Most különösen is magához öleli Isten – Végső nyugalomra helyezték Rigó Jenő jezsuitát

A gyászmisét András Attila tartományfőnök mutatta be húsz paptestvérével együtt, az altemplomban a temetési szertartást Harai Levente socius végezte. A Rigó Jenő földi maradványait tartalmazó urnát rendtársai hamvai mellett helyezték el.

András Attila arra emlékezett, hogy Rigó Jenő földi élete Isten által kísért életút volt. „A Jóisten sok jó embert küldött, hogy segítsék őt a hit növekedésének útján.”

Külön említette a Jézus Szíve Népleányai Társaságát. A nővérek közül sokan emlékeznek a fiatal Jenőre, „a mi fiunkként” tartják számon, hiszen velük beszélgetve került egyre közelebb Istenhez.

A gyászmisén Pakot Géza jezsuita mondta a szentbeszédet, aki Rigó Jenővel együtt kezdte a noviciátust. Mint fogalmazott, nem először tapasztalja, hogy a gyászban csak a hit segít. Mégis minden alkalommal végig kell járni az utat az emberi érzésektől és tehetetlenségtől az isteni dicsőségig. „Az örök életbe vetett hit erejének az újbóli megélése lesz így bennem az, ami most a barátommal történik.

Miközben ő halad az Isten látása felé, én mélyülök a feltámadásba vetett hitben.

Ez a hit nekem olyan természetes, mint a levegő, amit belélegzek. Fel se vetődik bennem, hogy a halál után ne lenne ott a másik létezés, amelynek üdítő frissessége megcsapja majd arcunkat, amikor itt az utolsót leheltük.”

Pakot Géza visszaemlékezett saját gyermekkorára, amikor a feltámadásba vetett hitben nevelkedett. Olyan Istennel ismertették meg, aki végtelenül irgalmas Atya, és érkezéskor magához öleli gyermekeit.

Rigó Jenőnek viszont nem adatott meg, hogy családban, szerető anya és apa mellett nőjön fel. „Így még inkább hiszem, hogy Isten most őt különösen is magához öleli.

Bár még sokáig fájni fog a földi hiánya, mégse tudnék jobbat kívánni neki, mint azt, hogy Istennél megérezze azt a szeretetet, ami neki itt nem lehetett természetes.

Bár még sokáig lesznek gondolatok és tervek, amik hozzá kötődnek, és amiket nélküle fogok itt továbbvinni, de mégsem tudnék jobbat kigondolni neki, mint azt, amit Isten talált ki most neki. Ott a legjobbat teszi értünk”

– emlékeztetett Pakot Géza, majd Rigó Jenő több prédikációjából idézett vissza részleteket.

Beszéde végén hangsúlyozta: Rigó Jenő nem szűnt meg létezni, hanem másképp van jelen köztünk, bennünk. Biztatott, hogy „higgyünk abban, amiben hitt és erősítsük egymásban ezt a hitet, különösen azokban, akik reményt vesztettek”.

Felidézte, hogy aznap, amikor beléptek a jezsuita noviciátusba, egy vonattal utaztak Budapestről Szegedre, de nem tudtak egymásról. Neki kevesebb csomagja volt, hamarabb odaért a rendházba, ebéd közben, a leves és a főfogás között. Jenő azonban csak a desszertre.

Most is ez a helyzet: külön utaznak, de egyfelé tartanak,

és a desszertet már együtt fogják elfogyasztani.

Az 1998/99-es tanév során, filozófiai tanulmányai idején nyilatkozta ezt Rigó Jenő életéről, hivatásáról: „Az emberekre szükségem van. Azért, hogy én magam kiteljesedjek, mert nem tudok kiteljesedni, ha nem tudom az örömömet megosztani. Nem akarok semmi különöset az emberektől, csak egyszerűen az örömömet megosztani.”

Forrás: Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya

Szöveg: Gianone Péter

Fotó: Pásztor Péter

Magyar Kurír