Ne tegyük a Bibliát a többi könyv közé a polcra! – Fisichella érsek Isten igéjének vasárnapjáról

Nézőpont – 2020. január 22., szerda | 20:54

A szentszéki médiaközpontban január 16-án tartottak sajtótájékoztatót Isten igéjének vasárnapjáról, amelyet idén tartunk meg először, az évközi idő harmadik vasárnapján, ezúttal január 26-án. Rino Fisichella érsek, az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának elnöke hangsúlyozta: fel akarják ébreszteni a hívőkben a felelősséget a Szentírás megismerése iránt.

Fisichella érsek először is arra hívta fel a figyelmet, hogy Ferenc pápa az egész hívő közösséget arra hívja, elmélkedjen arról, milyen nagy értéket képvisel Isten szava a hétköznapjaiban. Számos megkeresés érkezett a pápához a témával kapcsolatban a világ különböző részeiről, és ő azt szerette volna, hogy az egész Egyház egységben ünnepelje Isten igéjét. Az új evangelizáció eszköze is az ünnep – tette hozzá az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának elnöke –, fel akarja ébreszteni a hívőkben a felelősséget a Szentírás megismerése iránt, hogy folyamatosan olvassák, értelmezzék, adják tovább.

Nem kevésbé hangsúlyos az ünnepnap ökumenikus vonatkozása: nem véletlenül áll közel időben a zsidó–keresztény párbeszéd napjához és az ökumenikus imahéthez: újabb lépést jelent az ökumenikus párbeszéd útján, Isten szavát helyezve a keresztények hivatásának és hétköznapi elkötelezettségének középpontjába.

A sajtótájékoztatón bemutatták a kezdeményezés logóját is, amely az emmauszi tanítványokat ábrázolja, akikhez odalép a feltámadt Jézus. Krisztus a kezében tartja a könyvtekercset, vagyis a Szentírást, ami benne teljesedik ki. Mellette áll Kleofás (ahogyan Lukács írja) és a felesége (néhány egzegéta szerint ő volt a másik tanítvány), mindketten az Úrra tekintenek, az élő Igére, akit hirdetni kell a világnak.

Fisichella érsek ismertette a január 26-i vasárnap programját. Délelőtt 10 órakor Ferenc pápa szentmisét mutat be a Szent Péter-bazilikában, ahol a Knocki Szűzanya, Írország védőszentje szobrát helyezik az oltárra. A liturgia végén szimbolikus gesztussal átad negyven bibliát a társadalom különböző rétegei képviselőinek, lesz köztük püspök és bevándorló, szerzetes és rendőr, nagykövet, egyetemi tanár, tanító, rászoruló ember, újságíró, csendőr és fogvatartott, sportoló, ortodox és protestáns felekezet képviselője. A kijáratnál mindenki megkapja a Szentírás egy különleges kiadását, ami erre az alkalomra készült. „Ez a vasárnap arra akar ösztönözni minden keresztényt, hogy ne tegye a Bibliát a többi könyv közé a polcra, amit talán befed a por, hanem legyen egy olyan eszköz a kezünkben, amely felébreszti a hitünket.”

A pápai tanács elnöke szerint a katolikusokban fel kell ébrednie annak az igénynek, hogy újra kapcsolatba kerüljenek Isten igéjével. „Az emberek valójában kizárólag akkor hallgatják a Bibliát, amikor vasárnap elmennek a misére…. Mindenkinek van otthon bibliája, a leginkább elterjedt könyv, de ez nem elég” – jegyezte meg, és hozzátette, hogy a Ferenc pápa által az Aperuit illis kezdetű apostoli levéllel megalapított isteni ige vasárnapja újfent erőt adhat Isten népének ahhoz, hogy pótolja az elvesztegetett időt. Elmondta, hogy a dikasztérium nagy figyelmet szentel az elkövetkező években a világiak lektorrá való képzésének: „Olyan emberekre van szükség, akik nem csak olvasni tudnak, hanem tudják is, mit olvasnak fel.”

A homíliáról szólva felhívta a papok figyelmét arra, hogy ne improvizáljanak, amikor Isten igéjét közvetítik: „Isten népének joga van ahhoz, hogy hallja Isten szavát, és ahhoz kapcsolódó magyarázatot kapjon, ne pedig azt hallgassa, amit a pap éppen abban a pillanatban gondol.”

Fordította: Thullner Zsuzsanna

Forrás: Vatican News; Agensir

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria