A bíborost a repülőtéren Eugene Martin Nugent érsek, apostoli nuncius; Aldo Berardi OSST, Észak-Arábia apostoli helynöke; Szabáh al-Hálid asz-Szabáh külügyminiszter, valamint a vikariátus plébánosa fogadta.
Az apostoli helynök a Fides missziós hírügynökségnek elmondta, hogy Pietro Parolin bíboros kuvaiti látogatása sűrű programot foglal magában, melynek csúcspontjaként a templom ünnepi szertartás keretében is elnyeri a pápa által megadott „kisebb bazilika” címet, így ezentúl Basilica Minor Dominae Nostrae de Arabia néven fogják emlegetni.
Az első hivatalos találkozók már lezajlottak – ismertette Aldo Berardi püspök –, ezután a kormány hivatalos ebéden látja vendégül Pietro Parolint, majd a Nagy Mecset és az Iszlám Régiségek Múzeumának meglátogatása következik. A helyi papsággal, valamint a férfi és női szerzetesekkel is találkozik a bíboros államtitkár a Szent Család-társszékesegyházban, ahol délután szentmisét mutatnak be a főtemplom felszentelésének 65. évfordulója alkalmából. Este a püspöki hivatalban fogadást tartanak.
Ahmadi városa anyatemplomának története 1948-ra nyúlik vissza, amikor egy korábban erőműként működő épületet kápolnává alakítottak át. Az első szentmisét Szűz Mária bemutatásának ünnepén tartották itt. Ugyanabban az évben Theophano Stellát nevezték ki Kuvait első állandóan ott szolgáló papjának, aki később az ország első apostoli helynöke lett.
1952-ben a Kuvaiti Olajtársaság (KOC) engedélyt adott, hogy új templomot építsenek Ahmadiban, amelyet később az Észak-arábiai Apostoli Vikariátus (ide tartozik: Kuvait, Bahrain, Katar és Szaúd-Arábia) anyatemploma lett. (Ahmadi akkoriban teljes egészében a vállalat tulajdonában és irányítása alatt álló olajipari település volt. A templom így a KOC külföldi munkavállalóinak lelkipásztori ellátását szolgálta – a szerk.) Az új templom alapkövét – mielőtt elküldték Kuvaitba – XII. Piusz pápa áldotta meg.
1955. szeptember 8-án tették le az alapkövet. A templomot 1956 áprilisában szentelték fel az Arábiai Miasszonyunk tiszteletére.
A január 16-i ünnepi szertartás délelőtt 10 órakor kezdődik, Pietro Parolin bíboros vezetésével.
Az Arábiai Miasszonyunk-plébániatemplom a Kuvait Állam és az Arab-öböl térségének legrégibb katolikus temploma. A basilica minor címet XIV. Leó pápa adományozta 2025. június 28-án, „az Arab-öbölben betöltött történelmi és lelki jelentőségének elismeréseként”. Ez lesz az első bazilika az Arab-félszigeten.
Látogatása során Parolin bíboros hivatalos találkozón vesz részt Ahmed al-Abdalláh al-Ahmed asz-Szabáh sejkkel, Kuvait miniszterelnökével. A Kuvait Állam és a Szentszék által közzétett közös közlemény hangsúlyozza, hogy Kuvait megerősíti „a kölcsönös tisztelet és a vallások békés együttélésének elveit”.
Pietro Parolin kuvaiti látogatásának célja a Szentszék és Kuvait Állam között 1968 óta fennálló „barátság és együttműködés kötelékeinek” megerősítése. Kuvait ugyanis – a térség országai közül elsőként – ekkor létesített diplomáciai kapcsolatot a Szentszékkel. Ez is szerepel a január 14–16-i hivatalos látogatás alkalmából kiadott közös közleményben. A dokumentum felidézi azt a történelmi jelentőségű látogatást, amelyet Szabáh al-Ahmed al-Dzsábir asz-Szabáh, Kuvait akkori emírje tett Péter utódjánál, XVI. Benedeknél 2010. május 6-án, és amely „fontos mérföldkő volt a Kuvait Állam és a Szentszék közötti kapcsolatokban”. E látogatás egy magas szintű hivatalos kapcsolatépítő sorozatba illeszkedett: megelőzte 2009-ben Nászir al-Mohammed al-Ahmed asz-Szabáh miniszterelnök látogatása; és 2015-ben Dzsábir al-Mubárak al-Hamad asz-Szabáh miniszterelnök látogatása követte. A közlemény kiemeli továbbá „a vallási együttélés hosszú hagyományát, amely mindig is jellemezte Kuvait Államot” az Arab-öböl térségében.
Fotó: Vatican News; @TerzaLoggia
Hollósi Judit/Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria