Nem hangoztatta a szolgálatot, hanem gyakorolta – Balogh M. Kinga SDR nővérre emlékeztek Rómában

András atya nagyböjt második hete keddjének evangéliumához (Mt 23,1–12) fűzte gondolatait, melyben Jézus a néphez és tanítványaihoz fordul: „Mózes tanítószékében az írástudók és a farizeusok ülnek. Tegyetek meg és tartsatok meg ezért mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne kövessétek őket, mert tanítják ugyan, de maguk nem teszik azt.”

„Tanítják, de nem teszik”

Tanítják, de nem teszik, és Jézus kemény szavakat mond róluk; de nem a tanításukat utasítja el, hiszen mindenkit azok követésére szólít, nem is ad az ő tanításuk helyett más tanítást, ellenben leleplezi az életük és a szavaik közötti szakadékot, a hitelességükért aggódik.

Jézus e mondataival egyfajta nagyböjti tükröt tart elénk, melybe mindnyájunknak bele kell tekintenünk. Nem az a kérdés, vajon tudjuk-e mi a jó. Hiszen tudjuk! Nem is az a kérdés, hogy hallottuk-e már az evangéliumot, mert persze, hallottuk.

Az igazi kérdés az, hogy vajon összhangban van-e az életünk azzal, amit hirdetünk. Döntően fontos mozzanat ez mindenki, így a papok, szerzetesek és a hívek számára is, mert az emberek mindenekelőtt, még a tanításon túl is, ezt a hitelességet keresik és várják el tőlünk.

„Aki a legnagyobb köztetek, az legyen a többi szolgája”

Törő András beszédében ezután a Jézus igényelte evangéliumi nagyságról szólt: „Aki a legnagyobb köztetek, az legyen a többi szolgája”. Jézus megfordítja a gondolkodásunkat. A világ szerint ugyanis az a nagy, aki látszik, akit megszólítanak, akinek kijár a tisztelet. Ezzel szemben Jézus szerint az a nagy, aki szolgál.

És ennek a szolgálatnak a bemutatására és illusztrálására „szolgál” Kinga nővér élete. Az ő élete nem főhelyekről szólt, bár mindig azon fáradozott, hogy mindenkinek jusson hely a Villa Mater Redemptorisban, az Isteni Megváltóról nevezett zarándokházban. Kinga nővér nem kereste a címeket, nem akart első lenni. Csendben, hűségesen, rejtetten szolgált, ami áthatotta egész életét. Talán épp ezért volt hiteles.

Ő nem beszélt sokat az alázatról, hanem élte azt. Nem hangoztatta a szolgálatot, hanem gyakorolta. Az ilyen élet válik élő evangéliummá és hiteles tanúságtétellé.

„Aki önmagát megalázza, azt felmagasztalják”

A homília harmadik gondolata nagyböjti utunk irányára hívta fel a figyelmet. Jézus tanítása végén így összegez: „Aki önmagát magasztalja, azt megalázzák, és aki önmagát megalázza, azt felmagasztalják.” A húsvétra felkészítő nagyböjti idő nem önsanyargatás, hanem megtisztulás. Arról szól, hogy

lassan letegyük azt, ami bennünk még a főhelyet keresi, többek között az elismerés utáni vágyat, a kényelmességet, és az igényt, hogy másokat megelőzzünk.

Nagyböjti feladatunk, hogy mindezzel szemben megtanuljunk szolgálni, mégpedig a lehajló alázat gesztusával, ahogy azt Kinga nővér tette valójában egész szerzetesi életében. Törő András hozzátette: most, amikor Kinga nővér lelkét Isten irgalmába ajánljuk, vigasztal bennünket Jézus ígérete: „Aki megalázza magát, azt felmagasztalják”.

A nagyböjti úthoz tartozik annak a tudata, hogy Isten látja mindazt, amit a világ nem vesz észre, hogy a csendes szolgálat nem vész el, és hogy az alázat nem marad jutalom nélkül.

Isten szeretetében nyugodjék békében!

Végül Törő András így imádkozott: „Kérjük az Urat, hogy Kinga nővér hűséges, szolgáló lelkülete erősítsen minket is ezen a nagyböjti úton, hogy amikor majd mi állunk Isten elé. Ne a címek, hanem a szeretet beszéljen mellettünk!”

Az Isteni Megváltóról nevezett Nővérek Kongregációja magyarországi rendtartománya Balogh Izabella M. Kinga nővérről közzétett gyászjelentésében olvassuk: „Kinga nővér élete az Isten iránti hűség és az önzetlen szeretet tanúságtétele volt. Mindannyian részesültünk szelíd mosolyából, kedvességéből, sugárzó életszeretetéből és vidám történeteiből. Finom, imádságos lelkét ragyogták vissza az ikonjai, melyeket imádságban, mérnök precizitással készített. Isten szeretetében nyugodjék békében!”

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír