Te Deum

Ezt az ősi keresztény himnuszt már Szent Cézár 5. századi regulájában említik. Szent Benedek minden vasárnap és ünnepnap alkalmával énekelteti szerzeteseivel a zsolozsmán. Az Egyház jellemzően hálaadásként imádkozza az év utolsó napján, sikeres pápaválasztáskor, zsinatok zárásaként vagy éppen körmeneti énekként. Katolikus iskolákban a tanév zárásaként is felhangzik, a nyári szünetet megelőző szentmisét ezért is emlegetjük ugyanezen a néven.

Eredete tisztázatlan. Szent Ciprián A halandóságról című művének néhány sorával átfedésben van. Egy kora középkori legenda szerint Szent Ambrus költötte Szent Ágostonnal annak megkeresztelésekor. Emiatt Szent Ambrus-i himnuszként is emlegetik, bár nyelvezete és stílusa eltér a latin egyházatya költeményeitől. Kora középkori ír kéziratok és az újabb tudományos vélemény szerint a Te Deum szövegét Remesiana (ma: Bela Palanka, szerb város) püspöke, Szent Niketasz (335–414) véglegesíthette.

Bár himnuszként tartjuk számon, jellegét tekintve ez a költemény inkább zsoltárrecitáció.

Szövege sem metrikus, hanem prózai, és többnyire a zsoltárokra jellemző gondolatpárhuzamokból építkezik. Párbeszédes formában is énekelhető. Latinul az első fele ősi prefációra emlékeztet. Két eltérő intonáció (mi-szó-lá; szó-ti-lá) vezeti be ezt a lá hangon recitáló, egyedi dallamot, ami az ismert zsoltármódusok rendszerébe nem illeszkedik. Második része viszont szabályosabb, negyedik módusú gregorián, amit a könyörgések bevezetésének töredékes, több tenort (fá és szó) is alkalmazó hangfüzérei törnek meg és tesznek változatossá.

Ez a Dicsőséggel rokonítható doxológia, hitvallás és könyörgés három egységre osztható. Az első a fenséges Isten szentháromságos dicsérete. Műfaját tekintve nagyon közel áll az eucharisztikus imához: egy Sanctus is a részét képezi, Benedictus nélkül. A középső rész Krisztus dicsőítése, ami végigveszi a Fiú által megvalósított üdvtörténet eseményeit a megtestesüléstől a végítéletet hozó második eljöveteléig. A harmadik, befejező egység zsoltáridézetekből építkező könyörgések sora (Zsolt 28,9; 145,2; 51,3.6; 33,22; 31,2).

Több mint ezerhatszáz éve ezekkel a szavakkal vetjük bizodalmunkat és reményünket Isten irgalmasságába.

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír