Nigériai napló (8.) – Egy rendalapító szerzetesnővér iskolájában jártunk

Kitekintő – 2022. február 13., vasárnap | 20:00

Az Afréka Alapítvány meghívására Csókay András és Fodor Réka orvosok társaságában részesei lehetünk az onitshai missziónak. Egy délelőtt elkísértem Afrékát a szomszéd városba, Ogidibe: adományt vitt egy iskolának, amelyet egy nigériai alapítású kongregáció működtet. Az alapító Amaka Caroline Osegbo nővér és szerzetestársai, és az iskola 130 tanulója nagy szeretettel, csodás műsorral fogadott.

Amaka Caroline Osegbo 18 éve alapította a kongregációt. Az 58 éves nigériai nővér korábban tanár volt, majd Rómában tanult tovább. Számos országban megfordult, világlátott, nagyon művelt, érdeklődő ember. A legfontosabb karizmája talán mégsem ez, hanem az az erő és lendület, amellyel konkrét valósággá változtatja az álmait: hogy a gyerekek tanulhassanak, a szegények egészségügyi ellátásban részesülhessenek, az időseket ne hagyják magukra, hogy az árvákat befogadják.

Az Afréka Alapítvány most 20 gyerek tandíját hozta el adományként, és remélik, hogy még több támogatást is tudnak majd adni idővel. Nigériában semmi nincs ingyen. Nincsen közoktatás – tandíjat kell fizetni–, ezért sok gyerek nem jár iskolába.

Generációk nőnek fel írástudatlanul. Afrikai gyerekek tömegei, akik pedig tele vannak energiával, életörömmel – mégis meg vannak fosztva a lehetőségtől, ami számunkra természetes.

Még az általános iskola alsó tagozatáig sem jutnak el sokan. A gyerekekért a nővérek körbejártak a környéken, minden családból egy gyereknek tudnak lehetőséget biztosítani a tanulásra. Milyen jó lenne, ha sok tandíjat ki tudnánk fizetni, hogy a testvéreik is tanulhassanak!

Az óvodától az általános iskoláig járhatnak ide, az osztályok nagy része a kertben tanul, egy táblára írják a nővérek az anyagot, ők pedig másolják a füzetükbe. A kicsik bemutatták, mit tudnak: mondókákkal, énekekkel tanulják a testrészeket. A nagyobbak bámulatos műsorral készültek: énekeltek, mutogatással, tánccal kísérve, a csupa mosoly szerzetesnővérek irigylésre méltó ritmusérzékkel ott pörögtek, táncoltak közöttük.

Köszönöm, anya, apa, hogy felnevelsz és taníttatsz, mert ha tanulok, akkor lehetek nővér, orvos, mérnök…”

– didaktikusan hangzik, de nagyon fontos igazság van benne, és tánccal kísérve fergeteges hangulatot árasztott az énekük.

Newiben van a kongregáció központja, ott két árvaház működik, 10-10 gyermeket nevelnek; egészségügyi központot is fenntartanak és több más városban is jelen vannak Nigérián kívül: Kamerunban, Kenyában, Burkina Fasóban és Olaszországban. Bár tudom, hogy vannak új szerzetesrendek, mégis csodálkozással tölt el, hogy az elmúlt néhány év alatt történt ez a hatalmas növekedés.

Rengeteg a hivatás, már több mint 150 nővér tartozik ehhez a fiatal és életteli kongregációhoz.

Ha támogatni szeretné a nigériai misszió tevékenységeit, köztük ezeknek az árváknak és időseknek a megsegítését, ezen a számlaszámon megteheti: Afréka Alapítvány 10101346-27099400-01004002 (IBAN: HU66 SWIFT kód: BUDAHUHB)

Szöveg és fotó: Thullner Zsuzsanna

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria