A lelkinapon Serfőző Levente szeged-felsővárosi plébános, a szegedi Szent Gellért Szeminárium prefektusa elmélkedése segítette a nagyböjti lelki elmélyülésben a jelenlévőket.
Az imádság és további elmélkedések után a hívek a Kálvárián együtt járták végig a keresztút állomásait. A bűnbánati lelkinap záró szentmiséjének főcelebránsa Fazekas Ferenc szabadkai megyéspüspök volt.
A szentmisén Serfőző Levente tartott prédikációt. A hit ajándékáról és annak továbbadásáról beszélt. A hitet mindannyian ajándékként kaptuk Istentől, de valakin keresztül jutott el hozzánk.
Mindannyiunk életében volt valaki – édesanya, nagymama, rokon vagy más Krisztus-hívő ember –, aki először beszélt nekünk a názáreti Jézusról, az Atyáról, a Szentlélekről, a szentekről és a Bibliáról, vagy példát mutatott az imádságban
– mondta a szeged-felsővárosi plébános, hangsúlyozva, hogy bár a hit Isten ajándéka, az ember Isten eszköze abban, hogy ezt az ajándékot továbbadja másoknak: életével, példamutatásával és imádságával.
A szónok arra is rámutatott, hogy a kapott hitnek folyamatosan meg kell újulnia, s ebben a megújulásban kiemelt szerepe van a bűnbánatnak.
Minden megújulás az életünkben a bűnbánattal kezdődik
– fogalmazott Serfőző Levente. – Az igazi megújuláshoz szükség van arra, hogy az ember visszatekintsen életére, mérleget vonjon, átgondolja jelenlegi helyzetét, és őszintén szembenézzen azzal, mit kell megbánnia. A Szentírás is azt tárja elénk, hogy a Krisztus által megújult élet mindig bűnbánattal kezdődik.
Forrás: Szatmári Egyházmegye
Fotó: Pannon RTV
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria





