Nyírszőlősről az Úr szőlőskertjébe – Görögkatolikus diakónusszentelést ünnepeltek Nyíregyházán

Hazai – 2022. augusztus 18., csütörtök | 18:09

Szocska A. Ábel megyéspüspök diakónussá szentelte Gémes Pétert Nyíregyháza-Nyírszőlősön Nagyboldogasszony ünnepén, augusztus 15-én.

Az Úr egyik kisebb szőlőskertje, Nyírszőlős görögkatolikus közössége munkást adott az Egyháznak – fogalmazott a házigazda, Véghseő Tamás parókus, a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola rektora annak kapcsán, hogy a korábban e templomban az oltár mellett ministráló, ebben a közösségből felnövekvő Gémes Péter augusztus 15-én diakónussá válhatott.

Az Istenszülő születése-templomban végzett szentelés a templom 132 éves történetét tekintve különleges jelentőségű, hiszen a hét szentség közül hatot igen, de a hetediket, az egyházi rendek szentségét eddig még nem szolgáltatták ki e falak között.

A parókus azért is hálát adott, hogy megújulhatott a templomtorony tetőzete is, mely egy évvel ezelőtt egy viharban megrongálódott. A helyreállítási munkálatok során derült ki, hogy a teljes szerkezetet, a toronysisakot ki kell cserélni, ez a Nyíregyházi Egyházmegye támogatásából valósulhatott meg az elmúlt időszakban.

A Szent Liturgia előtt Szocska A. Ábel megyéspüspök megáldotta a felújított templomtornyot, aztán kezdetét vette Nagyboldogasszony napjának ünnepi szertartása, melynek keretében Gémes Péter az oltárra hajtotta fejét, hogy megkapja a püspöktől a diakónusi szolgálat szentségét.

A szentelés tanúja volt még Papp Tibor főhelynök, Polgári Bence atya, Molnár Zoltán örökösföldi parókus, Bodnár Attila atya, Kocsis Antal újfehértói parókus, valamint Mike Ervin, a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház diakónusa és megannyi vendég, hívő. Diakónusi szolgálatot végzett a szertartáson Gánicz Tamás irodaigazgató, valamint Zoltán György.

Szocska Ábel homíliájában az ünnep jelentősége kapcsán hívta közös gondolkodásra a jelenlévőket: mi értelme volna fáradozásainknak, ha nem volna folytatás?!

A „semmiből lettél, és semmivé leszel” gondolat mindenkit megkísért, ám

Nagyboldogasszony ünnepén Krisztus maga vigasztal bennünket: az életből az élet felé tartunk.

Krisztus ott áll a Szűzanya sírjánál, s ahogy egykor édesanyja fogta őt, Mária lelkét tartja karján: „Az életünk mulandó, de van folytatása, az Úristen minket is magához akar ölelni, de ehhez hasonlóképpen kell élnünk, mint ahogyan az Istenszülő élt” – mondta a főpásztor.

„Magasztalja az én lelkem az Urat, és örvendez lelkem az én üdvözítő Istenemben. Mert megtekintette szolgálójának alázatosságát” – idézte a püspök Mária evangéliumban elhangzó szavait. Hogyan is élt Mária? – csendes, alázatos szolgálóként. A szónok felidézte: ezzel ellentétben korunkra oly jellemző a magamutogatás, a gőg és a hazugság, melyek behálózzák mindennapjainkat.

Ezt kaptad hivatásul: másoknak szolgálni. A Szűzanya alázata legyen példa a diakónusi és majdani papi szolgálatodban is”

– intette a szentelendőt.

A nyírszőlősi közösség egyházi öltözéket ajándékozott „fiának”, az immár diakónus Gémes Péternek.

Hivatásának „bölcsőjében” Véghseő Tamás parókus atyai terelgetését és a tisztelendő asszony gondoskodó szeretetét is megköszönte a liturgia végén az újszentelt, aki püspöki rendelkezésre Újfehértón tölt be diakónusi szolgálatot az elkövetkező hónapokban.

Az ünnepség szeretetvendégséggel ért véget a nemrég felújított és megszentelt parókián.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria