Püspöki szentmisében adtak hálát a karitászmunkatársakért Szombathelyen

Hazai – 2022. november 20., vasárnap | 18:45

Szent Erzsébet napján minden évben összegyűlnek a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász munkatársai, önkéntesei, hogy hálát adjanak az Istentől kapott kegyelmekért, és imádkozzanak azokért, akik jóvoltából segíteni tudnak a rászorulókon. Idén november 19-én a szombathely-szőllősi templomban vettek részt hálaadó szentmisén, és köszöntötték azokat, akik egyházi, önkormányzati elismerésben részesültek.

Az egyházmegyei Karitász munkáját országosan is ismerik és elismerik – méltatta a szervezet tevékenységét szentbeszéde elején Fekete Szabolcs Benedek szombathelyi segédpüspök.

Imádkozni kell Istenhez, hogy az anyagi gyarapodás ne nyomorítsa meg az emberek szívét, és tudjanak adni, segíteni a rászorulókon – hangsúlyozta a szónok. – Szent Erzsébet élete erre példa. Míg anyja, Meráni Gertrúd szerette a pénzt, a vagyont, és nem törődött az alattvalókkal, addig Erzsébet imádkozott – édesanyjáért is –, és támogatta az elesetteket.

„A vagyonotok ha gyarapszik, szívetek hozzá ne tapadjon” – idézte a 62. zsoltárt Fekete Szabolcs Benedek.

A szombathelyi segédpüspök szentbeszédét meghallgathatják ITT.

A szombathely-szőllősi Jézus Szíve-templomban bemutatott szentmise végén köszöntötték azokat a karitászmunkatársakat, akik idén országos vagy helyi kitüntetésben, díjban részesültek.

2022-ben Caritas Hungarica díjjal tüntették ki Horváth Gábornét, a toronyi plébániai karitászcsoport; Horváth Józsefnét, a bucsui plébániai karitászcsoport, valamint Seper Péternét, a nardai plébániai karitászcsoport tagját.

Győrvári Edith-díjban részesült Tóth Lászlóné, az újperinti Segítő Szűz-plébánia karitászcsoportjának tagja. Szintén a Szombathelyi Önkormányzat kitüntetését, a Pálos Károly-díj I. fokozatát kapta Sámsonné Sándor Ágnes, a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász szakmai igazgatója.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által alapított Szent Erzsébet rózsája díjban részesült Erős Klára, a körmendi Szent Erzsébet-plébánia karitászcsoportjának vezetője.

Az idei kitüntetetteket Fekete Szabolcs Benedek püspök köszöntötte.

Forrás: Szombathelyi Egyházmegye

Fotó: Szombathelyi Egyházmegye Facebook-oldala

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria