Párbeszédben vagyunk – Farmati Anna szociális testvér emlékezése Ferenc pápára

Külhoni – 2025. április 29., kedd | 11:55

A Szociális Testvérek Társaságának képviselőit audiencián fogadta Ferenc pápa 2023 januárjában a társulat alapításának századik évfordulója alkalmából. Részleteket olvashatnak egy a Romkat.ro-n közzétett beszélgetésből, melyben Farmati Anna szociális testvér eleveníti fel a Szentatyával való találkozást.

„Több minden megérintett abból, amit a vele való találkozáskor, illetve az ő környezetében tapasztaltunk. Leginkább az az őszinte érdeklődés maradt velem, illetve az egyszerűség, a természetesség, amivel fogadott minket. Mi egy nagyon kicsi közösség vagyunk, de

jó humorával jelezte, hogy nem a létszám tesz értékessé egy közösséget, hanem az az ajándék és küldetés, amit Istentől kapott.”

„...korábban érkeztünk, mert nem tudtuk, mennyi időbe kerül átjutni a biztonsági ellenőrzéseken – hát nagyon gyorsan ment. Amikor ő meghallotta, hogy már ott vagyunk, felborította az audienciák órarendjét, nálunk sokkal rangosabb vendégeket várakoztatott meg (...), ezzel nem kis fejtörést okozva a munkatársainak (akik viszont hősiesen és mosolyogva álltak helyt). Készült beszéddel, de azt átadta, hogy olvassuk majd el otthon, a drága időt ne ezzel töltsük, hanem inkább kérdezzünk – ettől jólesően meglepődtünk.

Nem beszédet hallgattunk, hanem beszélgettünk, és ennek már önmagában is üzenete volt számunkra: párbeszédben vagyunk.

Számunkra és a társaság számára ez megerősítést jelentett. A jubileumi év amúgy is a megújulás kivételes alkalma, erre a kegyelemre még ráadás volt az, hogy olyan egyházfőtől kapunk áldást, akinek lelkülete, gondolkodásmódja, tanítása nagyon-nagyon közel áll a mi karizmánkhoz. Az ő enciklikái valójában azt a szerepet töltik be most számunkra, mint az alapító generáció számára a Rerum novarum. Azt hiszem, egy-egy szerzetesközösségnek, mozgalomnak időről időre újra kell definiálnia magát az Egyházban, az idők jeleire, az aktuális kihívásokra figyelve. Ennek a lehetősége adatott meg nekünk is Szent Péter sírjánál, ahol minden küldetés találkozik.”

„Abban a félórában azt tapasztalhattuk meg, hogy komolyan vesz minket, abban a pár másodpercben, a kézfogáskor azt, hogy komolyan vesz engem. (...) neki mindenki fontos, akárcsak az evangéliumok Jézusának. Végső soron sok mindent lehetne idézni tőle, róla, de azt hiszem, ez van az egésznek a mélyén:

mélységes és hiteles kapcsolatban volt azzal a Krisztussal, akit hirdetett.”

Forrás: Romkat.ro

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria