Papszentelést ünnepeltek a lazaristák Nagyváradon

A különleges eseményre készülve a szentelés napját megelőzően, pénteken este a lazaristák nagyváradi templomában szentségimádásos imaórát tartottak. A plébánia hívei, a külföldi vendégek és a lazaristák közössége a szentelendővel együtt adtak hálát az Úr ajándékaiért, és kérték Isten áldását az új pap életére.

Szeptember 19-én, szombaton délelőtt a nagyváradi székesegyházban ünnepi szentmise keretében szentelte áldozópappá Gáll Miklós Dávid CM lazarista diakónust Böcskei László megyéspüspök.

A szertartáson jelen voltak nemcsak a rendtársak, hanem az egyházmegyés papság, a vincés nővérek, a nagyváradi és más helyekről érkezett hívek, valamint az Olaszországból érkezett közel negyven vendég, akik a saját nyelvükön is elhangzó kommentár és szövegek által tudtak még jobban bekapcsolódni a liturgiába.

A szentelési szertartás részei – a kiválasztás, a papi ígéretek, a földre borulás, a kézföltétel és a szentelési imádság, a beöltözés, a kezek krizmával való megkenése, a kenyér és kehely átadása, a békeköszöntés – mind felejthetetlen pillanatokká váltak.

A szentmise végén Böcskei László püspök személyes hangon szólt az újonnan felszentelthez, akit gyermekkora óta ismert, és évekig atyai gondoskodással kísért.

Lelkére kötötte, hogy papként mindig ápolja az Istennel való kapcsolatot és a szerzetesi-lelkpásztori közösséget. Ha ezt megtartja, az életben nincs olyan nehézség, amit ne lehetne megoldani – fogalmazott a főpásztor.

Szeptember 20-án, vasárnap az újmisés pap származási plébániáján, a nagyváradi Katalin-telepen celebrálta első szentmiséjét, az úgynevezett primíciát, melyet a gondosan előkészített liturgia, az ifjúság színvonalas zene- és énekszolgálata, az elhangzott gondolatok és a közvetlenség felemelő és meghitt eseménnyé tettek.

A szentmise végén az újmisés pap áldásban részesítette családtagjait, a jelen lévő papságot, valamint a hívek sokaságát, akik Krisztust, a Jó Pásztort ábrázoló szentelési emlékképpel térhettek haza a primíciás jelmondatával: „Az Úr az én pásztorom, nincs is semmiben hiányom.” (Zsolt 23,1)

Dávid atya a következőképpen emlékezik vissza az eseményekre: „Számomra a legmeghatóbb pillanatok közé tartozott, hogy a papszentelésemre abban a székesegyházban került sor, ahol egykor ministrálni kezdtem.

Különösen mélyen érintett a felszentelő ima, miközben a papi közösség körülölelt, valamint kezeim krizmával való megkenése.

Hasonlóan felejthetetlen marad számomra a vasárnapi első ünnepi szentmisém a Katalin-telepen, ahol felnőttem, és ahol körülöttem voltak mindazok, akik szerető jelenlétükkel, imájukkal és támogatásukkal végigkísértek ezen az úton.

Ezekben a napokban különösen is megtapasztaltam, hogy a papság nem csupán egy személyes meghívás, hanem ajándék és küldetés mások felé. Hálával tekintek mindarra, ami idáig vezetett, és azzal a vággyal indulok tovább, hogy papként ott legyek az emberek mellett, Szent Vincéhez hasonlóan Krisztust szolgáljam bennük, különösen a szegényekben és a rám bízottakban.”

Forrás és fotó: Misszióstársaság–Lazaristák

Magyar Kurír