Parolin bíboros az Európai Érdemrend átvételekor: Az EU legyen kreatív erőfeszítés a békéért

Kitekintő – 2026. május 20., szerda | 16:15

Strasbourgban, az Európai Parlament május 18-tól 22-ig tartó közgyűlése keretében május 19-én, kedden adták át az első alkalommal kiosztott Európai Érdemrendet többek között Pietro Parolin vatikáni bíboros államtitkárnak.

Parolin bíboros az elismerés átvételekor beszédet mondott, amelyben megköszönte a kitüntetést, majd kiemelte a pápa és a Szentszék nemzetközi elkötelezettségét a békés, egymás kölcsönös tiszteletben tartására épülő társadalmi együttélés elősegítése iránt, amely megerősíti az emberi méltóság sérthetetlenségét.

Mai világunkban, ahol a konfliktusok újra fellángolnak, a béke több fronton is veszélybe került, az ukrajnai háború miatt az öreg kontinensen egyenesen meg is rendült, az Európai Unió legyen annak a „kreatív erőfeszítésnek” a szószólója, amelyet a harmónia érdekében szorgalmazott az egyik alapító atya, Robert Schuman, akinek boldoggáavatási eljárása jelenleg is folyik – hangsúlyozta Pietro Parolin bíboros államtitkár az Európai Érdemrend átadóünnepségén. A három fokozattal rendelkező kitüntetéssel azokat a személyiségeket ismerik el, akik jelentősen hozzájárultak a kontinens integrációjához és egységéhez, és az első ilyen jellegű díj, amelyet egy uniós intézmény adományoz.

Legyünk együtt a béke építőmesterei!

Parolin bíboros először is XIV. Leó pápa üdvözletét tolmácsolta a plenáris ülésen, majd kiemelte, hogy a népek közötti harmónia továbbra is az Európai Unió „alapvető ígérete”, illetve a Szentszék „egyértelmű nemzetközi elkötelezettsége”, miként azt Leó pápa maga is többször hangsúlyozta. Hozzátette, hogy ennek a „polgári együttélésnek” az alapját olyan értékek képezik, amelyek gyökerei az európai keresztény történelemben rejlenek, és amelyeknek az alapító atyák ékesszóló tanúi voltak. „Ezek közül elsősorban az emberi méltóság megerősítése emelhető ki, amely sérthetetlen, és aminek az élet minden szakaszában védelmet kell élveznie” – fogalmazott. A bíboros államtitkár beszédét azzal zárta, hogy megismételte, a Szentszék kész az európai intézményekkel való együttműködésre, hogy „együtt legyünk a béke építőmesterei”.

Az érdemrendről

Az első alkalommal kiosztott Európai Érdemrendnek három fokozata van, összesen húszan vehették át. A 2025. évi Európai Érdemrend kitüntetettjei: Angela Merkel, Németország volt kancellárja; Lech Wałęsa, a Szolidaritás vezetője és a Lengyel Köztársaság volt elnöke, illetve Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. Tizen lettek az Európai Érdemrend tiszteletreméltó díjazottjai: Parolin bíboros mellett többek között Wolfgang Schüssel, Ausztria volt szövetségi kancellárja; Jerzy Buzek, Lengyelország volt miniszterelnöke és az Európai Parlament egykori elnöke, valamint Aníbal Cavaco Silva, aki Portugália köztársasági elnöki és miniszterelnöki tisztségét is betöltötte. Az Európai Érdemrend kinevezett díjazottjai között van Viviane Reding, az Európai Bizottság volt alelnöke, és a kitüntetést a U2 ír rockegyüttes is megkapta.

Az Európai Unió honlapján olvasható információk szerint a díjat az 1950-es Schuman-nyilatkozat 75. évfordulója alkalmából hozták létre. Ez a nyilatkozat javasolta az Európai Szén- és Acélközösség létrehozását, amely az integrációs folyamat első lépcsőfokát jelentette, és ami aztán a mai EU létrejöttéhez vezetett.

Az első alkalommal átadott érdemrendről további részleteket és a díjazottak teljes névsorát ITT lehet olvasni.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Sebastien Bozon/Pool/AFP

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria