Pro Caritate díjat kapott Csépke-Szabó Brigitta görögkatolikus roma szakkollégiumi munkatárs

Hazai – 2021. december 8., szerda | 9:00

A járványhelyzet idén nem engedte, hogy a szociális munka napja (november 12.) alkalmából adományozandó miniszteri díjak átadását idén megtartsák, ám a debreceni Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium munkatársához, Csépke-Szabó Brigittához így is eljutott elismerése.

A Pro Caritate kitüntetés az esélyteremtés előmozdítása területén végzett kiemelkedő szakmai, közszolgálati, karitatív tevékenységért adományozható.

Csépke-Szabó Brigitta frissdiplomásként kezdett a Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégiumban dolgozni öt évvel ezelőtt, közfoglalkoztatási program keretében. Végzettsége talán nem is lehetne távolabbi szakterület, hiszen nem pedagógus és nem is a szociális területről érkezett, hanem az agráriumból, de szociális érzékenysége már ekkor is megvolt.

Közfoglalkoztatottként feladata volt a szakmai munka segítése, az eljárói munka, nyári időszakban olykor a szállodaként működő kollégiumban a vendégek fogadása, szobatakarítás. Közben folyamatosan tanult, képezte magát, tréningekre járt, nyitott és befogadó volt a szakmai munkára.

Kimagasló és alázatos szorgalommal tanulta meg az oktatási, legfőképpen a felsőoktatási rendszer működését. Tanulmányozta a szakkollégiumok rendszerét, a Debreceni Egyetem működését. Ezért menet közben véglegesítette is a szakkollégium tanulmányi ügyintézőként. Nemcsak a hátrányos helyzetű roma diákok tartoztak hozzá, de a kollégium többi ötven lakója is.

A 2019-es tanévtől, látva folyamatos szakmai és vezetői képességének fejlődését, tanulmányi vezetőnek nevezték ki, ebben a feladatkörben folytatta lelkes, odaadó, precíz munkáját.

Mosolyogva és kedvesen koordinálja a kilencven diák mindennapi kérdéseit, szakmai, gazdasági és emberi-emocionális vonalon egyaránt. A szakkollégium diákjai bátran, őszintén fordulhatnak hozzá. Sikerült egy jó csapatot kialakítania a hallgatói közösségből.

Szívügye a nehéz helyzetben lévő diákok segítése, fejlesztése, világnézetük alakítása, családi hátterük megismerése, támogatása. 2020 júniusától a tizenegy roma szakkollégiumot tömörítő Roma Szakkollégiumok Egyesület irodavezetői teendőit is ellátja. Aktív önkéntese a debreceni Karitatív Testületnek.

Az évek során nélkülözhetetlenné vált nemcsak a munkája, de a személyisége is. Elhivatottságának köszönhetően a hallgatók és a dolgozói kollektíva is biztonságban érezheti magát mellette.

Csépke-Szabó Brigitta nemcsak a miniszteri kitüntetésnek örülhetett mostanában: elsőszülött babája is a napokban jött világra.

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria