A pedagógusoknak Keresztelő Szent Jánossá kell lenniük – Tanév végi hálaadás Győrben

Hazai – 2019. június 27., csütörtök | 9:48

Veres András győri megyéspüspök tanévzáró hálaadó szentmisét celebrált június 24-én, Keresztelő Szent János születése ünnepén a győri Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpontban a Győri Egyházmegye fenntartásában működő oktatási intézmények lelkipásztorainak és munkatársainak részvételével.

Az Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont harmadik alkalommal adott otthont a Győri Egyházmegye fenntartásában működő oktatási intézmények munkatársai tedeumának.

Veres András megyéspüspök bevezetőjében megfogalmazta, hogy a hívő ember, amikor elkezd egy nagy művet, vagy amikor befejezi azt, Isten elé áll, segítséget kér, illetve számot ad. Egy tanévnek is ilyennek kell lennie a tanárok számára. Biztosan van, ami nem úgy sikerült, ahogyan szerettük volna – ezért irgalmat, bocsánatot kell kérnünk. Amit az emberi tudás nem volt képes jól megtenni, azt az isteni kegyelem ki tudja javítani.

A megyéspüspök szentbeszédében hangsúlyozta: Keresztelő Szent János élete teljes egészében Isten Fiáról, a Messiásról szóló tanúságtétel volt. A szolgálat számára sem volt könnyű, hiszen egy ponton elbizonytalanodott, tanítványait elküldte Krisztushoz megkérdezni, ő-e a Messiás, vagy mást kell várni. Vannak olyan emberek, akiknek hivatásuknál fogva Keresztelő Szent Jánossá kell lenniük – a pedagógusok is ilyenek, akik vállalják azt, hogy egy világnézetileg elkötelezett iskolában neveljék a gyermekeket.

A püspök azt is kiemelte, hogy hitet mi, emberek senkinek sem tudunk adni, az Isten ajándéka. De a hithez vezető utat elő lehet készíteni. Ezt tette Keresztelő Szent János, és ez a feladata a keresztény pedagógusoknak is: a nevelésükre bízott gyermekek szívét megnyitni Isten felé. A felnőttek gyakran bezárnak egy-egy ajtót vagy ablakot, ezért a hívő pedagógus feladata minél több ajtót és ablakot kinyitni a gyermekek számára. 

A természetet szerető, kirándulni járó emberek egy hegycsúcson megpihenve részesülhetnek a naplemente vagy a napkelte élményében. Egy ilyen helyzetben az ember nem maradhat érzéketlen, a teremtő Isten hatalmát tapasztalja meg – fogalmazott a főpásztor. – Előbb-utóbb minden ember életében eljön a pillanat, amikor rácsodálkozik Istenre, ezt elkerülni nem lehet. A pedagógus dolga az, hogy ezt az utat mutassa a gyermekek számára.

Keresztelő Szent Jánosról tudjuk, hogy gyakran vitázott hallgatóival vagy a farizeusokkal; bátran kimondta az igazságot. Az ő hallgatása után nem tudtak elmenni az emberek anélkül, hogy önmagukba ne néztek volna. Ha Istennel akarunk találkozni, a bűnbánat útján kell járnunk. A hit hallásból ered. De hogyan higgyenek azok, akiknek nem hirdetik Isten igéjét? Ha a keresztények hallgatnak, ki hirdeti a kinyilatkoztatást? – tette fel a kérdést Veres András püspök. – Az embernek minden korban feladata, hogy a benne felismert szeretetet mások számára is érthetővé, láthatóvá tegye. Ha felismerjük Isten szeretetét, nincs más út: az ember hirdetni akarja, másokkal is meg akarja ismertetni. A katolikus iskolában dolgozó pedagógusok akkor tudnak eredményt elérni, ha egész életünk azt példázza, hogy Istent szeretik.

A megyéspüspök felhívta a hallgatóság figyelmét a nyári szünet adta kiváló lehetőségekre, amelyek által Istennel való kapcsolatukat megerősíthetik a pedagógusok. Hiszen sokan a megannyi munkára és időhiányra hivatkozva hanyagolják a párbeszédet Istennel. Azonban most itt az alkalom, a lehetőség a lelki regenerálódásra is.

A szentmise után Balassi Bálint Hálaadó zsoltár című verséből mély átéléssel adott elő egy részletet Bognár Márton, az Apor-iskola tizedik osztályos növendéke. Ezután Kriston Pál, a Győri Egyházmegyei Közfeladatokat Ellátó Szervezet igazgatója tartott ünnepi beszédet. Ismertette a 2018/19-es tanév kiemelkedő eseményeit és eredményeit, hálát adott a sikerekért. A számos felújítás, iskola- és óvodaépületeket érintő fejlesztés felsorolása mellett örömhírként ismertette a kapuvári gimnázium történetét. Az iskola egyházi fenntartásba kerül szeptembertől, így egy új, többcélú katolikus iskolaközpont jön létre Kapuváron.

Az ünnepség keretében a főpásztor három pedagógusnak adta át a katolikus közoktatásban végzett kiemelkedő munkáért járó Szent Gellért-díjat. Az elismerés ezüst fokozatát adományozta Sárkány Cecíliának, a soproni Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium magyar–olasz–hittan szakos tanárának; Csíkné Kovács Szilviának, a csornai II. Rákóczi Ferenc Katolikus Közoktatási Központ tanítójának, valamint Horváthné Ikker Ildikónak, a győri Apor Vilmos Római Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium és Kollégium matematika–informatika–technika szakos pedagógusának.

A laudációk után a főpásztor örömét fejezte ki, amiért ilyen kiváló munkatársai vannak. Hangsúlyozta, hogy a jelen lévő pedagógusok között is számos nagyszerű kolléga foglal helyet, akik kitüntetésére bizonyosan szintén sor kerül majd. Azt kérte hallgatóságától, hogy őrizzék meg a bennük lévő szellemiséget és odaadottságot. 

Az ünnepség az Apor-óvoda legkisebb gyermekeinek műsorával zárult.

Forrás és fotó: Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont; Győri Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria