Nagyböjti lelkinapot tartott a Pécsi Katolikus Egyetemi Lelkészség

Kishírek – 2023. március 21., kedd | 11:34

Március 15-én egész napos lelki programra várta a Pécsi Egyetemi Lelkészség a fiatal felnőtteket a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán, vendég lelkipásztorok, valamint Kovács József püspöki titkár, egyetemi lelkész vezetésével. Az eseményre regisztrált harminc egyetemista szentségimádáson is részt vett a Gyertyaszentelő Boldogasszony-templomban. A lelkészség beszámolóját szerkesztve közöljük.

A lelkinap délelőttjén Garaczi Gergely, a budapesti Árpád-házi Szent Erzsébet-templom káplánja tartott elmélkedést a nagyböjről. Szóba került a böjtölés eredete, a fogalom helyes értelmezése, a megpróbáltatások által való Krisztus felé fordulás, valamint az irgalmasság testi és lelki cselekedetei.

Gergő atya tanítása után a résztvevők csoportokban osztották meg egymással gondolataikat. A kisebb körökben elhangzottakat a csoportvezetők megosztották a lelkinap résztvevőivel.

Akiben kérdés fogalmazódott meg, feltehette Gergő atyának, valamint a lelkinap délutáni részéért felelős Tölgyesi Dávid somogysámsoni plébániai kormányzónak. A lelkipásztorokat többek között az érzéseinkért való felelősségünkről, a halál utáni tisztulásról, a bocsánatkérés és a megbocsátás szükségességéről, továbbá a hajléktalanokhoz való helyes hozzáállásról kérdezték a fiatalok.

Délután a Gyertyaszentelő Boldogasszony-templomban bűnbánati keresztutat jártak.

Az egyes stációkhoz tartozó elmélkedések lelkiismeretvizsgálatra indították a résztvevőket, felismerésekre, hogy kinek-kinek miben kell fejlődnie istenkapcsolata megerősítésében.

A keresztutat szentségimádás követte. Gitáros énekekkel dicsőítették Istent, a dalok között pedig csendes imádságra és lelkiismeret-vizsgálatra volt lehetőség.

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Szöveg és fotó: Pécsi Egyetemi Lelkészség/Fábián Bence

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria