Megújulnak a Magyar Máltai Szeretetszolgálat intézményei

Hazai – 2017. november 2., csütörtök | 16:32

Összesen mintegy 4,5 milliárd forint európai uniós támogatást kapnak a karitatív szervezetek intézményeik fejlesztésére, felújítására és eszközbeszerzésre – közölte sajtótájékoztató keretében Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár október 30-án.

Soltész Miklós ismertette: a Karitatív Tanács tagszervezetei közül a Katolikus Karitász, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ), a Magyar Református Szeretetszolgálat, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, a Magyar Vöröskereszt 650-650 millió forintot, a Baptista Szeretetszolgálat pedig 640 millió forintot nyert az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) pályázatán. 200-200 millió forint támogatást kapott emellett a Johannita Segítő Szolgálat, a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat és az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség.

A pályázaton elnyert pénzből 42 helyszínen valósulnak meg infrastrukturális beruházások: tizenkét logisztikai bázis és irodaterület, illetve harminc kisebb regionális iroda, raktárépület és helyi központ újul meg. Ezenkívül a segítést szolgáló szállítóeszközöket, számítógépeket, a rakodást segítő eszközöket is beszerezhetnek a szervezetek a pályázaton elnyert pénzből – mondta az államtitkár.

Soltész Miklós szólt arról, hogy a pályázat kiírását a karitatív szervezetek megnövekedett feladatai is indokolták. Mint mondta, a szervezetek hatalmas szerepet vállalnak a szegények, elesettek mindennapi ellátásában, emellett a migrációs hullám miatt a határ mellett, továbbá a Közel-Keleten is segítenek.

Győri-Dani Lajos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke elmondta, hogy a karitatív szervezet a támogatásból a sátoraljaújhelyi, a pécsi, a győri, a dorogi és a tatai épületét, valamint a Tiszaörsön működő közösségi házat és táborhelyet újítja fel. Az ügyvezető alelnök hozzátette: a pályázat korábban meg nem valósítható fejlesztéseket tesz lehetővé a szeretetszolgálat számára. Rengeteg támogatást kapnak ugyan, de azokat mindig konkrét célra, segítségnyújtásra, így ezekből az adományokból, támogatásokból nem jut és nem is juthat arra, hogy saját infrastruktúrájukat fejlesszék.

„A fejlesztésre ugyanakkor nagy szükség van, mert bár a rendszerváltás óta sok épületet kapott meg használatra a szervezet, ezek döntő többségre nem arra a célra épült, amelyre a szeretetszolgálat használja” – mutatott rá Győri-Dani Lajos.

Forrás és fotó: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria