Német László nagybecskereki püspök szavai Ferenc pápához

Ferenc pápa – 2015. augusztus 5., szerda | 17:25

Ferenc pápa augusztus 4-én mintegy 10 ezer ministránssal találkozott a Szent Péter téren, a Nemzetközi Ministráns Szövetség (CIM) augusztus 2–8. között Rómában zajló találkozója alkalmából. A Szentatyát Német László nagybecskereki püspök, a CIM elnöke köszöntötte – tájékoztat a Vatikáni Rádió.

Német László nagybecskereki püspök, a Nemzetközi Ministráns Szövetség elnöke köszöntőbeszédét adjuk közre:

Szentséges Atyánk, kedves Szentatya!

Az itt összegyűlt ministráns fiúk és lányok, valamint a Coetus Internationalis Ministrantium nevében köszöntöm Önt, kedves Ferenc pápa!

Köszönjük ezt a lehetőséget, hogy Önnel mint Róma püspökével itt, a Szent Péter téren ma személyesen találkozhatunk.

A Ministráns Fiúk és Lányok Nemzetközi Szövetsége 1962 óta szervez zarándoklatokat Rómába. Ma itt, a XI. nemzetközi zarándoklaton tízezer ministráns fiú és lány gyűlt össze három földrészről és 23 országból. Különböző nyelveken beszélnek, különböző kultúrákból jönnek, de szívükben Önnel együtt mindnyájan egyek Krisztusban.

Mint ministráns fiúk és lányok, megtapasztalják az Eucharisztiában Isten emberek iránti nagy szeretetét, a kenyér és a bor Krisztus testévé és vérévé való átváltoztatását. Istennek ezt a szeretetét elviszik a világba, beszélnek és tanúságot tesznek róla, mivel hiszik, hogy egyedül csak a szeretet újíthatja meg világunkat.

Szívükben még erősebben érezzék küldetésüket, hogy elvigyék a világnak Isten szeretetét és irgalmasságát.

Ezek a lányok és fiúk ma Önnel, Szentatyánk, oltárszolgálatukat és küldetésüket Isten elé kívánják vinni, és ezáltal kívánják az Atyát, a Fiút és a Szentlelket dicsőíteni és tisztelni. Ezzel egyidejűleg hallani akarják az Ön bátorító szavait, hogy szívükben még erősebben érezzék küldetésüket, hogy elvigyék a világnak Isten szeretetét és irgalmasságát.

Minden ministráns fiúnak és lánynak van egy kis zarándokkendője, ennek a zarándoklatnak a mottójával.

A mottót Izajás könyvéből (6,8) vettük: „Itt vagyok, engem küldj el!”

Így akarunk a próféta szavaival, Önnel, Szentatyánkkal együtt Isten elé állni, és azért imádkozni, hogy mindnyájan egyre jobb tanúi lehessünk Isten emberek iránti szeretetének.

Zarándokkendőink különböző színűek. Származási országaink olyan színesek, mint a kendők. Ilyen színes otthon az életünk. Néhányunknak közülünk különösen nehéz a sorsa. Barátainknak, az Ukrajnából érkezett ministránsoknak ma a háború borzalmaival kell hazájukban együtt élniük.

Az Ön kendője, Szentatyánk, fehér. A béke színe. Kérjük, vegye át ezt a kendőt egy ukrajnai ministráns kezéből, köszönetünkkel együtt, amiért Ön, Szentatyánk, a békéért olyan sokat imádkozik, és olyan sokat tesz.

Ez a kendő jele az itt jelen lévő összes ministráns fiúval és lánnyal való egységnek.

És most szeretnénk Önnel együtt imádkozni és ünnepelni!

Egyben arra kérem Önt, Szentatyánk, erősítsen meg bennünket szavaival.


Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír