A kettétört életeket jelképező kettétört kőoszlopot annak idején a sóstói repülőkísérleti telep vette körbe, annak udvarán állíttatták fel a hősi halált halt repülők emlékére.
Avatásakor két, majd 1933-ban és 1935-ben további két nevet véstek oldalára: Vida Lajos (1931. július 4.), Vilheim Károly (1931. július 12.), Rohla Miklós (1933. július 12.) és Szabados Béla (1935. június 16.) neve mellett II. Rákóczi Ferenc jelmondatának részlete ma is olvasható: „Istennel a hazáért…”
Az emlékmű a magyar katonai repüléstörténet azon korszakában készült, amikor az ismét elkezdett megerősödni, s amelynek egyik helyszíne a székesfehérvári repüléskísérleti telep volt, ahol 1949 januárjáig nemcsak kísérleteztek, de kisebb repülőgépeket is gyártottak.
Az emlékművet Székesfehérvár Megyei Jogú Város kezdeményezésére a Honvédelmi Minisztérium (HM) Hadtörténeti Intézet és Múzeum saját költségvetéséből restauráltatta; a munkát Major Janka szobrászművészre bízva. Így ma újra régi helyén állít emléket a hősi halált halt pilótáknak.
„Ebben az emlékműben tetten érhető a hősiesség, a történelem, és olyan személyek mindennapi tettei, élete, akik hozzájárultak a város és a nemzet fennmaradásához” – mondta Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere az emlékmű átadásán.
Az emlékoszlop előtt Jákob János dandártábornok, protestáns tábori püspök és dr. Alácsi Ervin János alezredes, a HM Katolikus Tábori Püspökség általános helynöke mondták el a megemlékezés imáit.
Az imádságot követően a város vezetése, illetve Schmidt Zoltán vezérőrnagy, a Magyar Honvédség Parancsnoksága logisztikai haderőnemi szemlélője; Kovács Vilmos ezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka, valamint a székesfehérvári katonai alakulatok és civil szervezetek vezetői koszorúk elhelyezésével tisztelegtek a hősi halottak emléke előtt.
Forrás és fotó: Katolikus Tábori Püspökség/Honvédelem.hu
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria



