Reményt kelteni – A Római Kúria nagyböjti lelkigyakorlata (11.)

1962. október 11-én XXIII. János pápa ünnepélyesen megnyitotta a II. Vatikáni Zsinatot. A zsinat „legfőbb célja – mondta – a keresztény tanítás szent örökségének hatékonyabb őrzése és tanítása. Ez a tanítás az egész emberről szól, aki test és lélek. Arra buzdít minket, földi zarándokokat, hogy törekedjünk mennyei otthonunk felé.”

Kevesebb mint egy héttel a pápa beszéde után kitört a kubai rakétaválság. Úgy tűnt, az emberiség elsöpri önmagát a föld színéről, nem gondolva az eszkatológiai célra. A második világháború sebei még be sem gyógyultak, amikor fajunk önmaga elpusztításának új, szörnyű veszélyével állt szemben.

Krisztus a válasz a jelen legégetőbb kérdéseire

A zsinatot bizonytalan légkör vette körül; ugyanakkor ez az időszak tele volt reményekkel egy új, az emberi jogokon, a tisztességes gazdaságon és a technikai fejlődésen alapuló társadalommal kapcsolatban. A zsinat szeretett volna megszólalni a kor „aggasztó kérdéseivel kapcsolatban a világ jelenlegi tendenciáiról, az ember helyéről és szerepéről az világban, az ember […] törekvéseinek értelméről, a valóság és az emberiség végső céljáról”. A zsinat nemcsak felvetette ezeket a kérdéseket, hanem a megoldásukra is rámutatott, kijelentve, hogy a keresztre feszített és feltámadott Krisztus testesíti meg az emberiség jövőjét. A zsinat azt a feladatot tűzte ki az Egyház számára, hogy Krisztust oly módon hirdesse, hogy egyértelműen és meggyőzően ő jelenjen meg válaszként a jelen legégetőbb kérdéseire, anélkül, hogy bármit is feladna a szent tanítás örökségéből.

Krisztus a nemzetek világossága, Lumen gentium. Az Atya akaratát végrehajtva, a Szentlélekben cselekedve, csak ő tudja megújítani a föld színét. Belé helyezzük bizalmunkat, nem pedig változékony stratégiákba.

Korunk éhezi a reményt

Krisztus cselekedhet rajtunk keresztül, ha hajlandóak vagyunk türelmesek lenni. A remény, amelyet ránk bíz, nem egy modernizált, digitalizált, megtisztított siralomvölgyben való remény. Reményünk egy új égben, egy új földben van, a halottak feltámadásában van.

A kor, amelyben élünk éhezi, hogy ezt a reményt hirdessék. Láthatjuk ennek jeleit: a növekvő vallási tudatosságot a fiatalok körében; az igazság kategóriájának visszatérését a közbeszédbe; a gyökerek keresését.

A globális intézmények és szövetségek szétesnek, és stratégiai, ökológiai és ideológiai veszélyeknek vagyunk kitéve. Természetes, hogy az értelmes és jó szándékú emberek azt kérdezik, mi lehet hosszú távú. Belefáradtak, hogy életüket homokra építik, és szilárd alapot keresnek. Eközben szívük nyugtalan. A II. Vatikáni Zsinat atyái a Gaudium et spes kezdetű lelkipásztori konstitúcióban kijelentették, hogy a jelenkor legfényesebb törekvéseinek és legsötétebb félelmeinek visszhangot kell kelteniük a keresztények szívében. Hiszen egy kereszténynek semmi sem idegen, ami „valóban emberi”.

Jézus megváltó kínszenvedése alakítja át az életeket

Szent Pál így írt a korintusaiknak: „Nem keresett szavakkal vagy bölcsességgel akartam nektek hirdetni Isten misztériumát. Elhatároztam ugyanis, hogy nem akarok másról tudni köztetek, csak Jézus Krisztusról, a megfeszítettről.” (1Kor 2,1–2) Jézus megváltó kínszenvedésének központi szerepe áthatotta ennek a páratlan hithirdetőnek a megbékélésről, az irgalomról, a kegyelem által való átalakulásról, az örömről és az örök életről szóló tanítását.

Bátorságra van szükség ahhoz, hogy kövessük példáját egy olyan kultúrában, amely arra csábít minket, hogy egy „boldogabb evangéliumot” hirdessünk, előre megjósolható folyamattal és biztos eredménnyel. A szentélyeket világi jelenetekre használják, amelyek kétségbeesetten próbálják bizonyítani „relevanciájukat”. Mindeközben egy kőhajításnyira, a világi színtereken a fiatalok szomorúan táncolnak, halkan énekelve, hogy az élet nyílt seb, és „nincs már balzsam Gileádban” (Jer 8,22).

Korunk embere vágyik az evangéliumra. És figyel, amikor azt „hatalommal” hirdetik azok a keresztények, akik képesek egyszerre elmagyarázni és megmutatni annak igazságát, kompromisszumok nélkül, feltárva Krisztus irgalmas erejét, amely megújítja és átalakítja az életeket.

Forrás és fotó: Vatican News

Magyar Kurír