Milyen Mária-arc él bennünk? – Berta Tiborral ünnepelték idén az osli Mosolygó Szűzanya búcsúját

Hazai – 2022. augusztus 15., hétfő | 20:02

Idén a főünnep előtti napon, augusztus 14-én, vasárnap ünnepeltük az osli búcsút. A hagyományokhoz híven ezúttal is a Győr-Moson-Sopron megyei falucska kegytemploma mögötti kálvária adott helyet az ünnepi szentmisének, melynek celebránsa és szónoka Berta Tibor dandártábornok, tábori püspök, katonai ordinárius volt.

Talán minden eddiginél többen indultunk el idén Kapuvárról az Osliba vezető zarándokútra. Az immár hagyományos gyalogos zarándoklat keretében több mint ötvenen igyekeztünk, hogy ismét megérkezzünk Máriához, szemléljük mosolygó arcát és erőt merítsünk belőle.

Máriához igyekeztünk, de tulajdonképpen az ő példáját követtük lépteinkkel, azt a kétezer éves gesztust utánoztuk, ahogy a méhében fiát hordozva elindult, hogy meglátogassa rokonát, Erzsébetet.

Mind Krisztus-hordozók szeretnénk lenni, azoknak kell lennünk,

ebben erősített meg a zarándokút, az ünnep, ebben erősített meg az ünnep szónoka is az oltárnál mondott szavaival. De Berta Tibor azt sem hallgatta el, többször is kimondta, hogy a kereszténység, a Krisztus-követés rettenetesen nehéz – ahogy fogalmazott: „ménkű nehéz dolog”. Hamvas Béla szavai jutottak eszembe, az, amit A száz könyv című értekezésében ír: „A kereszténység nem könnyű és vidám életfilozófia, nem úgynevezett világszemlélet és megoldás. A kereszténység teljesíthetetlen feladat, halálos kötelesség, valami, ami az életet derékban kettétöri. Ami összemorzsol, mint a malomkő a búzát. A kereszténység a földi lét tökéletes legyőzése, és a lélek tökéletes felszabadulása.”

Az ünnepi szentmisében többször felidéződött, hogy Berta Tibor járt már Osliban tíz évvel ezelőtt. Ezért aztán szentbeszéde elején derűsen jegyezte meg, hogy nem szeretné ismételni önmagát, és kérte, szóljanak, akik esetleg emlékeznek akkori beszédére és ismétlésre ismernének. Majd mindenekelőtt azt szögezte le a püspök, hogy az Úristen nagyon szeret mindannyiunkat, és mindig csak segíteni szeretne minket.

Ezt követően az ünnepeltre, a Boldogságos Szűzanyára irányította saját és a hívek figyelmét a tábori püspök. Mint mondta, nagyon fontos, hogy hogyan közeledik a Krisztus-hívő ember Krisztus édesanyjához.

Ha a Szűzanyára gondolunk, milyen kép, milyen arc jelenik meg előttünk?

Berta Tibor fölidézte, hogy szülei szobájában volt egy egyszerű olajfestmény, mely falusi ház udvarán ülve ábrázolta Szűz Máriát, akinek közelében ott játszott a Kisjézus. Azt is hozzátette, hogy az Osliban élőknek könnyű dolguk van, hiszen mindig szemlélhetik a Szűzanya derűs arcát, szép mosolyát a több mint 330 éve az oltáron tündöklő kegyszobron.

Mert Mária bizony mosolyog. A katonai ordinárius az általa vezetett számos lourdes-i zarándoklatra gondolva felidézte, hogy a lourdes-i látnok, Bernadett is azt mondta, hogy mikor látta, a „Szép Hölgy” mindig mosolygott.

Mária arcának szemlélése, élete példájának, Krisztus-hordozásának követése arra hív és arra segít, hogy a mi Krisztus-követésünk is igaz legyen. Ő volt az, aki először megértette és követte Fia tanítását.

Krisztus-követő életünk legyen Isten uralmának megjelenítése és megvalósítása itt, a földön. A mindennapokban, a kapcsolatainkban. Hiszen mindannyian rendre és békére vágyunk, és ezt az Isten uralma, az Isten országa tudja megadni.

Ezért imádkozunk mindennap a Miatyánkban is – emlékeztetett Berta Tibor.

De a kereszténység igaz megélése, az igazi Krisztus-követés valóban „ménkű nehéz” dolog. Rettenetes nehéz feladat megvalósítani a hétköznapokban Krisztus tanítását, minden kapcsolatunkban, minden helyzetben, minden döntésünkben, viszonyulásainkban, gondolatainkban, tetteinkben, kimondott szavainkban. Tapasztaljuk ezt mindannyian, akik ezen a rögös, gyönyörű úton igyekszünk járni, sokféle terheinket hordozva.

A zarándokút valahogy mindig erre tanít, erről gondolkodtat el. Lehetőséget ad. Volt köztünk, aki tízévesen járta végig, más közel a nyolcvanhoz, volt, aki áldott terhet, még ismeretlen, eljövendő életet hordozva. Mária útját jártuk ismét, az utat, melyet ő is járt Erzsébet és Zakariás háza felé közeledve. És végül is mi őhozzá érkeztünk, a mennyekbe fölvett mosolygó Asszonyhoz, a Királynőhöz, aki ebben a dicsőséges, királyi méltóságban is ugyanazt az egyszerű, kedves derűt hordozza, mint amit szegény názáreti lányként hordozott.

Mária mindig azt mutatta meg az Egyháznak, hogyan kell Krisztust követni – jegyeztem föl és meg a püspök szavait. – Mária mindig Jézusra mutat rá, most, ebben a szentmisében is, és az Ő örömhírét fedi föl. A szentáldozás pedig a Jézussal való találkozás megjelenítése. Azt szeretné az Úr, hogy abban a kenyérdarabban elvigyük őt a hétköznapokba.

Hogy ott legyen a döntéseinkben, választásainkban, tetteinkben, szavainkban, várakozásainkban. Azokban a szürke órákban is, amikor nem is gondolunk, nem is figyelünk rá. Akkor is Őt hordozzuk, ahogy Mária hordozta, akkor is Őrá kell rámutatnunk, ahogy a Szűzanya mindig Fiára mutatott. Mindig Őt mutatta és mutatja meg a világnak.

Nagyboldogasszony ünnepén az evangéliumban a Magnificatot halljuk évről évre.

A Krisztust hordozó Mária gyönyörű öröménekét, mely szüntelenül a Krisztus-hordozás nagy feladatára emlékeztet és derűvel tölt el.

Ez volt számomra az idei osli búcsú és Berta Tibor szentbeszédének fő üzenete. Gondolatokat indított, Mária arcának szemlélésére hív, egy nagy és szépséges zarándokútra, arra, hogy Mária anyai arcára fordítsam a tekintetemet, és azon keresztül lássam Krisztust, akit mindannyiunkkal együtt nekem is hordoznom kell.

Az osli búcsú idén is körmenettel, majd oltárkerüléssel, délután pedig az osli népvesperás közös éneklő imádkozásával zárult.

Szerző: Borsodi Heni

Fotó: Horváth Ramóna, Borsodi Heni

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria