Ötven éven át a Szentszék szolgálatában – Elhunyt Edward Cassidy ausztrál bíboros

Kitekintő – 2021. április 13., kedd | 13:20

96 éves korában április 10-én, szombaton elhunyt Edward Cassidy ausztráliai bíboros, aki évtizedeken át képviselte a Szentszéket különféle nunciatúrákon, majd a Keresztény Egység Előmozdításának Pápai Tanácsa elnöke lett.

Cassidy bíboros 1924. július 5-én született Ausztrália Newcastle városában. 19 évesen, 1943-ben kezdte meg szemináriumi tanulmányait, és hat év múlva, 1949-ben szentelték pappá. Hároméves kápláni szolgálat után a római Lateráni Pápai Egyetem kánonjogi fakultásán tanult, majd egyházjogi doktorátust szerzett 1955-ben. Ezzel párhuzamosan elvégezte a Pápai Egyházi Akadémiát, és belépett a Szentszék diplomáciai szolgálatába.

Első küldetését Indiában végezte hét éven át, majd 1962-től két évet töltött Írország dublini nunciatúráján, majd újabb két évet El Salvadorban, ahonnan egy évre az argentínai Buenos Airesbe került. 1970-ben – mindössze 46 évesen – püspökké szentelték és Banglades pronunciusa lett, majd az éppen önállóvá vált Burma, a mai Mianmar apostoli delegátusa volt. 1979-ben Dél-Afrika apostoli delegátusa és Lesotho pronunciusa. 1988-ban nevezték ki az Államtitkárság Általános Ügyek részlegének helyettes titkárává, majd a következő évben lett a Keresztény Egység Előmozdításának Pápai Tanácsa elnöke, mely feladatot 2001 márciusáig, tizenkét éven át töltötte be. Szent II. János Pál pápa 1991-ben bíborossá kreálta.

Az ausztrál püspöki konferencia elnöke, Mark Coleridge érsek elmondta, hogy Cassidy bíborost barátságos és két lábbal a földön álló stílus jellemezte vatikáni szolgálata során. Minden posztján nagyra értékelték. Coleridge érsek szerint a Keresztény Egység Előmozdításának Pápai Tanácsa elnökeként ragyogó diplomáciai készséggel és jelentős politikai tapasztalattal rendelkezett. A bíboros természete szerint egyszerű ember volt, aki az Egyház magas hivatalában is mindig Jézus Krisztusra szegezte a tekintetét. Anthony Fisher, Sydney érseke online tisztelgett Cassidy bíboros előtt, hangsúlyozva, hogy „figyelemre méltó örökséget hagyott az Egyházra, különösen az ökumené területén”. Kiemelte, hogy „kevés ausztrál ember volt ilyen mély hatással a nemzetközi Katolikus Egyházra”. Elmondta: biztos abban, hogy „Cassidy bíboros példája az elkövetkező évek során is inspirálja az Egyház vezetőit”, majd személyes hangon hozzátette, hogy már fiatal püspökként is nagy tekintély volt számára.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News; Wikimedia Commons

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria