A Rákóczi-lánc kitüntetést egyfajta életműdíjként tartják számon, mellyel a városért és a megyéért felbecsülhetetlen szolgálatot tett szakemberek szolgálatát ismerik el.
A kitüntetést Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára és Bánné Gál Boglárka, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke adta át Csiba Gábornak, az augusztus 20. alkalmából megtartott ünnepi megyei közgyűlésen.
Dr. Csiba Gábor orvosként, sebészként és baleseti sebészként dolgozott korábban a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei központi kórházban, amelynek előbb orvos-igazgatója, később főigazgatója lett. 1991-ben alapító tagja volt a Máltai Szeretetszolgálat miskolci csoportjának, majd vezetőként irányította és segítette a máltai munka fejlődését a városban és a régióban. 1996-ban az ő irányításával jött létre a Csilla von Boeselager-házban a máltai ápolási otthon, mely máig kórháztól független egészségügyi intézményként működik az országban egyedülálló módon.
A díjazott éveken keresztül a miskolci Jezsuita Gimnázium alapítványának elnöke és a szülői munkaközösség vezetője volt. Részt vett a miskolci Jezsuita Központ alapításában és munkájában.
Társadalmi tevékenységeit önzetlenül, önkéntesként, a szegények, a rászorulók és a lakosság érdekeit szem előtt tartva végzi.
Csiba Gábor a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház főigazgatójaként az eredetileg laktanyának épült épületekkel rendelkező intézményből korszerű, 21. századi kórházat hozott létre. Az ország második legnagyobb onkológiai központja, a semmiből megteremtett szívkatéteres központ, a regionális koraszülött-ellátás, koraszülött-szállítás megteremtése is az ő nevéhez fűződik.
A kórházban a 75 lakásos kórházi lakótelep, strand, szabadidőközpont, műfüves futballpálya, teniszpálya, fitnessközpont és szauna szolgálja a dolgozók jó közérzetét. Bölcsőde, óvoda, két kápolna található a kórház területén, bizonyítva azt, hogy a „test és a lélek együtt gyógyul”. Csiba Gábor javaslatára települt a kórház területére a Ronald Ház, mely a tartósan kórházban tartózkodó gyerekek családjának biztosít ingyenes lakhatási lehetőséget.
A kitüntetett úttörő volt a kórházlelkészi szolgálat létrehozásában is. A ma is üzemelő egyetlen magyarországi egészségtematikus rádió, a Csillagpont Rádió kitalálója, névadója, alapítója. Csiba Gábor javaslata alapján dolgozták ki a „chipsadó” néven ismertté vált népegészségügyi adónemet.
Forrás és fotó: Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria

