Nem földi mércével – Szentkúton búcsúztak a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye hívei főpásztoruktól

Hazai – 2026. október 15., csütörtök | 16:08

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye hívei zarándoklat keretében együtt ünnepelték a Magyarok Nagyasszonya-búcsút október 11-én, vasárnap Mátraverebély-Szentkúton. A nemzeti kegyhelyen bemutatott ünnepi szentmise főcelebránsa és szónoka Palánki Ferenc kinevezett kalocsa-kecskeméti érsek, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye apostoli kormányzója volt.

A zarándoklat különleges jelentőséget is kapott, hiszen az egyházmegye hívei ezen az alkalmon is hálát adtak főpásztoruk elmúlt tizenegy éves szolgálatáért, és elköszöntek tőle új érseki szolgálatának megkezdése előtt.


A Magyarok Nagyasszonya és Rózsafüzér Királynője tiszteletére rendezett búcsú október 11-i főünnepére az ország számos pontjáról érkeztek zarándokok.

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye plébániáinak és intézményeinek képviselői, valamint a hívek is nagy számban vettek részt az ünnepen, hogy együtt kérjék a Boldogságos Szűz Mária közbenjárását.

A szentmisén koncelebrált Németh István püspöki titkár, valamint az egyházmegye zarándokait kísérő lelkipásztorok.

Palánki Ferenc kinevezett érsek homíliájában Szent István király, Assisi Szent Ferenc és a Boldogságos Szűz Mária példáján keresztül mutatott rá arra, hogy

az ember földi életének akkor van valódi értelme, ha tekintetét az örökkévalóság felé fordítja.

Szent István királyunk földi országot alapított, de a mennyországot tartotta szem előtt. Amikor minden földi reménye elveszni látszott, országát és népét a Boldogságos Szűz Mária oltalmába ajánlotta.

A főpásztor hangsúlyozta, hogy

a keresztény embernek ma is úgy kell építenie földi hazáját, hogy közben Isten országa is épüljön.


A szentbeszédben Assisi Szent Ferenc alakja is hangsúlyos szerepet kapott, akinek halála 800. évfordulójára emlékezik idén az Egyház.

Palánki Ferenc kiemelte, hogy Szent Ferenc Mária példájából tanulta meg az alázatot, az engedelmességet és a szegénységet. Felismerte, hogy az igazi gazdagság nem az anyagi javak birtoklásában, hanem Isten szeretetének megtapasztalásában rejlik.


A főpásztor arra is figyelmeztetett, hogy

korunk egyik nagy kísértése a pillanatnak élés, amikor az ember kizárólag a saját kényelmét, örömét és sikerét keresi. Szent Ferenc élete ugyanakkor arról tanúskodik, hogy aki Istenben gazdag, az a nehézségek és megpróbáltatások között is képes boldog lenni.

A kinevezett érsek a hit, a remény és a szeretet fontosságáról szólva hangsúlyozta: azért érkeztek a zarándokok a nemzeti kegyhelyre, hogy ezekben az isteni erényekben megerősödjenek.

A hit megigazulást ad, a remény az örökkévalóság felé nyitja meg az ember életét, a szeretet pedig teljessé teszi azt – mondta Palánki Ferenc. Kiemelte, hogy

az ember életének legmélyebb értelme a szeretet, amely nem választható el az áldozatvállalástól és a másokért végzett szolgálattól.

Jézus Krisztus a kereszten mutatta meg szeretetének teljességét, és bennünket is arra hív, hogy ne csupán önmagunkért, hanem embertársainkért éljünk.

Palánki Ferenc a papi szolgálat valódi eredményességére is kitért. Mint fogalmazott:

a lelkipásztori munka sikerét nem elsősorban az elismerések jelentik, hanem az, ha valaki akár évekkel vagy évtizedekkel később Isten mellett dönt.

Ez a szolgálat sokszor láthatatlan gyümölcse, amelynek értékét nem lehet földi mércével meghatározni.

A homília végén az adventben kezdődő hivatás évére is felhívta a figyelmet. Hangsúlyozta, hogy

minden embernek – életállapotától és foglalkozásától függetlenül – fel kell ismernie Istentől kapott hivatását. Ennek középpontjában a szeretet áll, amely áldozattal jár, de egyúttal az ember boldogságának és kiteljesedésének forrása is.

Az ünnepi szentmise különösen megható pillanata volt, amikor a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye híveinek nevében elköszöntek Palánki Ferenc kinevezett érsektől. A közösség hálával tekintett vissza a főpásztor tizenegy éves egyházmegyei szolgálatára, megköszönve lelkipásztori gondoskodását, tanítását, a közösségek megerősítéséért végzett munkáját és mindazt az áldozatot, amellyel az egyházmegye életét segítette.

Palánki Ferenc maga is hálával beszélt a szentkúti találkozásról és a nagy számban összegyűlt zarándokokról. Örömét fejezte ki, hogy az egyházmegye plébániái, intézményei és hívei elfogadták meghívását a közös ünneplésre.

Felidézte, hogy püspöki szolgálatának évei alatt számos alkalommal zarándokolhatott Szentkútra, de ilyen népes közösséggel még nem ünnepelt itt szentmisét.

Az ünnepi szentmisét körmenet zárta, amelyben a zarándokok együtt fejezték ki a Boldogságos Szűz Mária iránti tiszteletüket.

Forrás: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Szöveg: Leiszt Máté

Fotó: Dakó Dávid és Erős Ádám, a nyíregyházi Szent Imre Katolikus Gimnázium média szakkörös diákjai; Pió testvér/Mátraverebély-Szentkút

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria