.

Fordulj el a gonosztól, és tedd a jót! Keresd a békét, és járj utána!” (Zsolt 34,15)

A megjelenteket Hortobágyi T. Cirill, a Pannonhalmi Területi Apátság ordináriusa és a Magyar Bencés Kongregáció prézes apátja köszöntötte, és emlékeztetett: Szent Benedek a zsoltáros szavaival int mindannyiunkat, hogy el ne feledkezzünk Istennek tetsző életet élni.

A bencés regulának is meghatározó alapját adó szentírási idézetet a főapát még a szomszédunkban dúló háború kitörése előtt választotta az idei nagyböjt mottójául, akkor még nem sejtve, hogy az ukrajnai helyzet miatt e figyelmeztetés különösen is időszerűvé válik. A bencés elöljáró rövid köszöntője után szeretettel üdvözölte a megjelenteket, diákokat, meghívott vendégeket, a bencések családjának tagjait, valamint üdvözölte Felföldi Lászlót, a Pécsi Egyházmegye főpásztorát is, megköszönve neki, hogy elfogadta a bencés közösség meghívását az ünnepre.

A másik vezérmotívum, amely az ünnepet meghatározta, a megújulás volt, melynek jegyében a Pannonhalmi Főapátság a 2022-es évre kulturális és spirituális évadot hirdetett, hiszen 2021-től a szerzetesközösség a pannonhalmi szerzetestemplom, a Szent Márton-bazilika felszentelésének nyolcszázadik évfordulójára, a 2024-es „Bazilika 800” ünnepségsorozatra készül.

Szentbeszédében Felföldi László püspök tehát a békekeresés és a megújulás témájára alapozta gondolatait. Homíliája elején a főpásztor – utalva az olvasmányban (Ter 12,1–4) elhangzottakra – hangsúlyozta: az ábrahámi meghívás mindannyiunkak szól.

Induljunk el, mert az Úr maga hív meg az útra, amelyen Vele együtt, az Ő békéjében járhatunk. Ha így teszünk, mi magunk is áldottá, sőt áldássá válhatunk. Soha a történelem folyamán nem volt időszerűbb ez a meghívás sem az egyén, sem a család, sem a közösségek számára, mint ma. 

Meg kell mozdulnia minden népek, ahogyan magának az Egyháznak is. Ma nem a kinyilatkoztatás történetének egy bizonyos pontján állunk: minden pillanat az a pillanat, amikor Isten hívó szavára válaszadásul Ábrahámmal együtt el kell indulnunk. Azt is tudnunk kell, hogy Isten áldásával csakis az Ő útján járhatunk. Az áldásnak feltétele van” – magyarázta a pécsi megyéspüspök. 

„Ha a ma fiatalságára tekintünk, sokszor szomorúságot, tanácstalanságot látunk. Sem a külső utakon, sem az Isten belső útján nem tud elindulni a jövő nemzedéke. Vajon mi lehet ennek az oka? – tette fel a kérdést Felföldi László.  – Talán túl sokszor ragadunk le a hétköznapi helyzeteknél, amelyekben nem mindig találjuk meg önmagukat. A fiatalok különösképpen, s olyankor bizonytalanságot élnek meg, ahogyan általában az egyének, a családok, a közösségek is. Sokszor nem világos számunkra, hogyan és merre kellene mozdulni? Pedig Isten világosan kijelöli az irányt. Nem mindig úgy, ahogyan várjuk és elvárjuk. De abban biztosak lehetünk, hogy megmutatja és kijelöli a számunkra legmegfelelőbb utat, amely az Ő követése. Ennek pedig egy feltétele van:

higgyünk és bízzunk Isten szavában, mint Ábrahám, aki úgy indult el a hívásra, hogy semmi konkrétumot nem tudott. Egyedül a hite vezette.

A titok ebben az elindulásban rejlik. Azt kérem tőletek, hogy őszintén gondolkodjatok el azon, hogyan kerültetek oda, ahol vagytok. A következő kérdés pedig az legyen, hogy miért. Mert a legvégső kérdés végül mindig ugyanaz: Mire hív meg, mire készít fel személyesen engem az Isten?  Mi az az ajándék, amelyet az én szívembe rejtett?” – fordult a diákokhoz Felföldi László, arra is rámutatva, hogy a világ, amelyben élünk, soha nem tárta még ily szélesre előttünk a kapuit, ám a szabadság ígérete csalóka lehet, ha a világ ígéri, és nem maga az Isten. Mert e két szabadság között bizony jelentős különbség van.

„Természetesnek tűnik a szabadság. De ennek a szabadságnak semmi köze nincsen a valósághoz; mert választhatunk vallást, nemzetet, földet, nemet, de nem választhatjuk újra önmagunkat. Az már megvan: Istentől kaptuk. És ha nem tudjuk azt az önmagunkat választani, akinek Isten gondolt el minket, akkor valójában semmit nem választottunk. Akkor a lényeget veszítettük el” – figyelmeztetett a főpásztor.

Majd ismét a fiatalokhoz fordult: „Ha nem önmagunkat választjuk, bármit is teszünk, és bármi is vesz is majd körül, a lényeg hiányozni fog. Gondoljunk csak a jézusi szavakra: »Ha kitartotok tanításomban, valóban tanítványaim lesztek, megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket« (vö. Jn 8,31–32)” – biztatta a diákokat Felföldi László. Az igazságot megismerhetjük – szögezte le –, s ez az igazság tehet szabaddá bennünket, ahogyan Ábrahámot, aki végül is el mert indulni az ígéret útján, mert felismerte azt, és szabad szívvel, erős hittel mellette döntött.

Levegőt! című versében ugyanezt a felszabadító igazságfelismerést fogalmazza meg József Attila: „Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet, / jó szóval oktasd, játszani is engedd / szép, komoly fiadat!” – idézte a költő szavait a főpásztor, hozzátéve, e sorok szépen rezonálnak Ábrahám elhívására is.

Felföldi László szentbeszéde második felében arra a háborúra irányította a figyelmet, amely nem is csak a nemzetek között, de ember és ember, barát és barát, hitves és hitves, család és család között zajlik. „Nem tudjuk, nap mint nap hány gyermek menekül a hitvesi szeretet biztonságosnak hitt sátorából a semmibe, elveszítve mindent. És ez a háború láthatatlanul már nagyon régóta zaljlik körülöttünk” – hívta fel a figyelmet a szentmise szónoka arra, hogy a látható és a láthatatlan ellenség egyránt körbevett bennünket. A főpásztor arra buzdított, hogy igyekezzünk saját kapcsolatainkban, családunkban, közösségünkben egyaránt a béke hírnökévé válni, hiszen ez az egyetlen módja annak, hogy a világban járva is béke sarjadjon nyomdokainkban.

„Mindenki tehet a békéért. Soha többé ne engedjük, hogy közösségeinkben, családjainkban hangos szó legyen. Takarítsuk ki otthonainkat a fegyverektől, mert a legnagyobb háborús terület az otthonunk, a családunk, a közvetlen környezetünk; az Egyház, kívül és belül.

Ne háborúzzunk, ne gyűlölködjünk, hanem induljunk el a szeretet útján, Isten szavára és ígérete szerint. Takarítsuk ki mindenhonnan a hangos szót, a robbanó gránátot”

– biztatott szentbeszéde végén Felföldi László püspök. 

A szentmise zárásaként Hortobágyi T. Cirill főapát átadta a Pro Pannonhalma díjat, amelyet idén Szemrédi Zoltánnak és Gabriellának ítéltek oda.

A házaspár kiemelt jótevője Szent Márton monostorának és a Bencés Gimnáziumban végzett nevelői-oktatói munkának: tíz évvel ezelőtt egy olyan alapítványi kezdeményezéssel keresték fel a Pannonhalmi Főapátságot, amelynek keretében a tehetséges, szorgalmas, de anyagi okok miatt támogatásra szoruló diákok számára akartak segítséget nyújtani abban, hogy a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban és Szakkollégiumban tanulhassanak. Ennek a hosszú távú segélynek a törzstőkéjét az az adomány képezi, amelyet Gabriella és Zoltán egész élete odaadó és több tudományterületen élvonalbeli munkájával gyűjtött össze  – mondta el laudációjában Hortobágyi T. Cirill. Lassan négy éve, hogy példamutató erővel viselt betegsége Szemrédi Gabriellát elragadta az élők sorából, így a díjat kettejük nevében özvegye, Szemrédi Zoltán vette át.

„Hitünk szerint amiként földi életében pártfogója volt sokaknak, úgy most is a mennyei hazából segíti a pannonhalmi iskolaközösséget” – mondta a főapát, kiemelve: a Pro Pannonhalma díjjal a bencés közösség a Pannonhalmi Főapátság célkitűzéseinek megvalósításában jelentős mértékben, huzamos ideig közreműködő személyeket ismeri el.

A délután folyamán Szemrédi Gabriella tiszteletére a gimnáziumi kislépcsőház előtt az udvaron emléktáblát is avattak, amelyen a zsoltár is hirdeti: „Dedit pauperibus et iustitia eius manet in seculum”, azaz „Bőven ad a szegényeknek, az ő igazsága örökre megmarad” (Zsolt 111,9).

Az ugyancsak ezen a napon megnyitott Megújulás című kiállítás szervesen kapcsolódik az elmúlt időszak főapátság körül kialakult kortárs művészeti mecenatúrájához. A témaválasztás az „állandó megtérés” felhívására reflektál. Minden keresztény hivatása az, hogy Isten Igéjének fényében újra meg újra átgondolja az életét, és visszaforduljon rossz útjairól. A megtérés változást jelent, míg az állandóság stabilitást feltételez. A tárlatot, amely november 11-ig látogatható, a szentmisét követően Dejcsics Konrád OSB, a Pannonhalmi Főapátság kulturális igazgatója; Bazsányi Sándor irodalomtörténész, irodalomkritikus, esztéta, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense, valamint Don Tamás, a kiállítás kurátora nyitották meg.

Szerző: Horogszegi-Lenhardt Erika

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír