A szicíliai Giovanni Salerno atyát követte a Bakonyi házaspár, amikor csatlakoztak a Szegények Szolgái Missziós Mozgalomhoz, hogy a szegény emberek testi megmentéséért és lelki üdvéért dolgozzanak.
– Nem feltétlenül tudom megérteni: ha valakinek biztos egzisztenciája van, miért dönt úgy, hogy elindul egy úton, ami nem biztos, hogy járt, vagy kevésbé kitaposott?
Gábor: Hát ezt nehéz megérteni. Ez a Jóisten kegyelme.
Melinda: Egy Szent Ignác-i lelkigyakorlat után Gábor többször találkozott azokkal, akik benne voltak a misszióban. Budapesten volt egy tanoda jellegű központ, ahol hátrányos sorsú gyerekekkel foglalkoztak, és a munkahelye mellett bejárt önkéntesen segíteni több mint két évet. Egy alkalommal a mozgalomnak a vezetője megkérdezte, szeretne-e ott dolgozni, és igent mondott.
(…)
– Mi volt a következő lépcsőfok?
M.: Egy idő után megfogalmazódott bennünk, hogy szeretnénk megnézni Peruban az anyaotthont, mert ott nagyban működik. Az első időszakban két évet beszéltünk meg, belátható idő, mindenki tudta, hogy visszajövünk.
– Mi volt az első két év tapasztalata számotokra?
M.: A mindennapoknak a feladatai, a munkái, a közösség, az együttélés, az, hogy egy nagyon szoros napirendünk volt, amiben a szentségimádás, a rózsafüzér, a szentmise alappillért jelentett. Emellett a munka, a vidámság, a gyerekeknek a játékai, hogy úgy élnek egymás mellett, mint a régi falvakban az unokatestvérek. Nagyon jó volt ezt megélni. Egyre jobban közeledett a második évnek a vége, és akkor éreztük, nehéz lesz hazamenni. Kértük, hadd maradjunk még egy évet, de nem jött össze, csak fél év, mert az útlevelünk lejárt.
– Végül nem két és fél évet voltatok távol.
M.: Körülbelül nyolc évet voltunk összesen Peruban.
– Említetted, hogy nagyon feszített volt a napirend. Azt így távolról az ember nehezen tudja elképzelni. Miből állt egy napotok?
G.: Cuzcóban voltunk, 3400 méter magasan. Cuzco városában található a nővéreknek az anyaháza. A szegények szolgái misszionáriusoknak négy közössége van: a férfiaké, ahol az atyák, örökfogadalmas testvérek, szerzetesek vannak; a nővéreké; van egy szemlélődő csapat; és vannak a misszionárius házaspárok. Mindegyik közösség külön-külön él egymástól, földrajzilag is, de a munka összeköt bennünket. Mi egy Villa Nazaret nevű egyhektáros helyen éltünk a többi családdal. Van még egy kápolna is ezen a területen.
Reggel viszonylag korán felkelünk. Egy átlagos munkanapon a hölgyek elindulnak egy 40 perces útra autóbusszal a nővérekhez, a férfiak pedig az Andahuaylillasban nevű faluba, ahol az árva fiúknak, atyáknak, testvéreknek a közössége van. A fiúk városában van iskola sportpályákkal, illetve itt folyik a szakképzés, az állattenyésztés és a mezőgazdasági munkák is. A férjek ide mennek reggel kerékpárral. Ezeken a helyeken találkoznak az édesanyák, feleségek, lánygyerekek a nővérekkel, illetve a világi munkatársakkal, a férfiak pedig a fiúgyerekekkel, az atyákkal.
A lányok hamarabb hazaérkeznek a munkából, iskolából, a férfiak 5 óra tájékán. Fél 6-kor esti szentmise a Villa Nazaretben, utána szentségimádás. Ezeken a felnőttek vesznek részt, a gyerekeknek nem kötelező.
– Miért van szükség Dél-Amerikában missziós tevékenységre?
G.: Nemcsak 3400 méteren van missziónk, hanem megyünk a hegyekbe, az egészen pici falvakba, kis közösségekbe is, ahol látszik, hogy a több száz évvel korábban érkezett misszionáriusok milyen munkát végeztek. Látszanak a vastag vályogfalak, amiből épült a templom, nagyon sok helyen már romjaiba dőlve, elmosva az esőtől. Ezek mind magukra hagyatott falvak, nem megy oda senki, ezért van szükség erre a misszióra. Ahol nincs misszió, az egy lelki nyomor, amelynek megvannak a fizikális következményei is. Peruban óriási méreteket ölt a családon belüli erőszak, gyermekrabszolgaság, prostitúció, szervkereskedelem. Ezek mind nagyon komolyan jelen vannak. Ahol nincs meg az emberi méltóság, vagyis az, hogy Isten gyermeke vagyok, és jövőm van, ott bizony nagyon-nagyon szomorú következményei vannak ennek. Ezért van szükség, méghozzá nagyon nagy szükség arra, hogy érkezzenek misszionáriusok, mert szó szoros értelemben lelkeket mentenek.
(…)
A beszélgetés bővebben ITT olvasható.
Az adás IDE kattintva elérhető a Spotify felületén is!
A Lélekjelenlét a Váci Egyházmegye 2025 áprilisában indult podcastja, melyben egyaránt foglalkoznak hétköznapi és egyházi kérdésekkel, kihívásokkal, és igyekeznek azokra hiteles példákat felmutatva, keresztény hitünk mentén választ találni.
Forrás és fotó : Váci Egyházmegye
Videó: Lélekjelenlét
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria
