Nem harcolok egyedül a sátán és démonai ellen – Beszélgetés Szikora Robival, a NEK világi hírnökével

Nézőpont – 2020. május 19., kedd | 19:39

Szikora Robi énekes, dalszerző, a csikidam műfaj megteremtője, a magyar popzene egyik legeredetibb alakja. A rockzenészek között ritka, hogy valaki annyira nyíltan vállalja a hitét, mint ő. Három évtizede mindennap részt vesz szentmisén. Az 52. budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) világi hírnökével a járványügyi veszélyhelyzet kihirdetése előtt beszélgettünk.

– Édesapja táncdalénekes volt. Már gyermekként sokszor elkísérte a fellépéseire, mondhatjuk, hogy beleszületett a zene világába. Szinte nem is lehetett más, mint zenész?

– Igen, így van, ahogy mondja. Apám rendszeresen elvitt a délutáni fellépéseire, a kerthelyiségekbe. De nagyobb hangversenytermekben is énekelt, angol és amerikai dalokat, amiket nem nagyon szerettek az elvtársak, mivel Nyugatról származtak. Rákosiék betiltották a dzsesszt, márpedig ezeknek a daloknak a dzsessz az alapja. Minden koncerten ott voltak a hatalom emberei, akik figyelték, nehogy túlzásba essenek az előadók. A francia, olasz, német slágerek iránt elnézőbbek voltak.

Én ebből akkor természetesen semmit nem értettem, de nagyon élveztem, hogy ott lehetek apám fellépésein.

A keresztapám is zenész volt, gitáros. Először a nagyszerű Horváth Jenő zenekarában játszott, majd apámat kísérte, zongorán is. Apai vonalon többen zenéltek a családban. Apám otthon kicsit fekete báránynak számított, csepűrágónak nevezték. Ha egy civil családba beköltözik egy művészlélek, akkor várhatóan előbb-utóbb kitör a balhé. Egy úgynevezett becsületes családban az ember reggel elmegy dolgozni, este pedig hazamegy, és ezért állandó fizetést kap. Apám nem ilyen volt. A barátai, a cimborái egész nap ott voltak nálunk, hallgatták a magnóról a külföldi zenét, amit aztán lekottáztak, eljátszottak gitáron, zongorán. Édesanyám irodistaként dolgozott a MÁV-nál, 1957–1958-ban a főnöke időnként még bezáratta a szertárba, hogy jöjjön rá végre, be kellene lépnie a pártba. Édesanyám azonban nemet mondott, arra hivatkozva, hogy vasárnaponként templomba járunk, én pedig ministrálok. 

– Ezek szerint vallásos nevelést kapott otthon. 

– Ötnapos koromban engedték ki édesanyámat a MÁV Kórház szülészeti osztályáról, és azonnal meg is kereszteltek a rákospalotai Jézus Szíve-templomban. Ott lettem részese Isten életének, beoltattam Krisztus életébe. Gyermekként ministráltam, elsőáldozó voltam, hittanra jártam, bérmálkoztam, mind ebben a templomban. Az esküvőm is itt volt. Otthon viszont nem pontosan a katolikus vallás tanítását hallottam anyámtól és a nagyszüleimtől. Voltak asztaltáncoltatások, rendszeresen jártunk Vilmához, a jósnőhöz. A családban rengetegen haltak meg korábban, és a nagy- meg a dédszüleim tudni szerettek volna róluk. Ettől sokáig nem tudtam teljesen elszakadni, még a nyolcvanas évek végén is bennem volt, hogy elmegyek egy jósnőhöz vagy látnokhoz.

Lassanként azonban rádöbbentem, hogy el kell döntenem, melyik csapatban focizok. Abban, amelyik most sikeres vagy a véglegesen győztesben?

Sok olyan embert ismertem, akinek affinitása volt az ezotériához. Szepes Mária, a világ egyik legnagyobb ezoterikus írója például úgy kezelt, mint a fogadott gyermekét, tanított is. Egyszer aztán azt mondtam neki: „Mária néni, nem akarom tovább csinálni ezt.” Így válaszolt: „Kisfiam, semmi gond, menj vissza a ferences atyához Pasarétre, te igazából oda tartozol.” Ennyire bölcs asszony volt. Pár hónappal a halála előtt még elmentem hozzá, egy nagy fotelban ült. Mögötte a falon egy kép volt, amelyen Jézus kihúzza a vízből az elmerülni készülő Pétert. Szerintem Mária néni akkorra már megtért.

– Nagyon korán, már tizenéves korában beatzenei pályára lépett. Tagja volt a Ferm együttesnek, majd a magyar rocktörténet egyik legkiemelkedőbb és legnépszerűbb bandájának, a Hungáriának. Körülvette a fény, a csillogás, fiatal lányok rajongtak Önért. Törvényszerű volt, hogy évekre elfordult Istentől?

– Amikor a Fermben játszottam, akkor kezdődött a dackorszakom: nehogy már olyan legyek, mint gyermekkoromban, amikor minden vasárnap szépen megfésülködve mentem a nagymamával a templomba, és ministráltam! Ott hideg van és idegen emberek, majdnem mindenki öreg, nem lehet hallani, mit mond a pap. A 70-es évek elején elmerültem mindabban, amit az élet kínál, főleg annak, aki rockzenész. A sátán pompájára egyszerűen nemet kell mondanod. De egy tizennyolc-húsz éves rákospalotai srác nem tudja még, hogy ez életre-halálra megy. A Ferm volt akkoriban a magyar Beatles, és egyszerűn csak átéltük a hihetetlen népszerűség minden előnyét: énekelsz, dobolsz, lejátszol a gitárodon két akkordot, ránézel egy lányra, és ő is meg a mellette állók is elájulnak.

Egy beatzenész élete akkoriban olyan hordalékkal járt, amitől majdnem megfulladtam. Már többször elmondtam, hogy végül 1971 vagy 1972 nyarán a siófoki nagytemplomban fordultam vissza Istenhez és tértem meg. A Jóisten beavatkozott az életembe.

Azt mondta, ha szent Fiam egyszer már feláldozta magát érted is, akkor visszaveszlek, hozzám tartozol. A megtérésem pillanata sokkszerű volt, mert nem természetes, hogy a Jóisten utánad nyúl, de velem ezt tette, nehogy végleg elmerüljek. Én pedig igent tudtam mondani neki, és megígértem, hogy ezentúl másként fogok élni. Ez nem egyenlő csupán azzal, hogy mostantól megint templomba jársz, hanem az egész világlátásod megváltozik, és ugyanígy az emberekhez való viszonyod is.

Ám nem ment minden azonnal és egyszerűen, mert átestem egy betegségen, amikor a szellemvilág túlsó oldalán működő gonosz erejét is megtapasztaltam. A sátán szereti látni, ha az ember retteg a halálfélelemtől. Az ördög belenéz a szemedbe, te pedig bepánikolsz. Remegsz a félelemtől, a füledben hallod a sátán szuszogását, és úgy érzed, talán három-négy órád van hátra a földi életedből. És akkor eszembe jutott az imádság, „Most segíts meg, Mária, ó, irgalmas Szűzanya”, és az, hogy „Boldogasszony Anyánk, régi nagy pátrónánk…” Amikor a Szűzanyához kezdesz imádkozni, ő azonnal a Fiához fordul, őt tolja maga elé, alázatból. Te pedig dicsérni kezded az Urat: Istenem, soha nem hagyhatsz el, egész életemben hittem, hogy a kereszten meghaltál értem, értem is folyt a véred, itt vagyok, Uram, itt vagyok. Nem lehet, hogy ez a szemétláda félelemben tartson. És érzed, hogy a sátán nem bírja ezt hallgatni, és odébb lép, elkotródik, bár azt mondja – amit Jézusnak is mondott –, hogy visszajövök még hozzád. Jézusnak is voltak kísértései. Assisi Szent Ferencnek és Pio atyának is.

A sátán soha nem hagy békén téged. Ám a kísértésekben ráébredsz az ima rendkívüli erejére, arra, hogy elég, ha csak annyit mondasz: Istenem, segíts!

Az ima óriási kiáltás. Péter apostol, amikor majdnem elmerült a vízben, kétségbeesésében Jézushoz kiáltott: Uram, segíts! Jézus is imádkozott a Getszemáni kertben, és felkiáltott a keresztfán: Éli, Éli, lamma szabaktani, Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?

– Hogyan próbálja legyőzni a gyarlóságait? 

– Istennel együtt. Nincs lusta zseni. Jókai Anna mondta: Isten mindent megtesz érted, de semmit nem tesz meg helyetted. Azt akarja, hogy mindent vele együtt csináljunk. Ha van egy gondolatod, hívd be ebbe a munkába az Urat. Szólítsd meg: Uram, szeretném, ha ez és ez megtörténne velem, és mindent megteszek, hogy sikerüljön. Kérlek, tedd hozzá Te is, amit hozzá akarsz tenni.

– Negyvenöt éve él házasságban Zsuzsával, élete szerelmével. Közben gyönyörű lányokkal lép fel, nem beszélve a rajongókról. Hogyan tudja legyőzni a kísértéseket?

– Közismert a mondás: bárminek ellen tudok állni, kivéve a kísértést. A kísértés iszonyú erős, mert a kísértő a sátán embere, cimborája. Ám neked is megvannak a barátaid, akiket ugyan nem látsz, de tudod, hogy léteznek. Természetesen a Jóisten a legelső, de megszólíthatod a Szűzanyát, a védőszentjeidet, az őrzőangyalodat. És van nekem egy nagyon jó barátom, Júdás Tádé, Jézus unokatestvére; ő nagyon nagy közbenjáró, segít a kísértésekben.

Nem sétálok bele abba a csapdába, hogy egyedül harcoljak a sátán és a démonai ellen, mert erősebbek nálam, legyőznének. Jobbak nálam fegyverzetben, harcmodorban.

Jézus sem ment bele a vitába a sátánnal, amikor a negyvennapos böjt után megkísértette őt. A Szentírással válaszolt neki, ami a Szentlélek sugallatára íródott. Akkor én hogyan mernék diskurzust kezdeni a gonosszal?  

– Miként vélekedik arról, hogy a hitet egy életen át mélyítenünk kell, és soha nem mondhatjuk azt, hogy nem kell tovább fejlődnünk? 

– Teljesen egyetértek ezzel. Mindig végig kell gondolnod, hogy hová jutottál. És amit elértél, az is egyetlen pillanat alatt összedőlhet. Van, amikor egy hónapon keresztül nem érzel mást, csak szárazságot, pedig tudod, hogy egy folyó mellé vagy ültetve, és a gyökereid mélyen a víz alatt vannak. Folyamatos megtérésre van szükség. Egyszer egy pap bácsi mesélte, hogy teljesen egyenes úton ment az országúton a kocsijával, és azt vette észre, hogy állandóan korrigálnia kell ahhoz, hogy egyenesben tudja tartani a kormányt. Így van ez az én életemben is.

Azért járok harminc éve mindennap templomba, mert nem tudnék enélkül élni. A szentmise mindennek a forrása. Az Oltáriszentség, a szentmise és a hálaadás.

Soha nem állíthatom, hogy kész vagyok a hitben. Még Michelangelo is azt mondta: egyetlen szobrom sincs befejezve, csak abbahagytam őket. Így vagyunk mi is a számainkkal. A dallal egy adott határidőre el kell készülni, pedig mennyit tudnék még dolgozni vele. Mindegyikkel. De hát mi az, ami teljesen készen van?  A Jóisten is folyamatosan dolgozik, épít, szépít itt, a földön és azon a másik világon is, amit még nem látunk. Ezért én is dolgozom, mégpedig azon, ami a legközelebb van hozzám, vagyis magamon. De ahogy Jézus mondja, az én igám édes, és az én terhem könnyű. Semmitől sem kell félnünk, mindennap letérdelhetünk az Úr elé, és ő a kegyelmébe fogad minket.

– Mit jelent Önnek, hogy a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus világi hírnöke lett?

– Nagyszerű érzés, picit elégedetté tesz, de látom a munkát is, amit majd el kell végeznem. Egyúttal meg is ijeszt kicsit: vajon mit lát bennem a Jóisten, hiszen én csak egy zenész vagyok. Ahogy a Mephisto című filmben mondja a főszereplő, amikor ráirányul a reflektorfény: Mit akarnak tőlem? Én csak egy színész vagyok. Mit látsz bennem, Uram, hogy engem szólítasz meg? Amikor a prófétákat megszólította, ők is megrémültek. Az egyik dadogott, a másik azzal próbált hárítani, hogy írástudatlannak, analfabétának mondta magát.

Ám mindig az Úr választ. Erre gondoltam, amikor megkaptam ezt a megbízást. Nem ti választottatok engem, hanem én titeket – mondja az Úr.

Ő tudja, hogy alkalmas leszek a küldetésem teljesítésére. Isten soha nem ad nagyobb feladatot annál, mint amit az ember el tud végezni. Megnézi és leméri a súlyát a keresztnek, amit a hátamra tesz, aztán azt mondja: ezt még elbírod, fiam, bátorság, menj és csináld!

– Mit remél a NEK-től? 

– Az első, ami eszembe jut, az ébredés, a világ kereszténységének ébredése. Meg kell erősítenünk egymást, hogy nincs baj. Amikor az Egyházat üldözik, akkor tisztul, és ideje van a tisztulásnak, mert az Egyház gyenge. Újra meg kell találni a forrásokat, mintha elölről kellene kezdeni mindent. Megtisztítani magunkat, a lelkünket, a templomokat. A NEK olyan lesz, mint egy zsinat, újjáépül minden. És miért pont itt, nálunk? Mert elsőként Magyarország lett a Szűzanya országa. Hol máshol volna alkalmasabb hely az újrakezdésre?

A Szentlélek friss tavaszi fuvallatként arra biztat minket: induljatok el végre, gyerekek, mert Európa missziós terület lett.

Egy kicsit Magyarország is az, bár mi a lengyelekkel együtt még tartjuk a frontot. Itt vagyunk, Uram, rendelkezz velünk! Észre sem fogjuk venni, hogy a NEK világszintű találkozó lesz, ami az egész kereszténység jövőjét meghatározza majd. Bízzuk magunkat a Szentlélekre, hogy vezessen bennünket, ott legyen velünk a kongresszus minden napján, minden egyes előadásban és szentmisén. Én küldött vagyok; nem is nagyköveti, hanem hírnöki feladattal bíztak meg az egyházi elöljáróink. Azt a megbízást adták: laikusként vidd el a kongresszus jó hírét mindenfelé. Talán azért esett rám a választásuk, mert hiteles pasi vagyok, mert mindig azt tettem, amit mondtam.

Közös ima naponta délben a járvány idején

A veszélyhelyzet hátralévő részében is napról napra legyünk együtt a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Titkárságával, a Magyar Kurír és az Új Ember szerkesztőségével, valamint Böjte Csabával, Csókay Andrással és Szikora Róberttel: a déli Mária-imádságot követően fohászkodjunk együtt Istenhez Erdő Péter bíboros, prímás imádságával, és kérjük a Szűzanya oltalmát Ferenc pápa felajánló imája segítségével. A közös imát naponta 11.55 és 12.10 között a szerkesztőség YouTube-csatornáján élőben közvetítjük.

Fotó: Lambert Attila 

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Az interjú az Új Ember Mértékadó mellékletének 2020. április 6–i számában jelent meg. 

Kapcsolódó fotógaléria