Nézzétek a mező liliomait! – Az első Oscar-díjas fekete filmszínészre, Sidney Poitier-re emlékezünk

A mozit Ralph Nelson rendezte William E. Barett regénye alapján.

A filmben Poitier egy színes bőrű férfi, Homer Smith szerepét játssza el, aki gépkocsijával utazva egy arizonai kisvárosban összetalálkozik öt apácával, akik az NDK-ból menekültek az Egyesült Államokba, közvetlenül a berlini fal 1961-es felhúzása után. Egyetlen centjük sincs, gazdálkodásból tartják fenn magukat, maximálisan hiszik és követik is Jézus figyelmeztetését: „Ne aggódjatok az életetekért, hogy mit egyetek, se a testetekért, hogy mibe öltözködjetek… Nézzétek a mezők liliomait, hogyan növekszenek: nem fáradoznak és nem fonnak, mégis mondom nektek: még Salamon sem volt dicsősége teljében úgy felöltözve, mint egy ezek közül” (Mt 6,25–29).

Maria rendfőnök anya a férfi felbukkanását egyértelműen Isten jelének tekinti: küldött nekik egy erős embert, aki a segítségükre lesz. A történetben hol derű, hol pedig feszültség forrása, hogy Maria anya – akit Homer egyszerűen mamának szólít – mindig újabb és újabb feladatokkal bízza meg őt – ráadásul nem fizet neki az elvégzett munkákért –, a férfi pedig megrögzötten hajtogatja, hogy ő csak átutazó, és a maga ura. Maria nővér álma, hogy templomot építsen, amelynek megtervezte már a helyét is: a kertjükben lévő romos épületből kellene felépíteni Isten házát. A vasárnapi szentmisét ugyanis néhány kilométerrel odébb, szabadtéren mutatja be egy ír lelkipásztor, aki papi szeminaristaként azért imádkozott Istenhez, hogy gazdag egyházmegyébe helyezze, hatalmas katedrálisba, ezzel szemben a valóság: öt település híveinek mutat be misét a szabadban, négyszáz kilométert vezet le, és most már csak azért fohászkodik, nehogy a kocsija lerobbanjon.

A hatalmas Amerikai Egyesült Államokon rozzant gépkocsijával keresztül-kasul utazó Homer többször is erősen elhatározza: otthagyja a nővéreket (nem kap fizetséget, a koszt egy madárnak is kevés lenne, ráadásul Maria nővér időnként kioktatóan beszél vele), de egy eset kivételével mindig marad. Amikor pedig mégiscsak eltávozik, hamarosan visszatér. A rendfőnöknő csak ritkán kér, sokkal inkább utasít, ráadásul fűnek-fának hirdeti, hogy Homer templomot épít nekik. A férfi pedig, bár lázadozik, egyre jobban belemerül a munkába, egyre erősebben kötődik a helyhez, a nővérekhez. Először csak angol nyelvórákat ad nekik, majd hozzálát fő feladatához, hogy megvalósítsa gyermekkori álmát: építsen valami szépet, ami fennmarad, az emberek lelki fejlődésére szolgál. A helyzetet bonyolítja, hogy Homer baptista, hogyan is építhetne templomot a katolikusoknak? Ám Maria anya válasza egyértelmű: ez nem számít, mindnyájan Isten teremtményei vagyunk, Ő nem tesz különbséget köztünk, egyformán szeret bennünket, katolikusokat, baptistákat, evangélikusokat, és annak is nulla a jelentősége, hogy milyen az ember bőrszíne.

Maria rendfőnöknő rendíthetetlen hite az isteni Gondviselésben, valamint Homer szilárd eltökéltsége, hogy felépíti a templomot, csodákra képes. Kezdetben alig van tégla; az esély, hogy a templom megépül, a semmivel egyenlő. Az építkezés mégis megkezdődik, és a kisváros kezdetben érdeklődő, kíváncsiskodó lakosai közül többen csatlakoznak a templomépítéshez, szinte mindenki a maga személyes ügyének érzi, hogy elkészüljön Isten háza, mégpedig nem valamikor a távoli időben, hanem belátható időn belül. Eltűnnek a felekezeti és származási különbségek. Van, akit a hit mozgat, és olyan is, akit az, hogy bebiztosítsa magát, mint például a vendéglőst, aki megfogalmazza: az itteni embereknek nagyon fontos a hit, az, hogy a gyermekeik is ebben nőjenek fel. Ő nem hívő ugyan, de ha mégis a hívőknek van igazuk, és létezik a túlvilág, van üdvösség, akkor ő befizette a biztosítást. Nem hisz Istenben a gazdag vállalkozó sem, de ő is segít, téglákat szállít, mert leírhatja az adójából, és mert nem tud ellenállni ő sem a Maria nővérből áradó rendíthetetlen hitnek, amely mi tagadás, időnként erőszakosságba csap át. A rendfőnöknő nem elégszik meg a templommal, iskolát és kórházat is szeretne építeni, mert úgy érzi, az Úr akarata mindez.

Ebben az arizonai kisvárosban valóban az élő kövek temploma épül fel, önzetlen áldozatkészségből, szeretetből, legyőzhetetlen akadályokat nem ismerő erős hitből. Az időnként túl szigorúnak és nem mindig barátságosnak mutatkozó Maria nővérnek az isteni Gondviselésbe vetett hite messzire sugárzik, a jó irányába viszi az embereket. Homer pedig sokkal több mint egyszerű átutazó: Isten küldötte, szinte mesebeli figura, aki mindig felbukkan ott, ahol segítségre van szükség, Isten mindenütt jelen lévő, segítő eszközeként.

Tekinthetjük a Nézzétek a mező liliomait! egyszerű, naiv történetnek, de sokkal inkább fejezi ki azt, hogy az Istenbe vetett valódi, őszinte és feltétlen bizalom valóban képes hegyeket mozgatni, és az első pillantásra lehetetlennek látszó álom is valósággá válhat.

Szerző: Bodnár Dániel

Fotó: Facebook/A hetedik sor közepe

Magyar Kurír